Hiszünk a nyomtatott újságban

Cseppet sem hálás feladat arról tájékoztatni olvasóinkat, előfizetőinket, hogy kénytelenek vagyunk drágítani a lapot, és emellett arra is kérni, hogy ennek ellenére tartsanak ki, ne mondjanak le a Szabadságról. Egyfelől az anyagi helyzetével mindenki tisztában van, kiszámolja, mit és mennyit engedhet meg a költségei között, másfelől mindenki eldönti, mire áldoz szívesebben a fogyasztási szokásai, igényei szerint.

. A „muszáj” kiadásokról lemondani nem tudunk, hiszen enni kell, a víz éltet, melegben lenni jobb, villanyáram nélkül leáll a modern élet, a televízió és főleg az internet nélkülözhetetlennek tűnik, a mobiltelefon pedig már annyira beépült az életünkbe, hogy szinte testrészünkké vált, gondolkodásunk és tudásunk része. Ki is használják a szolgáltatók rendesen, hogy társadalmunk ma már az előbb felsoroltakra épül, sőt teljes mértékben függ is mindezektől, és oly módon meg mértékben drágítanak mindent, hogy egyre kevesebb pénz jusson olyan plusz költekezésre, amely az egyén szellemi, értelmi, érzelmi, testi és lelki egészségét, jóllétét szolgálhatná. Lassan kénytelenek vagyunk lemondani a kikapcsolódást nyújtó különböző előadásokról, utazásokról, vagy olyan tárgyakról, amelyek a kényelmünket jelentik, felvidítanak, vagy csak jó érzéssel töltenek el. Aki a kultúrát választja, havi két-három előadásért már jobban a pénztárcájába kell nyúlnia, egy baráti összejövetel valamelyik belvárosi vendéglőben már szintén sok számjegyes pénzkiadással jár. De hasonlóan komoly befektetés anyagilag az ünnepekre készülődés, a családi évfordulós alkalmak megünneplése – és, ha ezekről (is) lemondunk, elkezdünk süllyedni az érzelmi, lelki elszegényedés, elmagányosodás szintjére. 

Az újság is felkerült már a tudatos fogyasztás előkelő polcára. Ma, aki nyomtatott újságot olvas, sőt, aki egyáltalán még olvas, már szinte különcnek hat – konzervatív, hagyományőrző, (ön)tudatos, képes eldönteni, hogy a figyelmét mire fordítsa és mennyi ideig, szelektál, értelmez és kiválogat. Szemben az internetes mindenféle tartalomáradattal, amely a válogatás lehetősége nélkül szinte beszippant, magával ragad, és már olvasni sem kell, elég bámulni, hallgatni, a gondolkodás legkisebb megerőltetése nélkül. 

 Nem olyan rég még azt hangoztatták önjelölt megmondóemberek, hogy a sajtó halott. Sokan a közéleti szereplők és a politikusok közül is kijelentették, hogy nekik már nincsen szükségük a sajtóra, hiszen kézenfekvőbb felületek(nek tűnnek számukra) az internetes közösségi oldalak. Mintha az lenne a cél, hogy mondjunk le az újságokról, és sajnos az elmúlt években rendre meg is szüntettek számos nyomtatott kiadványt azok tulajdonosai. Anyagilag valóban nem kifizetődő vállalkozás a nyomtatott újság kiadása, ha csak gazdasági szempontok alapján tekintünk a lapkiadásra. Az előállítási költségek, a terjesztéssel kapcsolatos nehézségek egyre nagyobb és több akadályt jelentenek számunkra, a Szabadság számára is, ezért nem tudtuk elkerülni a drágítást: az idei előfizetési díjak jövőre körülbelül tizenöt lejjel emelkednek (de ez arányaiban alul marad a kormány által jövőre ígért állami jövedelemnöveléseknek).    

Az újság 1989 decemberi megjelenése óta megőrizte függetlenségét, és ennek köszönhetően megjelenik továbbra is a Szabadság, hiszen nem az anyagi haszonszerzés, nem a gazdasági érdek áll a lapkiadás előterében. A Szabadságnál mi még hiszünk a munkánkban, az újságírás és a nyomtatott lap fontosságában, amit nem anyagiakban mérünk, hiszen akkor már rég pályát választottunk volna jobb megélhetési szakmák irányába. Egyre tágabb környezetünkben egyedüli nyomtatott magyar napilapként még terjeszteni akarjuk a magyar nyelvű tájékoztatást, hogy hírt adjunk és tudjunk egymásról. Immár harmincnégy éve köszönhetjük meg olvasóink, előfizetőink bizalmát!