Hamilton kiesett, Vettel ismét az élen

Verstappen győzött az Osztrák Nagydíjon

Hamilton kiesett, Vettel ismét az élen
Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája nyerte a vasárnapi Forma–1-es Osztrák Nagydíjat, amelyen a négyszeres világbajnok, címvédő Lewis Hamilton (Mercedes) nem ért célba. Verstappennek ez volt az idei első és pályafutása negyedik futamgyőzelme, ráadásul a 20 éves pilótának az osztrák istálló hazai pályáján sikerült nyernie.

A rajtot egyértelműen a Ferrari finn versenyzője, Kimi Räikkönen kapta el a legjobban, aki a harmadik helyről bevágott az első sorból startoló két Mercedes közé, az első kanyarban pedig másodikként tudott elfordulni a vezető Hamilton mögött. A pole pozícióból induló Valtteri Bottas (Mercedes) az első néhány száz méteren visszacsúszott negyediknek, de a harmadik kanyarban visszavette a második helyet, miközben Räikkönen Verstappennel csatázott.

Az első kör végén így Hamilton, Bottas, Verstappen volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje, míg a hatodik rajtkockából induló Sebastian Vettel (német, Ferrari) visszaesett a nyolcadik pozícióba – de a harmadik kör elején már ismét hatodik volt.

A 14. körben Bottas kénytelen volt feladni a versenyt, mert tönkrement az autójában a sebességváltó. A félreállt Mercedes mentésének idejére a versenybíróság elrendelte az úgynevezett virtuális biztonsági autós fázist, így másfél kör erejéig a pilóták meghatározott tempóban mentek körbe a Red Bull Ringen. Ebben az időszakban a mezőny nagy többsége behajtott a boxba és letudta a kötelezően előírt egy kerékcserét, a versenyt vezető Hamilton ugyanakkor nem állt ki friss abroncsokért.

A 20. körben Hamilton mögött Verstappen és Räikkönen száguldott a második és harmadik helyen, Daniel Ricciardo (brazil, Red Bull) negyedik, Vettel pedig ötödik volt. Ricciardo a 21. körben feljött harmadiknak, miután kihasználta, hogy Räikkönen hibázott a második kanyarban.

A 25. kör végén Hamilton is kiállt egy kerékcserére, és negyediknek jött vissza a pályára, egy másodperccel megelőzve az ötödik Vettelt.

A féltávhoz érve, a 36. körben Ricciardo autóján szinte teljesen elhasználódott a bal hátsó gumi, így az ausztrál pilótának újfent ki kellett mennie a boxba egy kerékcserére. Közben Vettel megtámadta és meg is előzte Hamiltont, aki egyre ingerültebben kérte számon a csapatán, hogy a virtuális biztonsági autós időszak alatt miért nem hívták ki kerékcserére.

Húsz körrel a leintés előtt Verstappen magabiztosan vezetett, mögötte pedig Räikkönen és Vettel haladt a második, illetve harmadik helyen. Hamilton negyedik volt, de ismét be kellett jönnie a boxba egy kerékcserére, amely után Ricciardo mögé, ötödikként tért vissza a pályára.

Ricciardo egy körrel később műszaki hiba miatt feladta a küzdelmet, a hajrában pedig Hamilton is hasonlóan járt: a versenyautója lelassult, s a brit pilóta kénytelen volt kiállni.

Verstappen végül gond nélkül győzött; a második helyen tehát Räikkönen, míg harmadikként a négyszeres vb-győztes Vettel ért célba, ezzel egypontos különbséggel átvette a vezetést az összetettben Hamiltontól.

A Mercedes idén először nem szerzett pontot, miközben a Haas istálló kiváló versenyt és kettős pontszerzést ünnepelhetett: Romain Grosjean (francia) negyedik, Kevin Magnussen (dán) ötödik lett.

A további pontszerzők: 6. Esteban Ocon (francia, Force India), 7. Sergio Perez (mexikói, Force India), 8. Fernando Alonso (spanyol, McLaren), 9. Charles Leclerc (monacói, Sauber), 10. Marcus Ericsson (svéd, Sauber).

A vb-pontversenyek állása 9 futam után (még 12 van hátra): pilóták: 1. Vettel 146 pont, 2. Hamilton 145, 3. Räikkönen 101, 4. Ricciardo 96, 5. Verstappen 93, 6. Bottas 92; csapatok: 1. Ferrari 247 pont, 2. Mercedes 237, 3. Red Bull 189, 4. Renault 62, 5. Haas 49, 6. McLaren 44.

A vb egy hét múlva Silverstone-ban, a Brit Nagydíjjal folytatódik.

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

A címvédő és hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma–1-es Spanyol Nagydíjat vasárnap, és ezzel növelte az előnyét az összetettben.
Sport