Halep könnyedén verte Sarapovát

Halep könnyedén verte Sarapovát
Marija Sarapova sima vereséggel búcsúzott a pekingi, 6 381 679 dollár összdíjazású keménypályás tenisztorna női versenyének nyolcaddöntőjében. A 30 éves orosz játékos csak négy gémet nyert szerdán a második helyen kiemelt Simona Halep (a képen) ellen.

A volt világelső Sarapova – aki április óta versenyez ismét, miután letöltötte 15 hónapos, doppingvétség miatt kapott eltiltását – a jövő héttől így is visszatér a legjobb százba a világranglistán.

A 26. életévét múlt héten betöltött konstancai versenyző hét vereség után először győzte le Sarapovát. Legutóbb körülbelül egy hónappal ezelőtt a US Open első fordulójában csaptak össze, akkor is az orosz nyert. A román lány szinte hibátlan mérkőzésen egy óra és 12 perc alatt diadalmaskodott 6:2, 6:2-re.

Halep brékkel kezdett, nullára nyerte ellenfele adogatását, rögtön utána viszont elveszítette a sajátját. A román teniszező 5:1-re elhúzott, ekkor Sarapova először hozta saját adogatását, de nem tudta megakadályozni, hogy Halep 33 perc játék után behúzza az első játszmát.

A második szettben Sarapova először vezetett a meccs folyamán, de Halepet nem lehetett megállítani, hamarosan 3:1-re módosult az állás a világranglista második helyezettjének javára. Az orosz még egyszer fellángolt (3:2), innen azonban a 2. favorit nem engedte ki a kezéből a mérkőzést.

Mindkét játékos két ászt ütött, de Halep egyetlen kettős hibát sem vétett, szemben Sarapova öt ilyen vétésével. Az adogatást illetően az első szervát 77%–50%-ban, a másodikat 64%–33%-ban nyerte a román lány. Halep 12 győztes ütést ért el, Sarapova hárommal többet, viszont a ki nem kényszerített hibákban elsöprő fölénnyel „nyert” az orosz (6 a 39-hez).

Halep tavaly a nyolcaddöntőben torpant meg Pekingben, eddigi jutalma 149 138 dollár és 215 világranglistapont, negyeddöntős ellenfele az orosz Darja Kaszatkina lesz, aki meglepetésre búcsúztatta a 11. kiemelt lengyel Agnieszka Radwanskát.

A korábban pályára lépő Monica Niculescu (65. a világrangsorban) viszont nem borította fel a papírformát, két sima játszmában kikapott a házigazdák képviselőjétől Su-aj Pengtől (25.). Találkozójuk 98 percet tartott.

Érdekesebb eredmények, nők, 6,4 millió dollár összdíjazás:

2. forduló (a 16 közé jutásért): Peng (kínai)–Niculescu 6:3, 6:2; Osztyapenko (lett, 9.)–Stosur (ausztrál) 6:3, 7:5; Szvitolina (ukrán, 3.)–Barty (ausztrál) 6:4, 6:2; A. Radwanska (lengyel, 11.)–Su-aj Csang (kínai) 7:5, 7:5.Nyolcaddöntő: Halep (2.)–Sarapova (orosz) 6:2, 6:2; Kaszatkina (orosz)–A. Radwanska 4:6, 7:5, 6:2.

Babosék Pekingben is menetelnek

Babos Tímea a cseh Andrea Hlavackovával az oldalán megnyerte első mérkőzését, ezzel párosban bejutott a negyeddöntőbe a pekingi keménypályás tenisztorna női versenyében.

A negyedik helyen kiemelt duó – amely szombaton megnyerte a taskenti tornát – szerdán két szettben verte a Sloane Stephens, Heather Watson amerikai, brit kettőst. A mérkőzés 1 óra 14 percet tartott.

Babos csak párosban indul a kínai fővárosban , az üzbég döntőkben való részvétele miatt nem nevezhetett a selejtezőkbe.

Eredmény, nők, 6,4 millió dollár összdíjazás, páros, 2. forduló (nyolcaddöntő): Babos, Hlavackova (magyar, cseh, 4.)–Stephens, Watson (amerikai, brit) 6:3, 6:4.

Már csak egy hely kiadó a WTA-vb-re

Hetedikként Jelena Osztyapenko biztosította részvételét a női teniszezők év végi, szingapúri nem hivatalos világbajnokságán, és ezzel már csak egy hely kiadó – áll a WTA honlapján.

A 20 esztendős lett játékos pályafutása első világbajnokságára készülhet. Osztyapenko idén diadalmaskodott a Roland Garroson, illetve szeptemberben megnyerte a szöuli tornát.

Az október 22. és 29. közötti távol-keleti eseményen a világ legjobb nyolc játékosa indulhat az idei tornákon szerzett pontok alapján. Korábban a világelső spanyol Garbine Muguruza Blanco, valamint a cseh Karolína Plískova, Simona Halep, az ukrán Jelina Szvitolina, az amerikai Venus Williams és a dán Caroline Wozniacki biztosította részvételét.