Nem ismernek lehetetlent színészek, tanítók, mesterek kőhazájában
(Borítókép: BALLA JÓZSEF)
 |
| Nagy Tibor lelkész családjával |
Érdekes újjászületéseket él meg újra és újra Kide, a „kőházak hazája”. A városoktól és munkalehetőségektől távol eső falvak sorsában osztozva megélte a Mezőségre és vidékére jellemző elnéptelenedést: fiataljai nélkül maradt és idősebbjei is egyre fogytak. A négy templom falujában van már olyan istenháza is, ahol nagybecsű kincsként tartják számon a napot, amikor utoljára harangoztak. Kide elég közel van a főutakhoz, hogy megközelítése viszonylag egyszerű legyen, ugyanakkor a maga „érintetlen” faluképével elég távol is van azoktól ahhoz, hogy az utóbbi évtizedekben egyre nagyobb tömegekben csendet és nyugalmat kereső városlakók számára egyre fokozottabb vonzerővel bírjon. A zsákfalu háborítatlanságát áthaladó forgalom sem zavarja. A nyaralót vásárlók pedig szinte egytől egyig kétlakiakká válnak: bár hétköznapjaik, munkájuk, családi és baráti kapcsolataik a városhoz (Kolozsvárhoz, Déshez stb.) kötik őket, egyre több szállal kapcsolódnak ahhoz a kidei közösséghez, amelynek ugyanakkor lelkes kovászai. Ennek a csodálatos újjászületésnek újabb pillanatát jelentette a járvány miatti kétéves kényszerszünet után ismét megünnepelt falunap egy héttel ezelőtt. A szüreti bálhoz kapcsolódó hagyományok mellett (csősztánc, lovas-szekeres-zenés körmenet a faluban) gazdag tartalom kínálkozott még az ünneplésre: Tamási-évforduló, a Kidéhez egy rendkívüli barátság révén szorosan kapcsolódó Polcz Alaine pszichológus-író-tanatológus születésének centenáriuma. A kidei történések egyik fontos mozgatórugója Nagy Tibor Sándor református lelkész, akit a rendezvényről kérdeztünk.
– Két év a világtörténelem idősíkján elenyésző periódus, azonban az emberi élet személyes skáláján számottevő időszak. Látom ezt Emese legkisebb lányunkon, akinek ábrázatja két évvel ezelőtt épp még ismeretlen volt számunkra, mára már nemcsak ábrázatja, hanem hangja, akarata és személyisége is van. Ennyi ideig nem szervezhettük Kide legmeghatározóbb ünnepét, a falunapot. Ennyi idő épp elégséges volt ahhoz, hogy generációváltás történjen a szervezőcsapatban és a csőszök között, s természetesen ahhoz is, hogy sok mindent elfelejtsünk abból, mit jelent közösségi ünnepet szervezni és megülni. Társszervezőként az volt a legnagyobb kihívásom, hogy úgy buzdítsak és lelkesítsek, hogy közben ne kerüljek a főszervező szerepébe. Mintha úgy főznénk, hogy a fűszerezést közösen kellene megoldani, vigyázni arra, hogy mindenből mindenki a megfelelő arányt tegye hozzá. Úgy értékelem, hogy a jó Atya kipótolta a hiányosságainkat, mi összeraktuk a részeket, Ő pedig lelket és életet lehelt a találkozásba. Amikor minden összeállt, jobb lett, mint amit az egyes részek együttese ígért – részletezte a háttérmunkát a lelkipásztor, aki azt is elmondta, hogy az ünneplés nem volt öncélú, ugyanis a falu népe a Kidei Tájház megmentéséért fogott össze.
Szüreti körmenet a faluban nótaszóval FOTÓ: BALLA JÓZSEF
Polcz Alaine, Bíró Berta és a 60 éves barátság gyertyája
A falunapi ünneplés alaphangulatát megteremtette az ökumenikus istentisztelet: – Rácz Norbert, a Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség lelkipásztora megerősítette bennünk azt a gondolatot, amely latensen mindannyiunkban megfogalmazódott már: „[…] szent föld az a hely, amelyen állsz!” (2Móz 3,5). A szentség illata áradt az ezt követő megemlékezésekből is: 100 éve született Polcz Alaine és 125 éve Tamási Áron – összegezte falunapélményét Nagy Tibor.
 |
| Végre teljesíthette ígéretét Jakab Berta: meggyújtotta Polcz Alaine gyertyáját (nemcsak) Bíró Berta emlékére FOTÓ: RÁCZ MÁRIA |
A megemlékezést Jakab Berta nyugalmazott kidei tanítónő nyitotta, Polcz Alaine-hez kapcsolódó személyes történetét osztva meg a gyülekezettel. Mielőtt ezt ismertetnénk, tisztázzuk az 1930-as évek derekén köttetett legendás kidei barátság eredetét. Polcz Alaine egy osztálytársa révén látogatóba érkezett Kolozsvárról Kidébe, Bíró Berta falujába. A 13–14 éves lányok barátsága onnan kezdve folytonos, kitartott évtizedeken, országhatárokon, levelezéseken keresztül. A síron túl terjedő barátság beszélgetőkönyvét írta meg Polcz Alaine – barátnőjének Ibolya – Az életed, Bíró Berta című kötetében. A falunapon a hat évvel ezelőtt elhunyt Bíró Berta unokahúga, Jakab Berta emlékezett nagynénje és az író barátságára, egy régi ígéretét teljesítve.
– Úgy hozta a sors, hogy személyesen ismertem Alaine nénit már 7-8 éves koromból. Édesapám testvérének, Bíró Bertának lelki barátnője volt 60 évig. Sok kedves találkozásban és beszélgetésben vehettem részt, történeteket hallgattam. A számomra legkedvesebb akkor történt, amikor Alaine néni utoljára járt Kidében.
Megérkezése napján, vacsora után kedvesen, örömmel beszélgetett a két barátnő. Beszélgetés közben eljutottak a közös témához a „halálhoz”. Alaine néni kérdi Berta nénitől, hogy ha előbb ő halna meg, elmenne-e Berta néni a temetésére. Nemigen ígérkezett Berta néni, mert idős, egyedül van, nincs kivel és mivel mennie. Berta néni is kérdezett, ha mégis ő halna meg először, Ibolya (így nevezték Alaine-t) eljönne-e Kidébe a temetésre?
Alaine néni is szabadkozott. Nemigen ígérte meg a Kidébe utazást, mert ő az idősebb, neki kell elmenni előbb, de gondoskodott arról, hogy ha úgy fog megtörténni a dolog, legyen ki képviselje őt Berta néni temetésén. Elővett a táskájából egy kis csomagot, amiben egy gyertyatartó és benne egy gyertya volt. Ezt kiteszik a Berta néni ravatala mellé. Na aztán Berta néni ebbe nem akart beleegyezni, mert ő unitárius papné, mit mondanak a többi unitáriusok, a falubeliek. Alaine néni szépen megmagyarázta, hogy ez a gyertya csak jelkép. Őt, Alaine nénit fogja jelképesen jelenteni a Berta néni temetésén.
Amikor láttam, hogy nemigen folyik békés mederben a beszélgetés, közbeszóltam engedelemmel, hogy én majd elrendezem a gyertya sorsát úgy, hogy nem fog senkit bántani a gyertya jelenléte. Sajnálom, ezt az ígéretemet nem tudtam teljesíteni, mert Berta néni nem itthon halt meg. Udvarfalván, Udvarhely mellett temették el. Alaine néni emléke most is él a lelkemben. Örvendek, hogy ilyen nagytudású személyt ismertem meg – zárta a jelenlevőket az addiginál is különlegesebb szálakkal összekapcsoló történetet az egykori tanítónéni, majd Polcz Alaine születésének 100., halálának 15. és Bíró Berta halálának 6. évfordulóján meggyújtották a gyertyát. Mint azt Nagy Tibor Sándor elmondta, immár másodszor. Először 2017-ben, a Bíró Berta halálának első évfordulóján szervezett kidei kerekasztal-beszélgetésen, melynek beszélgetőtársai Jakab Berta, dr. Andorka Judit (az Alaine-től örökölt Berta nénis barátság „tulajdonosa”), dr. Riegler Ilona, Solymosi Zsolt és Nagy Tibor Sándor voltak. „Ezeknek alapján felmentjük Jakab Bertát. Ígéretet nemcsak, hogy betartotta, hanem ezt a halálon túl mutató barátságot velünk is megosztotta” – adott egyfajta feloldozást a lelkész.
– A falunap múlt és jelen ünnepe, amelyben az élet és a halál egyaránt örömünneppé keverednek. A gyökerek és a friss hajtások sajátos találkozásának biztosít helyet a tér és idő koordinátái között. A Berta néni által meggyújtott gyertya meghatározta az ünnep hangulatát… Nemcsak az Árpád-kori templom padjaiban ültek velünk az egykori kideiek, hanem végigkövettek a kőből épült településen a gyermekprogramban, a körmeneten, a szüreti bálban, a fotókiállításon, a beszélgetésekben. Minden egyes faragott kőnek története van, sokadik felhasználásban újra él és éltet múltat és jelent kapcsolva össze – értékelte a falunap jelentőségét Nagy Tibor Sándor.
Laczó Júlia az egykori kidei ünnepek hangulatát idézte fel Polcz Alaine szövegeinek felolvasásával, részletek hangzottak el Az életed, Bíró Berta és a Főzzünk örömmel című kötetekből. Orbán Attila parafrázissal zárta Tamási Áronra való emlékezését: „Azért vagyunk a világon, hogy Kidében otthon legyünk benne.”
Gyermekfoglalkozások a templom mellett FOTÓ: NAGY TIBOR
Ahol a pap már szalmafedél-szakértő is
A Szamoshát egyetlen szalmafedeles épületének története az egykori Kovács András filmrendező családjához kötődik. 2003-ban avatták fel a tájházat, amit tíz évvel később a családtól megvásárolt a Kide Egyesület. Az azóta elhunyt Kovács András anyagi támogatásával 2014-ben a házat újrafedték. A szintén kidei kapcsolódású Illyefalvi Emese (ELTE Bölcsészettudományi Kar, Néprajz Szak) többször szervezett a faluban tábort néprajzosoknak, a szakemberek segítségével gyűjtés és konzerválás történt, a tárgyakat a tájházban állították ki. A dolgok ígéretes alakulását megakasztotta, hogy szalma minősége miatt a tető tönkrement, emiatt az épület veszélybe került. A nyárikonyhát kifedték, elkészült az új tetőszerkezet, és abban reménykednek, hogy jövőre sikerül szalmával újrafedni. A nagy épület fedele is nagyon rossz állapotban van, a ház beázott, és emiatt a hátsó fal egy része kidőlt. A falunapon szervezett szüreti bál jövedelmét a szervezők a tájház megmentésére ajánlották fel. „A mentéshez az anyagiakon túl emberre, igényre és lelkületre van szükség” – említi Nagy Tibor, aki felkereste az ügyben dr. Cseri Miklóst, a szentendrei Skanzen igazgatóját. Tőle megtudta, milyen jó példák léteznek a tájházak működésében, ennek kulcsa, hogy a házat be kell vezetni a falu életének a körforgásába, ez sok mindenre megoldást hoz. Ez a tájház középtávú terve most, és ennek része volt a Szabados Zoltán kezdeményezte hétvégi kiállítás, ahol a látogatók Illyefalvi Emesének köszönhetően az 1950–1970-es évek kidei ünnepein, szüreti báljain készült felvételeket, a 2000 utáni szüretibálokon készült fényképeket láthattak. A szálak csodálatos módon érnek össze ebben a szerteágazó kidei történetben. Szabados Zoltán ugyanis annak a Kiss Tibornak az unokája, aki pár évvel ezelőtt egyszemélyben volt katolikus és református kántor a faluban. Unokája szinte felnőtt fejjel fedezte fel újra kidei gyökereit, és épített házat a faluban. Egyébként az egész falunapra jellemző, hogy a programszervezőkön túl mindenki azzal járult hozzá, amivel csak tudott. Csákány György például, a kidei származású ékszerész a felújított szekerét adta, amihez Válaszútról hozatott lovakat, mert Kidében már szinte csak szamarakat tartanak; a Prózsa család finom bort és Érsek István ízletes kalácsot ajándékozott a szeretetvendégséghez.
A tájház beázott, egy falrésze leomlott
Időközben Nagy Tibor kénytelen-kelletlen mára majdhogynem szalmaszakértővé is vált. Kérdésemre ugyanis, miszerint hogyan tudják elejét venni annak, hogy a fedél felújításakor hasonlóan gyenge minőségű szalmába fussanak bele, kisebb szakmai előadást rögtönöz. Mint kiderült, fedélnek a búzaszalma nem alkalmas, ahhoz rozs és tritikálé szalmát használnak.
– A nagy gond, hogy nem hagyományosan történik az aratás, hanem kombájnnal, az pedig kicsépeli a magokat (amire mondjuk szükség van, másképpen madarak és rágcsálók szedik szét a tetőt), de ugyanakkor összetöri a szalmát aratáskor. A szalmafedélhez pedig az a szalma jó, amelyet kévekötő géppel aratnak és a kévéket egyenként csépelik ki – részletezi a lelkész, aki tavalyi hollandiai tanulmányútján elkezdett kévekötőgépet keresni. Sokkal egyszerűbb és időben gyorsabb lenne, ha sikerülne elegendő támogatást szerezni a megfelelő minőségű kész anyag megvásárlására, mint Kidében vetni, imádkozni, hogy a vaddisznók, őzek megkíméljék, majd kaszáló-kévekötőgéppel aratni és kévénként kicsépelni…
Néprajztáborozó szakemberek gyűjtéséből alakul a tájház berendezése
Erdélyi történeteket hallgatva oly sokszor jut eszembe az örökös sziklagörgetésre ítélt Sziszüphosz vagy felsejlik a feneketlen kút képe. Mintha itt sose fogyna el a tennivaló, és sose akarna elapadni a nehézség. Nagy Tiborban pedig végtelen a lelkesedés, a hit és a hála.
– Amikor már azt gondoltam, hogy lassacskán magamra maradok, hiszen 14-15 év alatt 140 emberből több mint nyolcvanat eltemettem, a gondviselés meglepett pár kedves jóakaratú fiatal családdal, akik Kidét tekintik igazi otthonuknak, és a történet elkezdett szépen kibontakozni. És most 150 egyháztagom van Kidében…
„Az idei falunapot az eddigieknél sokkal intenzívebben és jelentőségteljesebben éltem meg. Nagy örömmel töltött el, hogy ennyi kihagyás után újra eljött ez a nap. Számomra az istentisztelet előtti készülődés mindig fontos momentuma a falunapoknak, viszont most különösen próbáltam megélni ezeket a pillanatokat. A felvonulással elkezdett bennem rengeteg érzés kavarogni, mikor megláttam a sok embert. Leginkább örömöt és hálát éreztem, hogy a szervezőknek köszönhetően létrejöhetett az idei falunap és hogy ennyi ünnepelni vágyó embert vonzott hozzánk. Bebizonyosodott, hogy közösségünk erős és hogy olyan jövőt tervezhetünk magunknak, ahol továbbra is minden októberben együtt ünnepeljük falunkat, Kidét.” (Tusoni Wilma, 15 éves csőszlány, Szabó Edit gondnok unokája)
„Az idei falunapok szépsége már magában az időjárásban is megmutatkozott, gyönyörű időnk volt. Rácz Norbi elgondolkodtató szavai a szószékről, Bebi néni [Jakab Berta] mosolygó szemei a Polcz Alaine megemlékezésen, az asztali ima a közös ebédnél és este a csőszök tánca mind-mind hozzájárultak az ünnep fényéhez. Adja Isten, hogy soha rosszabbra ne sikerüljön, és ha jövőre legalább két csőszpárral több fiatalunk lesz, akkor még jobban kiteljesedhet Kide jövőbe vetett hite.” (Laczó Júlia és Orbán Attila kolozsvári színművészek)
Valahányszor Kidébe megyek, felidéződik bennem néhány emlék a régi szüreti bálokkal kapcsolatosan, amikor legényként jártam szórakozni a barátaimmal, valamint az első tánc a feleségemmel, akit ott ismertem meg, bár nem kidei, de jókor volt jó helyen. Kidéről sokat hallottam gyermekkoromban mivel édesanyám, Magyarfodorházi lévén, Kidébe járt iskolába, édesapám a sikeres bálokról mesélt nekem. Örvendünk, hogy zenénkkel fokozhattuk a rendezvény hangulatát, bármikor szívesen jövünk, ha hívnak.” (Gombár Árpád /a Farkas utcai templom kántora/ és Andrea, a szüreti bál és a körmenet visszatérő zenészei)
„Nagyon jólestek az idei falunapok, felemelő érzés volt újra együtt lenni! Találkozni, összegyűlni, énekelni, beszélgetni, együtt végigsétálni a falun, táncolni. Nagyon jó ötlet volt a filmvetítés, ezt gyakrabban megismételhetnénk. S olyan jó lenne énekelni együtt (nem csak karácsonykor), s pl. családos társasnapot tartani. S ki ne felejtsem a sorból Marosán Csabát (Intés az őrzőkhöz verses előadás – szerk. megj.), akit egész nap hallgattam volna! Gombár Árpiéknak is örülnék minden évben! Nagyon jó hangulatot teremtettek!” (Szabados Csilla kolozsvári tanító, a gyermekprogram főszervezője)
Újraácsolták a nyárikonyha fedelét
