Emelt fővel búcsúzott a BL-től a MOL Vidi FC

Emelt fővel búcsúzott a BL-től a MOL Vidi FC
A MOL Vidi FC 1–1-es döntetlent ért el a görög AEK Athén vendégeként, és 3–2-es összesítéssel elveszítette a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező utolsó párharcát, így ősszel az Európa Liga csoportkörében folytathatja nemzetközi szereplését. A Szpirosz Luisz Olimpiai Stadionban 42 ezer néző tekintette meg a találkozót.

A Vidi FC nem várhatta kedvező helyzetből az athéni találkozót, hiszen a párharc budapesti első meccsén az AEK Athén 2–1-re győzni tudott a Groupama Arénában. A visszavágó előtt mindkét együttes szakvezetője képesnek tartotta a győzelemre és a továbbjutásra a csapatát, jóllehet utóbbihoz Marko Nikolics alakulatának minimum két góllal jobbnak kellett lennie a görög bajnoknál.

Az Athénba még begipszelt kézzel érkező jobbhátvéd, Fiola Attila is vállalta a játékot, karján már csak egy kisebb rögzítőkötés volt. Vele ellentétben nem játszhatott az első mérkőzésen kiállított Huszti Szabolcs, mint ahogy a görögök második gólját szerző – szintén piros lapot kapott – Taszosz Bakaszetasz sem.

Az első negyedórában a fehérváriak maximálisan betartották edzőjük azon utasítását, hogy nem kell fejetlenül támadni a továbbjutást jelentő sikerhez, hiszen többnyire a görögök vezettek támadásokat, és alakítottak ki helyzeteket Kovácsik Ádám kapuja előtt. Az eleredő esőben kiegyenlítettebbé vált a játék, egy sarokrúgást követően Anel Hadzics fejese jelentett veszélyt a hazai kapu előtt, majd Danko Lazovics kiválóan elvégzett szabadrúgását tolta ki ujjheggyel Vaszilisz Barkasz.

Félóra elteltével a Vidi FC kapusának kellett egymás után több nagy védést bemutatnia, miközben a fehérváriak nagy erőket mozgósítottak a gólért. A szünet előtt Marko Livaja húsz méterről eleresztett bombája centiméterekkel elkerülte a vendégkaput.

A második félidő elején az AEK került közelebb a Bajnokok Ligája főtáblájához, miután a Fiola Attila szabálytalanságáért megítélt büntetőt Petrosz Mantalosz magabiztosan értékesítette. A Vidi FC nem esett kétségbe, és egy Kosztasz Galanopuloszról saját kapuja felé vágódó beadással akár egyenlíthetett volna. Ami nem sikerült akkor, néhány perc múlva, az 57. percben összejött: Lazovics remek szöktetésével Loic Nego lépett ki, és higgadtan emelt a görög kapuba.

A székesfehérváriak nem álltak le, továbbra is támadásban maradtak. A fehérvári gólszerző, majd Marko Scsepovics távoli próbálkozása is góllal kecsegtetett. A Vidi FC előtt felcsillant a remény a győzelemre, mivel a lengyel Szymon Marciniak játékvezető a portugál Hélder Lopest kiállította. A magyar bajnok az utolsó másodpercekig elkeseredetten küzdött a hosszabbításért, de nem sikerült újabb gólt elérnie.

Az AEK Athén legutóbb a 2006–2007-es idényben szerepelt a BL csoportkörében.

Marko Nikolics csapata: Kovácsik – Fiola, Juhász Roland, Vinícius, Stopira – Loic Nego, Hadzics, Kovács István, Nikolov (46. perc Pátkai) – Lazovics, Marko Scsepovics.

Az ukrán Dinamó Kijev és a horvát Dinamó Zágráb is kiesett a BL-selejtező negyedik, utolsó fordulójában, így az EL-csoportkörében folytatja szereplését.

Az európai szövetség (UEFA) honlapja szerint a magyar válogatott hátvéd, Kádár Tamás végigjátszotta az ukrán csapat hazai mérkőzését, amely gól nélküli döntetlennel zárult a holland Ajax Amszterdam ellen.

Eredmények, Bajnokok Ligája-selejtező, 4. forduló, visszavágók: • AEK Athén (görög)–MOL Vidi FC 1–1 (gól: Petrosz Mantalosz – 48. perc, 11 m, illetve Loic Nego – 57. perc; kiállítva: Hélder Lopes – 81. perc) – továbbjutott az AEK Athén 3–2-es összesítéssel • Dinamó Kijev (ukrán)–Ajax Amszterdam (holland) 0–0 – tj. az Ajax 3-1-es összesítéssel • Dinamó Zágráb (horvát)–Young Boys Bern (svájci) 1–2 (Izet Hajrovics – 7. perc, illetve Guillaume Hoarau 2 – 64. és 66. perc, a második 11 m) – tj. a Young Boys 3–2-es összesítéssel.

A győztesek a Bajnokok Ligája, a vesztesek az Európa Liga csoportkörébe kerülnek.

 

Borítókép: Nego (fehérben) több ellenfél között is feltalálta magát – MTI-FOTÓ