Érkezésemkor L. Simon László, aki írói és költői minősége mellett lelkes kultúrpolitikus is, beszélgetőtársai gyűrűjében éppen arról mesélt, mi mindent jelent neki Erdély. „Azt hiszem, tizennégy éves voltam, amikor először Székelyföldön jártam. Nekünk az egy óriási dolog volt, mert az anyaországban nem sok szó esett Erdélyről, szó szerint elzárt világnak számított” – fogalmazott. A szerző azt is elmondta, családjával, gyerekeivel is rendszeresen ellátogatnak hozzánk, lassan harminc éve visszatérő vendégek Románia magyarlakta vidékein.
Az erdélyi szerelem taglalása után Szenkovics Dezső a bemutatásra váró kötet felé terelte a beszélgetést: meglepte a könyv tömörsége, szerinte nem egy könnyű olvasmány a négy fejezetet számláló gyűjtemény. A rövid véleménykifejtést követően Szenkovics arra kérte L. Simont, meséljen kicsit a kötet keletkezéséről. Az esemény ezen pontján némi zavar keletkezett: a szerző úgy döntött, először a Kőrösi Csoma Sándor és a tibetológia iránti affinitását meséli el, ugyanis, mint nem sokkal korábban kiderült, a híres erdélyi nyelvtudós közös pont L. Simon és Szenkovics életében. A tibeti kitérő után a szerző előző köteteiről, korábbi írásairól mesélt, egyetemekről, szakokról, amelyeket elvégzett, valamint arról is szó esett, hogy egy idő után az író sportot űzött abból, hogy különböző szakokra felvételizett, például számítástechnikára, ahová fel is vették, majd nem járt be az órákra.
Mindenféle életrajzi történetek és különböző anekdoták elmesélése után végre rátértek arra, amiért – az esemény leírása alapján – mindenki összegyűlt: az írásra és a kötetre. L. Simon betekintést nyújtott abba, hogyan is szokott írni. Elárulta, a megjelenés függvényében ír. „Azzal a tudattal állok neki az írásnak, hogy szeretném-e, hogy megjelenjen folyóiratban vagy könyvben, vagy mindkettőben, vagy nem.” Ha alkalmi beszédeket, katalógusokba elő- és utószót ír, azt az írás funkciójának tudatában teszi.
Miután a jelenlevők bevezettettek az írás fortélyaiba, Szenkovics Dezső következő kérdése előhozta az elkerülhetetlent: kinyitották a magyar politika eladdig valamelyest zárt szelencéjét. „L. Simon László konzervativizmusának három pillére a szabadság, a magántulajdon tiszteletben tartása és a versenyszellem. […] Hogyan értelmezzük ezt az l. simoni konzervativizmust?” – vetette fel. Ettől a pillanattól kezdve a beszélgetést áthatotta a politika, különösen a magyar kultúrpolitika, az, hogy L. Simon László szerint hogyan kéne jól csinálni. És mindeközben jó néhányszor Csák Jánossal, Magyarország kulturális és innovációs miniszterével viccelődött az esszéista. Bár a könyvbemutatóhoz és a magyar kultúra napjához nem tartozik hozzá, mint ismeretes, az elmúlt év novemberében éppen Csák János bocsátotta el L. Simon Lászlót a Nemzeti Múzeum éléről.
A könyvbemutatóként hirdetett rendezvény hátralévő részében összesen egyszer tértek vissza a kötetre, amikor a szerző felolvasta A megőrzés kultúrája első, bevezető esszéjét. Utána a közönségkérdések is a magyar kultúra alakulására, a helyes kultúrpolitikai irányra fektették a hangsúlyt. A Csák-poénok pedig tovább dőltek a szerzőből. A kötetről igen kevés derült ki, a kultúráról viszont annál többet tudhattunk meg. Legalábbis L. Simon László szemszögéből mindenképp.
