Botrányos román győzelem Koszovó ellen

Botrányos román győzelem  Koszovó ellen
A mérkőzés elején érezhető volt a nyomás mindkét csapaton, hiszen a hazai gárda a tabella második helyének a megtartásáért, a rivális pedig azért lépett pályára, hogy játékban maradjon a számításokban – a vereséggel egyébként továbbjutási esélye szertefoszlott. És ezután még nagyobb feszültségek következtek...

fotó: frf.ro

Az eseménytelen első negyedóra után felpörögtek az események, csakhogy nem a pályán, hanem a nézőtéren: a román szurkolótábor keménymagja Koszovó az Szerbia feliratot emelt a magasba, s közben ugyanezt skandálta. Ez érthető módon igencsak sértette a vendégeket – nem elég, hogy Románia egyébként még nem ismerte el Koszovót, mint államot… –, akik levonultak a pályáról, majd Willy Delajod francia játékvezető a román játékosokat is az öltözőbe parancsolta.

A játék így közel 50 percet állt, a bíró azzal is megfenyegette a román felet, hogy ha a szurkolók így folytatják, végleg lefújja a találkozót, mely esetben a három pontot a zöldasztalnál a koszovóiak kapják meg.

Mire ismét a labdarúgásé lett a főszerep, a mintegy 25 ezer szurkolók egy része elkezdett hazaszállingózni, a türelmesebbek viszont azt láthatták, hogy a hazai tizenegy – amelyben Edward Iordănescu néhány változást is eszközölt az Izrael ellen döntetlent játszó csapathoz képest – továbbra is szenved, de azért jobban játszik, mint néhány napja. A próbálkozások, kapura lövések azonban rendre elszálltak a cél mellett vagy felett, a kihagyott helyzetek pedig majdnem sokba kerültek: egy eladott – túl lassan hazaküldött – labdára Muriqi csapott le, de nem tudta kihasználni a ziccert: Drăguşin a gólvonalról mentett. A vendégeknek volt még egy igen veszélyes támadásuk a félidő utolsó öt percébe lépve, de Zhegrova mellé lőtt, majd nem sokkal később Muriqi egy magas labdáért ugorva bekönyökölt Screciunak, ezért megkapta második sárga lapját és kiállították.

Az emberelőnybe került román válogatott azonban továbbra sem remekelt, bár rögtön a második félidő elején Stanciu távoli lövését csak szögletre ütni tudta Muric. Denis Alibec pályára küldésével feljavult a csapat támadójátéka – Alibecnek is volt egy távoli lövése, amit meg kellett szelídítenie a koszovói kapusnak –, és talán ennek is köszönhetően Comannak sikerült kiharcolnia egy tizenegyest. Csakhogy a csapatkapitány Stanciu gyenge, lapos lövését „leolvasta” a vendégek kapusa, aki így kis híján a nap hőse lett. A hazai fölény ellenére ugyanis a találkozó nagy léptekkel haladt a gólnélküli döntetlen irányába. A csapatkapitány viszont összehozta a revansot a kihagyott büntetőért: a 83. percben Moruţan egyéni akciója után Mihăilă a 11-es pont közeléből rálőtt, de lövése visszapattant egy védőről, pont az üresen maradt Stanciu elé, aki a 16-os vonaláról kapufagóllal szerzett vezetést. Egy perc múlva a vendégek szinte egyenlítettek, Moldovan védett nagyot, majd Moruţan újabb szép egyéni akció végén hatalmasat bombázott – fölé. A túloldalon Muslija hosszú sarokra tartó lövése csorgott el, újabb izgalmakra adva okot, majd jött a mérkőzést lezáró kegyelemdöfés: a hosszabbításpercekben az egyébként csereként beállt Mihăilă közelről felső léc alá vágta az alapvonalig kifutó Raţiu gólpasszát.

Románia így megtartotta második helyét a csoportban, továbbra is veretlen, de egyelőre nem remekelt a selejtezősorozatban.

A csapat keddi felállása: Moldovan – Rațiu, Drăgușin, Burcă (63. perc R. Marin), Bancu – Cicâldău (77. Olaru), Screciu, Stanciu – Hagi (72. Moruțan), Pușcaș (46. Alibec), Coman (71. Mihăilă).

A csoport másik két keddi meccsén Svájc a második félidő elején, majd a hajrában szerzett gólokkal „bedarálta” Andorrát, a meccs kapcsán érdemes még megemlíteni, hogy ezen a meccsen lépett pályára utoljára az andorrai válogatottban a 43 éves Ildefons Lima, aki világcsúcsot jelentő 26 éven keresztül (!) játszott a nemzeti csapatban. Izrael pedig a hosszabbítások harmadik percében szerzett találattal legyőzte Fehéroroszországot, így tartja a lépést a tabellán – a továbbjutást érő két első helyért gyakorlatilag három csapat maradt versenyben: Svájc, Románia és Izrael, amelyeket mindössze három pont választ el.

A következő fordulóban, októberben Románia Fehéroroszország vendége lesz, közben Svájc Izraelbe látogat, Andorra pedig Koszovót fogadja.

Eredmények: Románia–Koszovó 2–0 (Stanciu 83., Mihaila 93., kiállítva: Muriqi 42.), Izrael–Fehéroroszország 1–0 (Kanichowsky 93.), Svájc–Andorra 3–0 (Itten 49., Xhaka 84., Shaqiri 93. – 11-esből). Az I csoport állása: 1. Svájc 14 pont, 2. Románia 12, 3. Izrael 11, 4. Fehéroroszország 4 (4–11), 5. Koszovó 4 (5–8), 6. Andorra 2.

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

A magyar labdarúgó-válogatott szombaton 0–0-s döntetlent játszott Montenegró vendégeként Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen. Marco Rossi szövetségi kapitány csapata a pontosztozkodással – jobb gólkülönbségének köszönhetően – megőrizte második helyét a csoportban Montenegró előtt, amely eggyel több mérkőzést játszott. A nemzeti együttes négy találkozó után is nyeretlen Montenegróval szemben, viszont idegenben a harmadik meccsen először nem kapott ki.
Sport
Sport