Barnának és az USR-nek kampányol a magyarországi Momentum elnöke Erdélyben - RMDSZ-reakció

Barnának és az USR-nek kampányol  a magyarországi Momentum elnöke Erdélyben - RMDSZ-reakció
Nem az RMDSZ-es magyar Kelemen Hunort, hanem Dan Barna liberális elnökjelöltet támogatja a Momentum Mozgalom elnöke a november 10-én esedékes romániai elnökválasztáson – minderről Fekete-Győr András, a Momentum vezetője nyilatkozott az Azonnali.hu hírportálnak.

A múlt hétvégén a magyarországi politikus az USR-PLUS liberális pártszövetség kolozsvári kampánygyűlésén is megjelent, ahol Dan Barna elnökjelölt kampányát erősítette, de ahogy az Azonnalinak fogalmazott, látogatásának másik célja az volt, hogy közvetítőként lépjen fel „az erdélyi magyarság és Dan Barna értékrendje” között. Szerinte egyre több magyar is az USR-PLUS-ra szavaz, miután azok zéró toleranciát hirdettek a korrupció ellen, s hisznek az európai együttműködésben és a haladó szellemű világban. „Ők a Momentum Romániában” – mondta Fekete-Győr az USR-PLUS pártszövetségről.

Az Azonnali kérdésére, miszerint nem kellene-e inkább Dan Barna helyett a magyar érdekképviseletet hirdető Kelemen Hunort és az RMDSZ-t támogatnia, a Momentum elnöke kifejtette: „Dan Barnának Kelemen Hunorral ellentétben esélye lehet arra, hogy Románia következő köztársasági elnöke legyen”. A magyarok pedig azzal járnak a legjobban, ha olyan elnökjelöltre szavaznak, „akinek esélye is van nyerni”, ráadásul az USR-PLUS-nak is komoly kisebbségvédelmi programja van, fogalmazott Fekete-Győr. 

A Momentum elnöke számára az sem volt kérdés, hogy az USR-PLUS mellett kampányoljon-e, hiszen „Barna komoly erőt és energiát fordít arra, hogy Erdélyben kampányoljon és a magyarokat meg tudja szólítani”. Az USR honlapja eleve kétnyelvű, és a magyarlakta erdélyi megyékben az idei EP-választási kampányban magyar nyelvű plakátokat is kihelyeztek. Ráadásul „valószínűleg egy-két éven belül Romániában az USR-PLUS lesz a kormányzó erő”, és „a második legerősebb pártról van szó” – összegzett.

 A hírportál megkérdezte azt is, hogy a Momentumnak van-e bármilyen kiépült kapcsolata az RMDSZ-szel, mire Fekete-Győr úgy felelt: bár a párt ügyvezető alelnökével, Porcsalmi Bálinttal már találkozott, Kelemen Hunorral még nem ismerkedett meg.

„Fájó szívvel látom, hallom azt erdélyi magyaroktól, főleg a fiataloktól, hogy az RMDSZ eladta a lelkét az Orbán-kormánynak, befeküdt nekik. A román belpolitikában sajnos rossz kompromisszumokat hoztak a kormányzás érdekében, amelyek magának a pártnak az értékrendjét is megrengették. Az RMDSZ is belekeveredett korrupciós ügyekbe, de ezt szeretném velük személyesen is tisztázni. Remélem, lesz bennük nyitottság, hiszen az RMDSZ-nek is érdekében áll a Momentummal, mint leendő kormányzó párttal kapcsolatot kiépíteni” – nyilatkozott a Momentum-elnök a legnagyobb erdélyi magyar pártról.

Mielőtt a parlament megszavazta volna Ludovic Orban PNL-es politikust miniszterelnöknek, Fekete-Győrt a portál arról is faggatta, hogy örülne-e a romániai Orban-kormány megalakulásának. Ő úgy felelt, hogy miután nem román állampolgár, erre nehezen is tud válaszolni, de Romániának a káosz helyett kormányra van szüksége. Hozzátette: az új kormányt az USR-s politikusok is megszavazták, de ők maguk „nem vállalnak kormányzati szerepet, készülnek a kormányrúd átvételére a jövő évi parlamenti választáson”.

A hírportál Hegedüs Csillát, az RMDSZ ügyvezető alelnökét, az elnökválasztási kampány szóvivőjét az RMDSZ álláspontjáról kérdezte. „Minden párt maga dönti el, hogy kit támogat: olyan erőt, amelyik a magyar közösséget képviseli vagy olyat, amelyik csak a magyarok szavazatát akarja a problémáik nélkül” – válaszolta Hegedüs Csilla. Hozzátette: a Barna-stáb egyébként „gondosan eltitkolta a Momentum elnökének látogatását a román sajtó elől, beszédéről például semmilyen román nyelvű híradás nem emlékezett meg.”

Fekete-Győr András a kampányrendezvényen azt is fejtegette, hogy a magyar kisebbségek védelme az USR-PLUS segítségével végre a helyére kerülhet. Mindeközben a Dan Barna-stáb „gondosan ügyel arra, hogy a nemzeti kérdés rendezését sürgető beszéd ne kerüljön bele a román médiába” – hívta fel a figyelmet Hegedüs.„Azt se feledjük, hogy maga Dan Barna nyilatkozta nemrégiben, hogy magyar kérdés nincs, és mindenkinek túl kell lépni az etnikai problémákon” – emlékeztetett az RMDSZ szóvivője.