Bajnokok Ligája: az AS Monaco és az Atlético Madrid is a nyolc között

Bajnokok Ligája: az AS Monaco és az Atlético Madrid is a nyolc között
Az AS Monaco és az Atlético Madrid továbbjutásával zárult szerda este a labdarúgó Bajnokok Ligájának nyolcaddöntős szakasza.

A Monaco hazai pályán az első félidőben „lefocizta” a Manchester Cityt, amely 5–3-ra nyerte az első mérkőzést: a francia csapat alig fél óra alatt ledolgozta kétgólos hátrányát, ezzel a szünetben már továbbjutásra állt, míg Josep Guardiola együttese gyakorlatilag teljesen veszélytelen volt. Érdekesség, hogy a City története során először nem lőtt kapura az első félidőben egy Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

A fordulást követően már sokkal többet támadott az angol csapat, ráadásul a Monaco is megtette azt a szívességet, hogy inkább visszaállt, ez pedig meg is bosszulta magát, a 71. percben Leroy Sané találatával újra a City állt továbbjutásra. A Monacónak így újra váltania kellett, és sikerült is neki, hiszen Tiemoue Bakayoko fejesével visszaállította a kétgólos különbséget. A hajrában már nem változott az eredmény.

Az Atlético Madrid–Bayer Leverkusen összecsapáson – amelynek első felvonását 4–2-re nyerték Németországban a spanyolok – a főszerepet a két kapus játszotta, az első félidőben a németek kapuját őrző Bernd Leno, a másodikban pedig a túloldalon Jan Oblak mutatott be elképesztő bravúrokat, amelyek következtében gól nélküli döntetlennel zárult a találkozó.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágók (kiemelve a továbbjutó): • AS Monaco (francia)–Manchester City (angol) 3–1 (gól: Mbappé – 8. és Fabinho – 29. és Tiemoue Bakayoko – 76. perc, illetve Leroy Sané – 71. perc) – továbbjutott a Monaco 6–6-os összesítéssel, idegenben lőtt több góllal • Atlético Madrid (spanyol)–Bayer Leverkusen (német) 0–0 – tj. az Atlético 4–2-es összesítéssel.A negyeddöntő mezőnye

A legjobb nyolc között öt ország csapatai képviseltetik magukat a labdarúgó Bajnokok Ligájában: három spanyol és két német mellett egy-egy angol, olasz és francia együttes jutott be a negyeddöntőbe. Itt – a nyolcaddöntővel ellentétben – már azonos nemzetbeliek és korábbi csoportellenfelek is összekerülhetnek a párosítások sorsolásánál, amelyet pénteken délben rendeznek a svájci Nyonban.

A negyeddöntőbe jutott csapatok a labdarúgó Bajnokok Ligájában: Real Madrid (címvédő, spanyol), Atlético Madrid (spanyol), FC Barcelona (spanyol), Bayern München (német), Borussia Dortmund (német), AS Monaco (francia), Torinói Juventus (olasz), Leicester City (angol).