Fehér Holló Könyvmentő Szolgálat
– Megtalálja biztos a házunkat, van egy új épület, mellette egy rozoga ház – diktálja be a Fehér Holló Könyvmentő Szolgálatnak Győrfi Kati néni a címet, s hogy biztosan megtaláljuk, hozzáteszi: van egy kutyánk, Etelka, fiatal és állandóan menne, aztán úgy ugat, ha ember közeledik, hogy biztos megtalálnak...
A kapun vicsorgó kutyatábla állít meg, de az udvarról már hallatszik Etelka boldog ugatása – hátha elengedik egy kicsit, ígéri, hogy örömében nem fog senkit agyonnyalni és felborogatni, ahogyan szokta.
– A padláson vannak a könyvek, hatzsáknyi. Nem akartuk papírnak eladni, pedig régebben jó árak voltak a begyűjtőnél. Öt gyerek nőtt itt fel, kellettek a könyvek, régen sokat olvastak az emberek – mondja miközben megmutatja a homályos magasba vezető hóstáti padláslépcsőt, amelynek fokait megrágcsálta jócskán az idő, s amit meghagyott belőle azt a milliónyi csizmás láb simította öblössé.
– Kati néni! Kati néni! Tetszik hallani? Hiába a fejlámpánk, nagyon sötét van itt fenn és hely sincs igazán. Lehozzuk az egyik zsákot és az udvaron kiválogatjuk, mit viszünk, miért jövünk később és mit küldünk a zúzdába. Tetszik hallani minket?
– Hallgass már egy kicsit te Etelka, az isten áldjon meg te, örökké ugráló! Mit mondanak? Hallódugóm van, nem hallok jól...
– Gyere Csaba, cipeljük le valahogy az egyik zsákot, a közepe táján már világosabb a lépcső – mondja Szőke Tímea, a Fehér Hollók önkéntese. – Én azt javasolom, hogy azt vigyük le, amiből kilóg az Üvöltő szelek...
– Huh, még most is feláll a szőr a karomon... ha a regényre gondolok... a végén... amikor, Heathcliff ki akarja kaparni a sírból szerelmét, Catherine-t…
– Mesélsz lejjebb, Csaba, mert így dumcsizva ezen a lépcsőn… kitörjük a nyakunkat… rossz nagyon a fogása…
Az udvaron jól esik a fény, lihegésünk nemcsak Kati nénit, de Etelkát is meglepik.
– Olyan nehéz? A fiaim csak úgy futkostak a káposztával meg a krumpliszsákokkal ezeken a lépcsőkön…
– Az lehet – mondom, mentve a mundér becsületét – de 1937-ben, amikor Kati néni megszületett, és az 50-es években, amikor az udvart betöltötte az öt gyerek zsibongása, más világ volt. És hát a falépcső… mintha elfeledték volna…
– Eh, az elfelejtett lépcsők is a magasba futnak... Sok orosz regényt olvastam, sok szép is volt közöttük. Persze, szerelmest is, hogyne. De akkoriban inkább a kollektivizálást dicsérték az írók… Jó nagyhangon – legyint.
– Kati néni, egy kicsit figyeljünk most ide, jó? Kezdjük a válogatást. Tetszik nézni minket, hallgatni miket mesélünk a könyvekről? Ülünk így egymás mellett?
– Persze, persze, jaj, hát hogyne. Csak beszéljenek hangosabban, mert hallódugóm van. Aztán én is mesélek Mátyás királyról. Egyszer felöltözött juhásznak. De nem. Elment egy juhásszal… vagy találkozott vele? Nézz oda, nem jut eszembe, hogy is volt. Úgy ugat ez a gyermek Etelka, hogy mindent elfelejtek…
(Feliratkozás: 0744405618)
