A kultúra kimegy Csombordra...

A kultúra kimegy Csombordra...
...mondhatnánk, bármiféle iróniát mellőzve, hiszen a jó boráról és újabban a rózsafesztiváljáról elhíresült települést mostanában a színvonalas előadásai miatt keresik fel az érdeklődők, s történik mindez a nagyenyedi művelődési ház felújítási munkálatai miatt. A jó állapotban levő csombordi kultúrotthon megfelelő infrastruktúrával rendelkezik a nagyobb rendezvények befogadására. A helyiek örülnek a lehetőségnek, az enyediek számára pedig nem okoz különösebb gondot a 3 kilométeres kiszállás, a szervezők ingyenes buszokat fogadnak és a belépés is általában díjtalan.

A Marosvásárhelyi Székely Néptáncosok szólították egybe a környék magyarságát A virágzó Maros mentén című előadásukkal, Benő Barna koreográfiájában 2017. március 2-án. A közkedvelt előadóművészek (Ábrám Tibor, Boros Emese, Buta Árpád Attila, Gyepesi László, Ritziu Ilka Krisztina) humorral fűszerezett zenés, táncos, operett gáláját vastapssal jutalmazta a közönség.

Másnap a Bocskai Zarándoklat 2017 program keretében a hajdúnánási Naná Színház lépett a csombordi színpadra Hajdú rege című produkciójával. A 2000-ben alakult magyarországi amatőr színjátszó társulat jelenleg 35 aktív taggal működik, megalakulásuk óta sok sikert, szakmai elismerést mondhat magáénak. Egyike azon kevés társulatnak, amely csak saját darabot, a tagok egyéni karakterére írt figurát játszik. Mindenik művet a színpad vezetője, Marth P. Ildikó írta, aki az előadást követően készségesen nyilatkozott lapunknak. Elmondása szerint 2005-ben műve megírására két időben egymáshoz közel eső esemény ihlette: a hajdúnánási 400 éves letelepedés évfordulója, valamint az akkori népszavazás általi kettős állampolgárság elutasítása.

A hazaszeretetet, a magyar múlt iránti tiszteletet már az előadás első perceiben érezhette a néző. A Hajdú regét alkotója egy olyan zenés történelmi játékként határozta meg, amely igen fennkölt témát dolgoz fel: a magyarok mindmáig egyetlen győztes szabadságharcának állít emléket sajátos módon. A Hajdú rege egy kitaszított, keményszívű nép otthonra találásának történetét mondja el, az ész és a szív szavaival, miközben ugyanolyan erőteljes hangsúllyal a jelen problémáira reflektál. A téma választásában majd sikerében nem kis szerepe volt annak is, hogy Hajdúnánáson erőteljes Bocskai-kultusz él, tavaly itt rendezték meg a hajdúk világtalálkozóját is.

A történelmi tárgyú alkotást a kitalált, ám korabeli családneveket viselő szereplők drámai fordulatokkal teli szerelmi története teszi izgalmasabbá, érthetőbbé. A nézők a darabban fellelhették mindazt, amihez „klasszikusan” hozzászoktak: hűség, árulás, csalódás, félelem, várakozás, kicsinyesség, ugyanakkor a becsület, az igaz szerelem, a felelősségvállalás morális példái sem hiányoztak. A helyi legendák, népszokások, babonák felvillantása, a humoros népnyelvi fordulatok a darab minőségi ráadásai, mindezek az ízlésesen kivitelezett jelmezek és díszletek segítségével az autentikusság hatását keltették. A zenei aláfestés, az érzelmi tonalitást kiélező dalbetétek is hozzájárultak a darab sikeréhez, mindez Kazár Pál zeneszerző, a nyíregyházi színház zenei vezetőjének érdeme.

A színházi előadás remek alkalom volt a hajdúnánásiakkal való találkozásra, hiszen a gyulafehérváriak, a magyarlapádiak, a vajasdiak is régi kapcsolatot ápolnak az ottaniakkal. A csombordi telt házas produkció után a vendégek Gyulafehérváron is bemutatták, hasonló sikerrel, a nemzetünk sorsproblémáin elgondolkodtató darabot.

Csombordon a következő kiemelt eseményre március 18-án kerül sor, amikor a Tavaszi szél vizet áraszt megyei néptáncfesz­tiválra várják az érdeklődőket.

(Borítókép: A Hajdú rege a magyarok mindmáig egyetlen győztes szabadságharcának állít emléket. Fotó: SZŐCS FERENC)