Nádasdy Ádám szerzői estjén „jártunk”
Ferencz Győző, az akadémia ügyvezető elnöke moderátori bevezetőjében kiemelte: a többnyire új verseket felsorakoztató szerzői est címe Nádasdy Ádám korábbi, majdnem húsz éve megjelent kötetének címével egyezik meg. A méltán feltehető, „miféle rendet is csinál akkor ez a Nádasdy?” kérdésre azonban Ferencz Győző szerint a válasz az, hogy Nádasdynál „a maga módján ez is rend”.
Most ugyan költői esten vehettek részt az érdeklődők, de Ferencz Győző emlékeztetett mindenkit, hogy hosszú évtizedeken át Nádasdy Ádám mindig nyelvtanárként jellemezte magát az interjúkban, ez a megnevezés pedig egy ideje nyelvészre módosult. Hiszen nem elhanyagolható, hogy miközben fonetikával és hangtannal foglalkozott, valamint tankönyveket és különféle tanulmányokat írt a magyar és angol hangtan kapcsán, „csendesen elkezdte felforgatni azt, amit nyelvművelésnek gondoltunk és számos könyvében tüzetesen vizsgálta meg a nyelvi jelenségeket”. Ez alatt többek között olyan fogalmak jelentéskörét és értelmezését kérdőjelezte meg, mint a szépség vagy épp a magyarság, nagy felzúdulást váltva ki az emberekből. Műfordításaival (tizenhárom Shakespeare-darab, majd Dante Isteni színjátéka) szintén a provokáció legkisebb szándéka nélkül volt provokáló – fogalmazott a moderátor. „Elbeszéléseiben a meleg tematikát is úttörő és nagyon inspiratív módon jelenítette meg az olvasók számára” – tette hozzá.
„Az est szervezőelvének kigondolása közben be kellett látnom, hogy nincsenek korszakaim – kezdte előadását Nádasdy Ádám. – Valahogy nagyjából mindig ugyanazt csinálom – remélem jól, egyébként –, mint ahogy vannak festőművészek vagy zeneszerzők, akik egy életen át ugyanazt művelik. Ennek az az előnye, hogy jó esetben néhány taktusból vagy ecsetvonásból fel lehet őket ismerni” – jegyezte meg. A járványhelyzet okozta zárlat miatt a szerzőt végül az az ötlet vonzotta leginkább, hogy legfrissebb verseit hozza el az érdeklődőknek, ha már az elmúlt egy évben nem került sor személyes találkozásokra, felolvasásokra, irodalmi estekre és költeményeit nem tudta „kipróbálni” a közönségen.
Az est folyamán a 2019-es, Jól láthatóan lógok itt című Nádasdy-kötetből Ferencz Győző olvasott fel verseket, az egészen új költeményeket pedig magától a szerzőtől hallhatta a közönség, kommentárok kíséretében. Elsőként a Határfajták című vers hangzott el, amellyel kapcsolatban a költő megjegyezte: mindig érdekelte a határ, szimbolikus és fizikai értelemben egyaránt, ebbe a versbe pedig a valódi emlékét is beleszőtte annak, amikor szüleivel először utazott külföldre, Jugoszláviába és a murakeresztúri állomáson várták az átengedést.
Lehet utolsó vasútállomás, / légyzümmögés, tűző nap, őrkutya, / mozdony jön odaátról, más olajszag, / szabadságszínek, más név, más betűk. (Határfajták, részlet)
„Szeretek sodródni a mindennapokkal. Jobban szeretek közelre nézni, mint távolra. Jobban szeretem a rövid határidőt, mint a hosszút, a távolit. Talán ezért nem vagyok regényíró” – jegyezte meg Ott úszhatnék című verse kapcsán a költő.
Így kéne, hogy az életemen át, / középen folyjon végig egy folyó. / De hosszában, hogy végig ott legyen / a túlsó part, amitől félhetek. (Ott úszhatnék, részlet)
Van orvosom című versével kapcsolatban kiemelte: „nagyon sokat kaptam a szüleimtől, csak talán nem azt, amit kellett volna. (…) Keveset tudok róluk: ők diszkrétek voltak, nem meséltek én meg nem kérdeztem.”
Mit dugtatok el? Szabad kutakodnom? / Ha olyat találnék, hát istenem. / A hányás miatt is szégyelltetek, / meg hogy nekem fontos a szerelem. (Van orvosom, részlet)
Gyermekkorának 1955-ös, tábortűz melletti nyári emlékével kapcsolatban – amely A tűzbe bámulva című versben lett megörökítve – Nádasdy csak később tudta meg, hogy valójában egy társaság titkos cserkészösszejövetelébe keveredett. A Mellé című verse ehhez képest már felnőttkori életének egy mozzanatát mutatja be: a félretárcsázás bakija mindenkinek ismerős lehet, Nádasdy pedig szeret ehhez hasonló apró, párbeszédes jeleneteket versbe írni. „A táj- vagy hangulatleírásban ezzel szemben nem vagyok otthon, (…) mert ha elkezdem, rögtön megszólal valaki vagy belemozdul” – tette hozzá.
A felnőttkor nem vicces, az a baj. / Egy erős sodráson kell képtelen terhekkel átúszni / úgy, hogy a lábad itt már nem, / ott meg még nem ért talajt. (Jobb, ha elernyed, részlet)
Az est ezt követően irodalmi blokkal folytatódott: bár Nádasdy saját elmondása szerint nem nagyon szokott magához az irodalomhoz kapcsolódóan írni, de ezúttal három elhunyt költő számára született verse is elhangzott. Az Adyhoz 2019, a Petri György költészete és az Ijedt zavarban felkapott lepel – Arany Jánoshoz is egyaránt felkérésre vagy pályázatra készült. „Csodálom őt, vissza-vissza térek hozzá, de ijesztő a szorgalma és az önfegyelme. Rémes. Hogy lehet így élni?” – jegyezte meg Nádasdy Arany Jánosról.
„Van bennem egy szabadulási vágy, de nem tudom, mitől. Vagy nem akarom tudni” – így vezette fel Leszolgáltam című költeményét a szerző. Ezt követően az egyetlen hasonlatra épülő versei közül a Gallér került felolvasásra, amelyet a kutyák tölcsérszerű, sebgyógyulást elősegítő műanyag védőgallérja ihletett.
Csakhogy én / a magam állatorvosa vagyok, / én döntöm el, vannak-e sebeim / és kell-e őket nyalogatni. (Gallér, részlet)
Fűszer című versével kapcsolatban úgy fogalmazott: „lehet úgy olvasni, mint életvég verset, ami nem indokolatlan, hiszen öreg vagyok, (…) pedig az érzület a nyolcvanas évek második fele, így ez egy visszalátcsövező vers. (…) Az életnek azonban nincs vége, minden nap fel kell kelni és reggelizni kell. A kérdés csak az: kivel” – utalt Reggeli című versére a szerző.
A fűszerek közt fogok állni majd: / jó zamatos, de tápértéke semmi. / Szárazon hallgatom majd a zsivajt, / melyben nagyon részt tudtam volna venni. (Fűszer, részlet)
A reggeli a legnagyobb különbség: / ott dől el, hányat fogunk reggelizni, / s hogy fogunk-e. (Reggeli, részlet)
„Az utolsó vers következik. Nincs mit magyaráznom, csak higgyék el, hogy így volt.”
Azt hazudta, hogy szűz. Ha nem is testileg, / de lelkileg igen. Hogy ő még senkivel / nem használta a lelkét. (…) De belém szeretett, csúszott felém a lejtőn, / bevallotta, amit be kellett vallani: / hogy félt, hogy megvetem, ha lábnyomot találok / a lelkén, más cipője – mások cipője! – talpát. / Így fosztott meg magától. A végtelen gyönyört / az igazság okozta volna, az hiányzott. (Mások cipője talpát, részlet)
(Borítóképet készítette: Keleti Éva)
