Mit érzel, amikor írsz? – vágott egyből a dolgok és a kérdezés közepébe a beszélgetés kezdetén Fischer Botond és bár utólag kiderült, ezt a kezdést előre megbeszélt tréfának, mikrofonpróbának szánták, Nádasdy azért igyekezett a humorhoz legtöbbször elengedhetetlen pókerarccal felelni: „Egy sajátos belső remegést, ami lehet vicces is, de lehet valóság is. Az ember különös állapotba kerül, amikor ír – főként versek esetében –, mert rettenetesen összesűrűsödik a fejében a gondolat és a tér, ilyenkor a papíron vagy a képernyőn kell összerántani valamit, ami nagyon sűrű és fontos.”
Az első valóban komolynak szánt kérdés már a kolozsvári kötődéshez vonatkozott. Nádasdy elmesélte, első alkalommal a hetvenes években járt a városban, amikor többek között egy „illegális magyar gimnáziumban” tartott előadást Shakespeare-ről, a Kolozsvárról akkor kialakult képét pedig a primitívség, a rozzant épületek és autóbuszok, valamint a némiképp a fejlettséget jelző, minden lakásba bevezetett gázhálózat furcsa kettősége alakította. Azóta több alkalommal is járt már itt, az elmúlt évtizedek szemmel látható alakulásaként pedig a mostani városképet a szép, élénk, kellemes jelzőkkel illette.
A szakállas Neptun című kötete húsz év alatt felgyűlt alkotásokból állt össze, mindegyik novella vonzalomról, homoszexualitásról, párkapcsolatokról szól, némelyik szerelmi történet édeskés, de vannak keserűbbek is. „Ezt a világot ismerem, magam is meleg vagyok” – fogalmazott a meghívott, hiszen sem alkotásaiban, sem a nyilvános felszólalások alkalmával nem köntörfalaz nemi identitása kapcsán. „Úgy vettem észre, hogy sokakat érdekel ez, talán éppen a couleur locale vagyis a sajátos színezete miatt. A kisebbségiség mindig gond, ezt ebben a városban talán nem is kell mondanom” – hiszen, fejtette ki, ha valaki bármilyen kisebbséghez tartozik és arról ír, akkor az a baj, ha pedig nem arról ír, akkor az fogja szúrni a kritikus tömeg szemét. Baráti kérdés kapcsán gondolkodott el egyszer azon, hogy köteteit egy könyvesboltban a meleg és az irodalom jelzésű polcon is egyaránt szívesen látná, de azzal is megelégedne, ha valamilyen okból a könyv csak a meleg polcra kerülne fel. Szerinte egyébként egy kötet nem válik azonnal női irodalommá, attól, hogy nő írta, csupán azért, mert valaminek a szerzője meleg, még nem válik automatikusan meleg irodalommá és a homoszexualitás tematikájában is írhat heteroszexuális szerző, ha jól csinálja.
A meghívottat a beszélgetésen Fischer Botond „provokálta" kérdésekkel
Nádasdy szerint szövegei alapvetően konzervatívan, klasszikusan vannak megírva, „nincs egzotikus recept, ami szerint íródtak” és nem profitálnak az Esterházy Péter- vagy a Tandori Dezső-féle nyelvi forradalmakból. A témában azért beszélgetőpartnere véleményét is kikérte: „Botond, te jobban értesz az irodalomhoz, mert én csak írogatok, kritikus nem vagyok.” Fischer Botond szerint viszont a Nádasdy-szövegek sokkal inkább posztmodern utániak, mintsem klasszikusak.
Ezzel a paradigmaváltással és címkével azonban már a meghívott vitatkozott volna, véleménye szerint ugyanis nem beszélhetünk olyanról, hogy posztmodern utáni, de persze, foglalkozni attól még lehet a témával, jegyezte meg tréfásan. „A posztmodern azt jelenti számomra, hogy kerüljük a pátoszt, mert nagyon könnyen átcsaphat nevetségesbe. (…) Szeretem a tragikumot, az ünnepet, az ünnepélyességet is, de rettenetesen nehéz megragadni ezeket manapság” – tette hozzá.
A humor nem csak a könyvheti beszélgetést szőtte át, hiszen Nádasdy műveinek, sőt, tanóráinak, mindennapjainak is meghatározó szervezőelve a személyes, fanyar, a pátosz feloldására tökéletesen alkalmas tréfa és irónia, önirónia. „A humor óhatatlanul jön belőlem, nem is nagyon tudom megakasztani” – jegyezte meg ezzel kapcsolatban a meghívott. Prózáiban a karakterek lélektani megformálására is nagy hangsúlyt fektet, valamint a novellák helyszínei sem csak háttérként, sokkal inkább kiegészítésként szolgálják a történet folyamát.
Homoszexualitásról szóló történetei többnyire valós elemekből állnak össze és általában pozitív hangvételűek, úgy fogalmazott, „igazi tragédia” nincsen bennük, hiszen szerencsésnek mondhatja magát, amiért saját életében nem tapasztalt hasonlókat, viszont a novellák által bemutatott világ „nem a teljes igazság, mert ezekben az van benne, hogy nem könnyű, persze, de azért eldöcögünk valahogy az életben”. Fontosnak tartotta megjegyezni, hogy számtalan tragikus végkimenetelű vagy traumatikus szituációt élnek át az érintettek, de azokat írja meg az, „aki ismeri, akinek azokhoz van tolla”.
Nádasdy Ádám az eseményen mindkét bemutatott kötetéből olvasott fel a közönségnek
A legújabb verseskötetének hátulján szereplő Vízisí című versről Fischer Botondnak nem véletlenül jutottak eszébe a cápák, azok ugyanis, ha nem mozognak, elsüllyednek, hiszen Nádasdy több versében is utal munkamániájára, a munka szigorára, etikájára, szükségességére életében. „Nekem a bicikli jutott eszembe, hogy csak bizonyos sebességgel lehet haladni, mert ha lelassul az ember, akkor dülöngélni kezd és a végén eldől. Kicsit úgy érzem magam, mint a biciklista, hogy állandóan taposni kell, de ez nem baj” – fogalmazott. Két évvel ezelőtti súlyos betegsége kapcsán megjegyezte: elfogadja, ami jön, tudja, hogy egyszer el kell menni és nem is fiatal már, de megszeppent, mert erős benne a kíváncsiság, hogy mi lesz holnap.
„A verseimben szeretek kötött formákat használni, rímelni, szonett formában írni, ezeket főleg a fantázia működése miatt használom, mert a kötött forma vezetni tudja az embert, a rím pedig segíti” – ezt az állítását egy rögtönzött sorpárral azonnal alá is támasztotta, majd hozzátette: a szabadvers is egy forma, csak sokkal rafináltabb.
Az esemény végéhez közeledve arról is szó esett, hogy bár Nádasdy angoltanár is, anyanyelve pedig a német (édesanyja ugyanis német származású volt), irodalmat mégis csak magyarul ír. „Én csak abban a közegben, ahol élek, a magyar közegben érzem a dolgoknak az értékét” – hiszen, mint kiemelte: az sem mindegy, ha valamire azt mondjuk, óriási vagy hatalmas.
A beszélgetésről mindenki néhány, a szerző által előadott vers élményével, a mellettem ülő barátnőm pedig – aki korábban sosem olvasott még tőle –, rögtön egy Nádasdy-kötettel és kezdődő, de máris intenzív rajongással távozott.
(Fotók: Kolozsvári Ünnepi Könyvhét/Facebook)
