Velencei filmfesztivál – Guillermo del Toro lesz a zsűri elnöke
Vissza

Velencei filmfesztivál – Guillermo del Toro lesz a zsűri elnöke

Guillermo del Toro lesz a 75. velencei filmfesztivál nemzetközi zsűrijének elnöke – ismertette a The Hollywood Reporter hétfőn.

A víz érintése és A faun labirintusa című filmek rendezője a fesztivált szervező Velencei Biennale igazgatói testületének döntése nyomán kapta a felkérést. Paolo Baratta, a testület elnöke hétfőn elmondta, hogy Alberto Barberának, a velencei filmfesztivál igazgatójának javaslatára választották del Torót. Barbera szerint del Toro olyan érzelmekkel teli filmeket készít, amelyek hatással vannak a közönségre, elgondolkodtatják, válaszadásra késztetik az embereket.

„Élénk képzelőereje, szokatlan érzékenysége és a képek erejébe vetett hite fantasztikus univerzumot hozott életre, amelyben a szeretet és a félelem együtt létezhet, és a sokféleség alapvető érték” – méltatta a rendezőt a fesztiváligazgató.

A mexikói filmrendező, akinek A víz érintése című filmjét 13 Oscar-díjra jelölte idén az amerikai filmakadémia, a felkérést elfogadva nagy megtiszteltetésnek, egyúttal felelősségteljes megbízatásnak nevezte a fesztivál zsűrielnöki posztját.

„Velence a filmművészet egy ablaka a világra, a fesztivál alkalmat nyújt arra, hogy ünnepeljük a film erejét és kulturális jelentőségét” – fogalmazott del Toro.

A 75. Velencei Nemzetközi Filmfesztivált augusztus 29. és szeptember 8. között rendezik meg. A nemzetközi zsűri dönt majd az Arany Oroszlán-díjnak, a mustra fődíjának, és más díjainak odaítéléséről.

Del Toro tavaly mutatta be a velencei versenyprogramban A víz érintését, amellyel el is nyerte az Arany Oroszlán-díjat. A zsűrit akkor Annette Bening színésznő vezette.

A rendező először a Mimic – A júdás faj című filmjével szerepelt a velencei fesztiválon 1997-ben, 2006-ban pedig ő vezette a Velencében debütáló filmek versenyének zsűrijét, amely a Luigi de Laurentiis-díjat ítéli oda.

 


EZ ÉRDEKELHETI
KULTSZÍNTÉR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Elvetette a srebrenicai jelentést a ...
Izrael lezárta a Gázai övezet ...
Tenisz: döntőt játszik Simona Halep ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ