TIFF 2021: fókuszban négy emblematikus rendező

TIFF 2021: fókuszban négy emblematikus rendező
Négy nemzetközileg elismert alkotó filmjeit láthatja, vagy nézheti újra a közönség a 20. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két legjelentősebb szekciójában július 23. és augusztus 1. között: a Close-up ezúttal Éric Rohmer, a történelem egyik legbefolyásosabb filmrendezőjének nyolc kiemelkedő, a közelmúltban restaurált filmjét mutatja be, a 3x3 nevet viselő szekcióban pedig Luis García Berlanga, Iosif Demian és Małgorzata Szumowska alkotásai kerülnek fókuszba.

Éric Rohmer (1920–2010) francia rendező, forgatókönyvíró, filmkritikus és újságíró a francia új hullám egyik leghosszabb ideig alkotó filmes szakembere volt. Egyedi, a klasszikus mozi korlátaitól mentes stílusa a romantikus kapcsolatokon keresztül tárja fel az emberi természetet, különös figyelmet fordítva a látszat és a lényeg közötti eltérésekre. Egy 1973-as interjúban François Truffaut úgy fogalmazott: „Rohmer napjaink legjobb rendezője”.

Jelenet Éric Rohmer Claire térde című filmjéből

Alapítója, valamint 1957 és 1963 között főszerkesztője volt a Cahiers du cinéma francia filmmagazinnak, pályafutása során pedig több mint húsz nagyjátékfilmet rendezett, többségüket olyan tematikus gyűjteményekbe csoportosítva, mint morális történetek, vígjátékok és példabeszédek, vagy a négy évszak történetei.

A nemzetközi elismerést az Éjszakám Maudnál (Ma nuit chez Maud) című 1969-es, két Oscar-díjra is jelölt alkotása hozta meg számára. Következő filmje, a Claire térde (Le Genou de Claire) című 1970-es romantikus filmdráma, amelyben szerepelt a román származású francia író, Aurora Cornu is, számos elismerésben részesült, többek között elnyerte a San Sebastian-i filmfesztivál fődíját is. A TIFF közönsége most mindkét alkotást láthatja a fesztivál 20. kiadásán és további ikonikus filmeket is a francia rendezőtől. Terítékre kerül a Teliholdas éjszakák (Les nuits de la pleine lune, 1984),  A zöld sugár (Le Rayon vert, 1986), valamint az évszak-sorozat filmjei is: a Tavaszi mese (Conte de printemps, 1990), a Téli mese (Conte d’hiver, 1992), a Nyári mese (Conte d’été, 1996) és az Őszi mese (Conte d’automne, 1998).

Három rendező, kilenc film

A filmszatírák neves alkotója, Luis García Berlanga spanyol rendező a film világában a kortárs társadalom problémáinak egyedülálló megközelítésével hívta fel magára a figyelmet, és olyan komoly témákat vitt vászonra, mint a politikai álarc, a vallási képmutatás, a gyávaság vagy az intolerancia. A 3x3 szekcióban a nézők három nemrég restaurált alkotását láthatják az ikonikus spanyol rendezőnek: megtekinthető 1953-as debütfilmje, a Cannes-ban két díjat bezsebelő Welcome Mr. Marshall!, a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjára is jelölt 1961-es Placido, valamint az 1963-as, FIPRESCI-díjas A hóhér (The Executioner).

Jelenet Luis García Berlanga Welcome Mr. Marshall című filmjéből

Az egyik legjelentősebb romániai filmrendező, az 1941-ben Nagyváradon született Iosif Demian filmes pályafutását az 1972-es Nunta de piatră című film társoperatőreként kezdte, első rendezői debütje – Andrei Blaier oldalán – pedig az 1977-es Csapás (Urgia) című alkotás volt. A TIFF-en vetítik az 1980-as O lacrimă de fată című drámáját, az 1982-es Baloane de curcubeu restaurált változatát, valamint a rendező legújabb alkotását, a Rondul de noapte (Éjjeli őrjárat) című filmet, amelyet első alkalommal láthat a közönség.

Jelenet Iosif Demian O lacrimă de fată című filmjéből

A kortárs lengyel filmvilág kiemelkedő személyisége, az 1973-ban született Małgorzata Szumowska kilenc nagyjátékfilmet, számos rövidfilmet és dokumentumfilmet jegyez, valamint jelentős számú trófeát tudhat magáénak. Alkotásaiban intim és személyes módon közelít meg a médiában ritkán felbukkanó témákat. A TIFF 3x3 szekciójában láthatók az Arany Medve-díjjal elismert Test (Body) és Arc (Mug) című alkotásai, valamint legújabb filmje, a Soha többé nem fog havazni (Never Gonna Snow Again) című tragikomédia, amelyet Michał Englerttel közösen rendezett.

Jelenet Małgorzata Szumowska Arc című filmjéből

(Borítókép: Filmkocka Iosif Demian legújabb, Éjjeli őrjárat című alkotásából)