Tehetséggondozó programok a Sapientián: Fókuszban a tudományos utánpótlás

Tehetséggondozó programok a Sapientián: Fókuszban a tudományos utánpótlás
Két, tavasszal zajló tehetséggondozó programjának, a Hermann Ottó Kárpát-medencei Biológia Verseny erdélyi fordulójának és az egyetem által szervezett Tudományos Diákköri Konferenciáinak (TDK) részleteit ismertették tegnap reggeli sajtótájékoztatón a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem oktatói. A hétvégén zajló, középiskolásoknak szóló biológiaversenyt Balog Adalbert, az intézmény rektorhelyettese és Tonk Szende egyetemi adjunktus, míg a TDK-t a rektorhelyettes és Szenkovics Dezső, a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának dékánhelyettese mutatta be a sajtó képviselőinek az egyetem Tordai úti épületében.

Másodszor mérhetik össze biológiatudásuk az erdélyi 7–8. osztályos tanulók a XXVIII. Hermann Ottó Kárpát-medencei Biológia Verseny erdélyi fordulóján.

– A Hermann Ottó Kárpát-medencei Biológia Versenyt másodszor szervezi meg a Sapientia EMTE Kolozsvári Kara, a Magyar Természettudományi Társulat védnöksége alatt. Ennek oka, hogy több olyan képzése – öt alap- és három mesterszak – is zajlik az egyetemen, amelynek a biológia alaptantárgya, ez a hallgatóink közül összességében 400 diákot érint – részletezte Balog Adalbert rektorhelyettes miért vállalta el az intézmény a verseny lebonyolítását.

A verseny főszervezője Tonk Szende egyetemi adjunktus a sajtóértekezleten elmondta: a Magyar Természettudományi Társulat elnöksége már évekkel ezelőtt eldöntötte, hogy a határon túli magyar diákokra is kiterjesztik a versenyt, Erdélytől Felvidékig, Kárpátaljatól Vajdaságig gyűjtik össze második alkalommal a biológiakedvelő fiatalokat.

– A verseny azoknak a diákoknak szól, akik intenzíven érdeklődnek a biológia iránt. A versenyzők száma tavalyhoz képest megduplázódott, idén 8 megye 25 magyar tannyelvű intézményének közel 100 diákja és vezetőtanáraik vesznek részt a megmérettetésen. A verseny egy kategóriában zajlik, a diákoknak feladatlapot kell kitölteniük, amelynek kérdései korábban, a versenyfelhívásban megadott tételcsomagra vonatkoznak – ismertette a tantárgyverseny részleteit Tonk Szende.

Az erdélyi fordulón legmagasabb pontszámot elérő diákok továbbjutnak a Kárpát-medencei döntőbe, és részt vehetnek a II. Kárpát-medencei Tehetségtáborban.

Új szekció és OTDK-s kvalifikációk a TDK-n

Két fontos újítást vezetnek be idén a Tudományos Diákköri Konferencián: a TDK jelölő fóruma az Országos Tudományos Diákköri Konferenciának (OTDK), így a konferencián résztvevő diákok kijuthatnak, a zsűri ajánlásával – az eddigi agrár-, műszaki tudomány mellett a humán- és reáltudományi szakterületekről is az XXXIV. OTDK-ra, emellett pedig egy hiánypótló, művészeti alkotások szekciót is nyitnak idén – derült ki a sajtótájékoztatón.

– A Sapientia a kezdetek óta kiemelten figyel a tehetséggondozásra, jelenleg a Marosvásárhelyi Kari TDK a 17-ik, a Csíkszeredai Kari TDK a 15-ik. Idéntől a Sapientián szervezett TDK-k humán- és reál területeken kvalifikációs konferenciának számít az Országos Tudományos Diákköri Konferenciára – mesélt a másik tavaszi tehetséggondozó programról Balog Adalbert.

Az április 25–26. között zajló konferenciát Mezey Barna jogász, jogtudós, az ELTE volt rektorának tehetséggondozásról szóló plenáris előadása nyitja meg, míg az eseményt David McAllister EP képviselő, az Európa Parlament Külügyi Bizottságának elnökének előadása zárja. A meghívottak között van, az új szekcióra való tekintettel is, Hajdu Szabolcs, rendező és Török-Illyés Orsolya színész, forgatókönyvíró is.

– Az idei a nyolcadik kolozsvári TDK. A hagyományos környezettudomány, jogtudomány, nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok, valamint művészetelmélet szekciók mellett idén művészeti alkotások szekció is indul. Bár az OTDK-n eddig létezett ilyen szekció, Erdélyben eddig, tudomásunk szerint, nem indítottak ilyet. Ezt fontos lépésnek tartjuk, mert az elméleti tudományok mellett legalább annyira fontos a tudományos és magas színvonalon művelt művészeti alkotások megjelenítése is ezeken a versenyeken – fejtette ki az új szekció kapcsán Szenkovics Dezső, dékánhelyettes.

A TDK-ra március 15-én éjfélig lehet jelentkezni. A nevezés nyitott bármely romániai egyetemen tanuló diák számára, a szekciók magyar nyelvűek, a konferencián való részvétel ingyenes. További részletek a tdk.kv.sapientia.ro weboldalon találhatók.