Semjén: a Sapientia megtartó erő a többi nemzetrész számára is
Mint ismeretes, a Sapientia Alapítvány 2020 szeptemberében vásárolta meg a Melody Hotelként is ismert épületet Kolozsvár Főterén. Az 1830-ban épült impozáns kétemeletes palota az idők során főként szállóként és vendéglőként működött, és többször is átalakították a sokszor cserélődő tulajdonosok. A legutóbbi, most lezárult felújítás azonban egészen más funkcióegyüttest nyújtott az épületnek: jelenleg az ingatlan két intézménynek ad otthont, így az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítványnak és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Kara táncművészet szakjának.
A tegnapi zárt körú rendezvényen jelen volt többek között Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, a Sapientia Alapítvány Kuratóriumának elnöke, Kovács István, a Magyar Unitárius Egyház püspöke, Kolumbán Vilmos József, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese, László Attila Kolozs-dobokai főesperes-plébános, Fehér Attila esperes, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház képviseletében, Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, Brendus Réka, a Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezetője, Grezsa Csaba, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának vezetője, Kovács Sándor, a Protestáns Teológiai Intézet rektora, Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke, Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere, Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere, Bitay Enikő, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke, a kolozsvári közélet és akadémiai közösség számos személyisége, míg a díszmeghívott Semjén Zsolt országgyűlési képviselő, Magyarország miniszterelnök-helyettese volt.
Legyünk hálásak e csodáért!
Az átadási ünnepség elején a résztvevők közösen elénekelték a Szózatot, majd Kató Béla köszöntötte az egybegyűlteket. „Amikor elkészül egy épület és átadatik az eredeti rendeltetésének, olyan ez, mint egy betakarítási ünnep. Megvannak a gyümölcsök, csak gyönyörködni lehet bennük” – fogalmazott, majd egy történettel folytatta: az Úristen üres szekereket küld le a földre, hogy gyűjtsék össze az emberek imádságait. Az egyik szekérbe gyűjtik a kéréseket, a másikba a hálaadásokat. Amikor a szekerek visszérnek a mennybe, az egyik szekér alig bír felmenni a lejtőn, a másik szinte üres. „Mi ma, itt, szeretnénk telerakni azt a szekeret hálaadással, amiért birtokba vehettünk egy olyan épületet, amelynek már a birtokba vétele is csodának számít”. Emlékeztetett: teljesen igazságtalan volt, amikor az épületet a Katolikus Státustól elvették, és már remény sem mutatkozott arra, hogy valaha ezt természetben visszakaphatják. „Az, hogy mi megvettük magyarországi támogatással, olyan történet, amelyet hiszem és vallom, hogy nem csupán emberek akartak és igazgattak” – mondta, és úgy vélte: ez az épület is az erdélyi magyar közösséget erősíti abban, hogy megmaradhasson.
Tonk Márton, a Sapientia EMTE rektora ünnepi beszédében úgy fogalmazott: akiknek komoly stratégiai céljai, ambiciózus törekvései vannak, azok utakat építenek, kapukat nyitnak a világ mind a négy égtája felé. Így történt ez a nagy birodalmakkal, így történik ez a geopolitikában. Perspektívánkat Kolozsvárra szűkítve, a meghatározó szerepvállalásai során a város szintén kapcsolatokat tartott fenn, utakat épített a világ mind a négy égtája irányába, amint középkori, kora újkori kapui is mutatják – folytatta eszmefuttatását. „A maga során a Sapientiának is komoly ambíciói, a kolozsvári és az erdélyi magyar közösség, a magyar felsőoktatás tekintetében kiemelt stratégiai céljai (…) vannak. Éppen ezért a fentiek ismeretében az északi bázist jelentő rektori hivatal, azaz Bocskai-ház, a déli bástyát és kaput jelentő Tordai úti épület, a nyugati konexiót képező Jókai utcai Veress–Groisz ház után elérkezett az idő a keleti nyitásra, a mai épületavatásra is. A mai nappal kezdődően, amikor rátekintünk Kolozsvár sapientiás térképére, azon egy jól körvonalazható szimbolikus állapotot, mind a négy égtáj irányába nyitott utakat, kapcsolatokat fenntartó egyetemi épület- és intézményháló meglétét látjuk” – fogalmazott, majd kiemelte a magyar kormány és az egyetem közötti valós stratégiai szövetséget. „Közös törekvéseinket a következetes, kiszámítható, hosszú távú jövőbe tekintő építkezés jellemzi” – magyarázta, majd a Sapientia ambiciózus céljairól beszélt. „Ebben a teremben sokan hiszünk abban, hogy a Sapientia által lefedett fundamentumra nem csupán a ma átadásra kerülőhöz hasonló épületeket, hanem akár országot is lehet építeni” – összegzett.
„Kolozsváron mi itthon vagyunk”
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kétszavas mondattal üdvözölte a jelenlévőket: „Gratuláció és köszönet!”. Majd ki is fejtette: „Gratuláció, mert minden leleményességre szükség volt ahhoz, hogy ez az épület újra a miénk legyen.” Gratulált továbbá a felújításhoz, de az épület élettel való megtöltéséhez is. „És köszönet, mert mindez megtartó erőt jelent; példa és megtartó erő a többi nemzetrész számára is”. A folytatásban további sikeres projektekre emlékeztetett – a Határtalanul program, az oktatási-nevelési támogatás vagy éppen a honosítás –, és úgy vélte: ebbe a sorba illeszkedik, illetve kiemelkedik a Sapientia Egyetem, mint nemzetmegtartó erő. „Az egyik zsenialitás a Sapientiában az, hogy valóban földrajzi hálózatot jelent, a legfontosabb magyarlakta területeken ott van, és ezáltal életet visz oda. A másik pedig a teljességre való törekvés a tudományi területek tekintetében.” A Sapientia integráns és elismert része a magyar egyetemi világnak, az egész magyar szellemi életnek, és jogos elismerése van Romániában, de nemzetközi szinten is – jegyezte meg a szónok, aki szerint az egyetem meghatározó a magyar megmaradás szempontjából: nemcsak elefántcsonttorony, hanem versenyképes tudást ad – ráadásul anyanyelven –, olyan szakmai tudást és képzettséget, ami megélhetést biztosít az erdélyi magyarság, a magyar fiatalok számára. Kifejtette, a Sapientia az erdélyi magyar oktatási piramis csúcsa, itt tanulni pedig különleges minőséget is jelent, mert sajátos szolidaritást, büszkeséget ad. „Aki a Sapientia hallgatója, vagy lelkileg, szellemileg kapcsolódik a Sapientiához, annak „otthon vagyok” érzése van. A Sapientián mi, magyarok otthon vagyunk. És itt, Kolozsvár főterén, a Melodyban pedig itthon vagyunk. Mi, itt Kolozsváron itthon vagyunk!” – zárta beszédét a miniszterelnök-helyettes.
A remény – és egy korsó sör
„Ma ismét történelmi pillanatnak vagyunk a részesei” – jelentette ki a folytatásban Kelemen Hunor –, „hiszen az, amit sikerült megvalósítani néhány év alatt, az visszaadja azt a szimbolikus épületet a magyar közösségnek, amely kétszáz éven keresztül a kolozsvári polgárok ikonikus épülete volt”. A szövetségi elnök a továbbiakban az utóbbi 106 év utolsó 34 esztendőjére utalva kijelentette: minden nehézség, minden megpróbáltatás, külső akadályoztatás ellenére életben tudtuk tartani a reményt – és ez nagyon fontos, mert azt jelenti, hogy képesek vagyunk és akarjuk saját sorunkat irányítani, közösséget építeni. „És éppen azért tudtunk közösséget építeni, mert a szülőföldön való megmaradás reménye sohasem aludt ki. Azért tudtunk közösséget építeni, és intézményeket építeni e közösségeknek, mert hittünk abban, hogy magyar közösségként, és nem magyar egyénenként tudunk jövőt építeni a magunk számára. 1989 után (…) a magyar közösség képes volt folyamatosan fölmutatni az erejét, és hitt abban, hogy minden nehézség ellenére egyről a kettőre tud jutni” – mondta Kelemen Hunor, majd a most felavatásra kerülő épülethez fűződő első személyes emlékét mesélte el. Elsőéves egyetemistaként, 1987-ben az akkori Melodyba ültek be csoporttársaival egy sört meginni, majd egy moldvai akcentussal beszélő férfi meghívta őket még egy körre. Közben elmesélte: aznap kapta meg Kolozsváron az első fizetését – családjával nemrég költözött Botoşani megyéből a városba, ahol nemcsak munkahelyet kapott, de négyszobás lakást és 70 ezer lejt is az alkalmazkodásra. Innen indultunk tehát – emlékezett vissza Kelemen azokra az időkre, amikor Erdély-szerte állami propaganda által igyekeztek megváltoztatni a nemzetiségi arányokat a nyolcvanas években –, és innen jutottunk el a mai szimbolikus térfoglaláshoz – vezetett vissza a jelenbe az RMDSZ elnöke, aki köszönetet mondott a magyar kormánynak azért, hogy az elmúlt 12 esztendőben támogatta, segítette az erdélyi magyarság által életre keltett reményt. „Ha hiszünk abban, hogy a szülőföldön van jövő, akkor minden nehézség ellenére képesek vagyunk építkezni. (…) Nekünk 2024-ben is azt kell felmutatnunk, hogy erős közösség vagyunk, hogy képesek vagyunk építkezni, előre tekinteni, és azt a reményt életben tartjuk, ami a közösségépítéshez szükséges” – fejtette ki.
Hiányozni fog az ütvefúró
Kelemen László, az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány kuratóriumának elnöke a globalizáció veszélyeire hívta fel a figyelmet – angol slágereket dúdolunk, miközben lehet, nem is értjük a szövegét –, miközben falvaink elnéptelenednek, elveszítjük identitásunkat. Ezért fontos a hagyományok általuk felvállalt átörökítése, mely hagyományok kapcsán Erdély „hiteles hely” – nem véletlen, hogy a Kárpát-medence népi együtteseinek repertoárja főleg erdélyi népzenére épül. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Karának dékánja, Szenkovics Dezső pedig a felszólalások zárásaként személyes élményeket osztott meg a felújítás, az oktatási célokra való átalakítás folyamatáról – az épület átvétele pillanatában például a konyhában még látni lehetett az utolsó svédasztalos reggeli maradványait. Mesélte, szinte hiányozni fog a diákoknak az ütvefúró gép hangja, a legegzotikusabb szerszámokkal sétáló munkások látványa (hiszen a felújítással párhuzamosan oktatási tevékenység is folyt az épületben), mint ahogy a maga számára is hiányozni fognak a minden szerda reggeli helyszíni megbeszélések a kivitelezőkkel az épület valamely sarkában. Azt az élményét is felelevenítette, amikor a Magyar utca felőli állványok bontásakor teljes pompájában tárult fel az épület egykori nevének – Központi Szálló – restaurált felirata. Végül pedig köszönetet mondott mindazoknak, akik a megvalósítást lehetővé tették, név szerint is megemlítve néhányat a felújításban oroszlánrészt vállaló szakemberek közül, akiktől nemcsak szakmát, hanem emberséget is tanulni lehet.
A beszédek közötti szünetekben a Sapientia EMTE másodéves hallgatói, harmadéves hallgatói kalotaszegi táncokat adtak elő, a talpalávalót Pál István Szalonna és a Tokos zenekar húzta, akik a maguk során szászcsávási népzenét adtak elő. Végül a rendezvény kiemelkedő pillanataként Semjén Zsolt, Kató Béla, Tonk Márton, Kelemen László és Szenkovics Dezső vágták át a szalagot a bejáratnál, majd a vendégek az épületet bemutató sétán vehettek részt.
Helyszíni fotóriportunk ezen a linken tekinthető meg.
