A fejlődés, amelyen harminchárom év alatt átmentünk nemcsak újságként, hanem általában a világ, örvendetes, de szédületes is egyben – sok mindent még tanulunk, mert nem értünk, nehezen szokjuk meg, de igyekszünk felzárkózni. Könnyebb és másabb a tájékozódás, egyre nagyobb információáradatban élünk, hírözön zúdul ránk a nap minden órájában, az óra minden percében, mondhatni folyamatosan. Maroknyi méretű okostelefonban benne van az egész világ, az egész történelem, az egész művészet, az egész természet, az összes ismeretség, az összes játék, életünk helyszínei és történései fényképekben, minden szükséges és szükségtelen információ, de a jó és rossz, hasznos és haszontalan is egyben és együtt mind megvan. Már szinte olvasni sem kell (tudni), pláne nem kell értelmezni szövegeket és összefüggéseket, szükségtelen érteni szavakat és utalásokat, a háttértudás is már fölöslegesnek tűnik, mert a technika felkínál „mindent” egy felületen.
Elnéztem időnként (buszban, utazás közben) fiatalokat (de az idősebbek sem kivételek), hogy mit olvasnak az okostelefonjukon, egyáltalán mi érdekelheti őket. Filmek, mozgóképek, amelyeket egy-egy szöveges mondat kísér (a különféle közösségi hálózati szolgáltatásokon), és lanyha ujjmozdulattal navigálnak tovább, görgetik a képernyőn a felvételeket. Nincs szöveg, nincs összefüggés, nincs hely, nincs idő, valójában tér sem. Valószínűleg mindez a világ fejlődésének egy szakasza. Kérdéses, merre tart, és az irány valóban a javunkra, az emberiség javára lesz-e. De ebben a megváltozott világban mi kitartóan hisszük és valljuk, hogy a nyomtatott papíralapú újság, a nyomtatott könyv még mindig egy biztos fogódzót jelent(het). Hiszen az újságban közölt információkért, hírekért, háttéranyagokért, véleménycikkekért egyben felelősséget is vállalunk, az olvasónak nem kell eltévednie vagy tévelyegnie a hírözönben, nem kell azok hitelességében kételkednie, ugyanis ami nyomtatásban megjelenik, az fontos, annak pontosnak és érthetőnek kell lennie, továbbá szinte bármikor fellapozható, elérhető. Még száz év múltán is…
A kolozsvári politikai napilap, a Keleti Újság 1920. december 31-i lapszámában arról cikkezett, hogyan írt a román sajtó a magyar szervezkedési mozgalomról, mit nyilatkozott Mihályi Tivadar dr. miniszter, az egységesítő bizottság elnöke az erdélyi és bánáti magyarság politikai megmozdulásával kapcsolatosan, vagy hogy döntés született iskolaügyekben, a franciák újabb német területeket akartak megszállni, a petrozsényi szénbányákban kigyulladt a kitermelt szén. Továbbá azt is megtudhatjuk, hogy Arad lakosságának hatvan százaléka magyar, hogy milyen színházi és zenei előadásokat játszottak akkor Kolozsváron, hogy a tordakenderesi karambol vádlottjai hadbíróság elé kerültek, hogy elhalasztották a kolozsvári lakáskataszter előmunkálatait, milyen gyógyszer-különlegességeket tart Vojtek Kálmán gyógyszertára, és 8 lejért kapható volt minden könyvesboltban és jobb tőzsdében a Kiáltó Szó… A modern műszaki feltételeknek köszönhetően a száz évesnél is régebbi újságok ma is elérhetőek a különféle digitális felületeinken, ellenben ehhez az is szükséges, hogy száz (és annál is több) évvel ezelőtt egyáltalán nyomtatásban megjelentek. Holott ami ma az interneten, a honlapokon olvasható, egy műszaki baki vagy áramkiesés miatt végleg eltűnik a múltunkból, a történelemből. Ezért is hiszünk munkánk fontosságában, az újságírásban, a tájékoztatásban, amelynek létfeltételeit egyre többen és több oldalról próbálják támadni, megkérdőjelezni. Időnként azt hangoztatják „mérvadó személyiségek”, de fiatal szülők is, hogy a nyomtatott újság ideje lassan lejár, minden hatalmat átvesz a „felhő”, amelyben megfoghatatlan virtuális „építkezést” hajt végre az emberiség. Mert a gyerekek, a fiatalok is az okostelefonjukon csüngenek és nem olvasnak könyvet, pláné nem sajtót…
Szégyenletes az ilyen érvelés a hagyományos tájékoztatással, adattárolással szemben, hiszen valójában a mostani felnőtt generáció alakítja a szokást, a divatot, és teremt irányt. Valóban ilyen jövőt szeretnénk a gyerekeinknek, ahol már nem számít az írott szó, a szövegértés nem fontos? Könnyelműen elengedjük a kezüket, és hagyjuk, hogy okostelefonjukba kapaszkodva ismerkedjenek, tájékozódjanak a világról, az életről, az emberi kapcsolatokról? Holott arra kellene törekedni, hogy a (valójában múlandó, a világhálóról egy gombnyomással vagy kattintással akármikor eltüntethető) internetes tartalmak mellett a kézzelfogható, nyomtatott tartalmak is párhuzamosan létezzenek, elérhetőek legyenek a teljesebb tájékoztatás érdekében.
Igen, a nyomtatott lapok léte veszélybe került, mert hagytuk ezt megtörténni. A tudatos fogyasztás ma divatos, terjesszük hát ki a tudatos tájékozódásra is, csak azért is olvassunk, rendeljünk nyomtatott újságot. Mi itt leszünk továbbra is, mert hiszünk a munkánk fontosságában. És reméljük, hogy jövőre is találkozunk olvasóinkkal. Legyen egy boldogabb új éve mindenkinek!
