Szintet léptek

Szintet léptek
Ősztől új tantárgy bővíti az orosz felsőoktatási kínálatot: a különleges katonai műveletről iktatnak be kurzust az egyetemeken. A döntés szülte döbbenetből ocsúdva a végletekig hajszolt cinizmus miatti borzongáson túl régi honi emlékek motoszkálnak s tülekednek a memória előterébe; a nyolcvanas években nekünk is volt PTAP-s képzésünk líceumi szinten. Későbbi generációknak annyit erről a jelenségről, hogy kék egyenruhába öltözve bizonyos rendszerességgel katonásdit játszattak velünk: gránátdobás-szimuláció ojna labdával, masírozás, légitámadáskor való viselkedés, évente egyszer lövészet, ilyenek. Közben meg Ceaușescu harsányan deklamálta békepártiságát, és népszavaztunk is valamikor ’85 után az imperialista atomfegyverkezésről: kell-e mondanom, hogy majdnem 100%-os jelenlét, és mindannyian egyöntetűen elítéltük az agresszív karvalypolitikát.

Oroszország az előbbi döntéssel valójában koherens módon viselkedik, hiszen a háború kezdetén a középiskolásoknak már bevezették-forma a hazafiúi nevelést, ami alig palástolt militarista indoktrinációs szószban előadott gyakorlati képzésnek látszik – a témáról közölt információkból sejtve. Tehát ugyanott vagyunk, mint anno a szocialista Románia a Pregătirea Tineretului pentru Apărarea Patriei címen futtatott propagandisztikus pótcselekvéssel. Hogy az országot akkor se, és Oroszhont most se akarja lerohanni senki, mert épp Moszkva az agresszor, illetve Románia a Varsói Szerződés tagjaként nem volt tétel az „imperialista háborús célkitűzések” között.

A történet nem pusztán visszafele hat, de ha belegondolunk, közeljövős távlatban is roncsol: „tanulható” lesz, miként ármánykodik a profithajhászó, szívtelen, nácibarát Nyugat, mely a sátán bedrogozott fiait hajtaná csatárláncba a szláv ortodox őszinte és hazaszerető lelkek eltiprásáért. Azt is leadják majd a kurzusokban, miként szigetelték el az országot, hogyan büntették népét, alázták büszkeségét és csonkították megnyilvánulási lehetőségeit. Például azáltal, hogy a nemzetközi sportéletből peremre szorították daliás-amazonos, és fölöttébb éremesélyes versenyzőit. S a „kultúrharcz”, persze, ahol lesz muníció bőséggel: lajstromba foglalják, hány művésznek mondták vissza turnéját, hány szerző művei kerültek le repertoárokról ésígytovább, desőt: etcetera…

Apósom mesélte többször, hogy a tanítóképzőben olyan frontot-fogságot megjárt osztálytársai is voltak, akik jókora kihagyással folytatták tanulmányaikat. Gyanítom, nekik a kommunizmus vívmányait hiába is ecsetelték, meg a szovjethatalom bölcsességét és felsőbbrendűségét. Valahogy így néznek majd a katedrán ágáló oktatókra azok az orosz ifjak, akik megjárták Donyeck lövészárkait, s menekülvén a pokolból, még erőt merítettek arra, hogy elkezdjék felsőfokú tanulmányaikat. Hogy közbekiabálnak majd, vagy csak az előadás után a folyosón sziszegik a „tanár” arcába a véleményüket, az gyanítom, leginkább vérmérséklet dolga. De az is lehet, hogy csak keseredetten kiköpnek, bár a sercintést már a XVIII. században tiltani kezdték az úrfiknak holmi viselkedéstani kézikönyvek. Igaz, akkoriban csak a nemes csemetéknek járt ki az oktatás, most meg tömegszolgáltatásnak számít. Meg – amint látjuk – a tömeges szédítés eszközének.

Képünk illusztráció 

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei