Szalayék és Gyenes elindulnak a Dakar-ralin

Rajthoz áll a Szalay Balázs–Bunkoczi László páros a január 2-án kezdődő Dakar-ralin, amelyet Szaúd-Arábiában rendeznek. Hivatalosan bejelentette a szatmárnémeti Gyenes Emánuel is, hogy ismét indul a motorosok versenyén.

Az Opel Dakar Team szerdai közleménye szerint Szalaynak ez lesz a 15., Bunkoczinak pedig a 10. részvétele a világ legnehezebbnek tartott és leghosszabb terepralis viadalán.

Szalay azt mondta, az indulásukhoz az utolsó pillanatban álltak össze a szükséges feltételek, ehhez – ahogy fogalmazott – a vésztartalékot is felélték.

„Szaúd-Arábia ismeretlen terület lesz számunkra, ott eddig még nem versenyeztünk, de úgy gondolom, hogy egy kicsit Abu-Dzabira, egy kicsit Jordániára és egy kicsit Katarra hasonlítanak majd a pályák – ezen országok közül az utóbbi kettőben versenyeztünk az idén és tavaly” – idézte a közlemény a versenyzőt, aki szerint a mezőny nagyon erős lesz, nekik ennek ellenére az a céljuk, hogy megjavítsák eddigi legjobb eredményüket, azaz a 20. helynél előrébb végezzenek.

Bunkoczi szerint a világ legjobbjaival kell majd felvenniük a versenyt még úgy is, hogy az autós mezőny valamivel kisebb létszámú lesz, mint a korábbi években.

„Néhány rövid teszt kivételével gyakorlatilag február óta nem ültünk versenyautóban, úgyhogy az elsődleges cél nyilván az, hogy célba érjünk” – mondta a navigátor.

Tizenegyedik alkalommal vág neki a küzdelemsorozatnak az Autonet Motorcycle Team tagja, a júniusi balesete óta felgyógyult szatmári Mani Gyenes, aki a motorosok Malle Moto osztályában a dobogós helyet célozta meg, összetettben pedig a legjobb 30 között akar végezni. Ebben a kategóriában a versenyzőknek nincs technikai segítsége a vetélkedő alatt.

Gyenes októberben nemcsak visszatért versenyezni, hanem a Red Bull Romaniacs vetélkedőben megnyerte az Iron-osztályt, amelyben indult. A motoros a 29-es rajtszámmal versenyez majd KTM motorral, akárcsak tavaly.

A 43. Dakar-rali január 2-án kezdődik Dzsiddában, és január 15-én ugyanott ér véget. A gyorsasági szakaszok hossza 4767 kilométer, a viadal össztávja 7646 km.
promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Éjszaka ért célba a Szalay Balázs, Bunkoczi László páros a Szaúd-Arábiában rendezett 43. Dakar-rali első szakaszát követően.
Sport
Az autósoknál a Carlos Sainz, Lucas Cruz spanyol duó nyerte meg a pénteken befejeződött, első alkalommal Szaúd-Arábiában rendezett Dakar ralit, a motorosoknál pedig az amerikai Ricky Brabec győzött.
Sport
Carlos Sainz nyerte az autósoknál az ötödik szakaszt a Szaúd-Arábiában zajló Dakar ralin csütörtökön, így az összetettben élen álló spanyol pilóta növelte előnyét riválisaival szemben.
Sport
A címvédő ausztrál Toby Price (KTM) nyerte az idén először Szaúd-Arábiában lebonyolított Dakar rali első szakaszát a motorosok mezőnyében. A szatmárnémeti Gyenes Emánuel a 49. helyen végzett.
Sport