Serényen, Kelettől Nyugatig – E-MIL-tábor Kalotaszentkirályon
Vissza

Serényen, Kelettől Nyugatig – E-MIL-tábor Kalotaszentkirályon

Serényen, Kelettől Nyugatig címmel, szeptember 5 és 8 között immár XVIII. alkalommal szervezi meg írótáborát az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL), ezúttal Kalotaszentkirályon, az Ady Endre Általános Iskolában, írják közleményükben a szervezők.

Csütörtökön  este 7 órakor ünnepélyes megnyitóval indul a tábor, majd az első esti beszélgetés meghívottaival, Csender Leventével és Horváth Benjivel Papp Attila Zsolt beszélget.

A tábor központi témája a múlt század utolsó évtizedének erdélyi folyóirat-irodalma, annak azóta már megszűnt (átalakult) fórumai, ezért a pénteki nap Kuszálik Péter sajtómonográfus bevezető előadásával indul, ezt követik a szerkesztőkkel folytatott beszélgetések – a Zabhegyezőről, az Ifi Fórumról és az Előretolt Helyőrségről György Attilával, Molnár Vilmossal és Sántha Attilával beszélget Zsidó Ferenc, az Árnyékhatárról, az Éberről és az Éneklő borzról Vida Gábort, Vermesser Leventét és Visky Andrást kérdezi Demeter Zsuzsa.

Kora délután Eljövendő történetek címmel zajlik beszélgetés – Erős Kingát Király Zoltán kérdezi. Ezt követően a Serény Múmiáról és a Kelet-Nyugatról Fekete Vincét és Szűcs Lászlót faggatja Zsidó Ferenc.

Az esti felolvasáson Mărcuţiu-Rácz Dóra és Sánta Miriám beszélgetőtársa Fischer Botond lesz. A napot a Kalotaszegi zenészek estje zárja. A fellépőket Boros Lóránd mutatja be.

Szombaton délután Árvíz, csókavész címmel zajlik beszélgetés a Sigmond Istvánról illetve Mózes Attiláról szóló monográfiák kapcsán. A kiadványok szerzőit, Demeter Zsuzsát és Antal Balázst Karácsonyi Zsolt kérdezi.

A hagyományos focimeccs idén sem marad el, éssor kerül a vers és próza szeminárium résztvevőinek a bemutatkozására is (a szemináriumokat Horváth Benji és Csender Levente vezeti).

A szombat esti felolvasáson Borsodi L. László, Lövétei Lázár László és Molnár Vilmos beszélgetőtársa Bálint Tamás lesz. A szombati nap és a tábor hivatalos programja Boros Lóránd Én és a hegedűm – Töredékek három erdélyi prímás életéből című dokumentumfilmjének a levetítésével zárul. A film rendezőjével Karácsonyi Zsolt beszélget.

 

 


EZ ÉRDEKELHETI
KULTSZÍNTÉR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Demény Attila-est a magyar operában
Ankara cáfolja, hogy a török hadsereg ...
Római kori járószint is előbukkant a ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ