Puck-online – ezen a héten négy előadás látható

Puck-online – ezen a héten négy előadás látható
Annak érdekében, hogy minél több emberhez eljussanak az előadások, a Puck Bábszínház módosított programmal várja közönségét a képernyők elé: hétfőn, szerdán és pénteken 10:00, hétvégén pedig 18:00 órától, írja közleményében az intézmény. A közvetítések továbbra is a WonderPuck Facebook oldalán zajlanak (www.facebook.com/wonderpuckcluj/).

Az április 13-án, hétfő délelőtt sugárzott Csipike (rendező: Varga Ibolya), valamint a román társulat Utazás a mesék világába (Călătorie în lumea poveștilor) című előadása szombaton délután 6 órától nézhető újra.  

Szerdán, április 15-én, délelőtt 10 órától a Csillagszemű juhász látható, Szabó Attila adaptációjában és rendezésében, a román társulat pedig az Együtt-országot (Țara lui Împreună) közvetíti, rendező: M. Chris Nedeea.

A négy bábelőadást hétvégén, április 18-án és 19-én ismétlik meg, olvasható a közleményben, mindkét nap délután 6 órától: szombaton a hétfői, vasárnap pedig a szerdai előadások nézhetők újra.

(Borítókép: Jelenet a Csipikéből. Fotó: Puck Bábszínház)