Perceken múlt a Kolozsvári CFR győzelme

Bajnokok Ligája selejtezők

Perceken múlt a Kolozsvári CFR győzelme
A harmadik hosszabbításpercben kapott góllal csak döntetlent játszott a Kolozsvári CFR a svájci Young Boys Bern csapatával a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének keddi játéknapján, így a továbbjutást az idegenbeli visszavágón kell majd kiharcolnia. Marius Şumudică vezetőedző bosszúságára a találkozón kedvenc csatára, Denis Alibec is megsérült, egyelőre nem tudni, mennyire súlyosan.

Borítókép: Manea a gól előtti pillanatokban (fotó: Facebook/CFR1907 – Nicu Cherciu)

A fellegvári stadionban kedd este lejátszott találkozó igen jól indult a vasutasoknak: a 4. percben Ciprian Deac ívelt be egy szabadrúgást, amelyet Omrani enyhén továbbcsúsztatott fejjel, Manea pedig közelről bepöccintette a labdát a leshelyzetet reklamáló vendégek kapujába: 1–0. A rivális aztán nem sokat bánkódott az esetleges les miatt, hanem nekiállt játszani: a 8. percben Siebatcheu 10 méteres fejese tette próbára Arlauskist, aki azonban résen volt és fogta a labdát. A folytatásban Alibec lövése jelentett veszélyt von Ballmoos kapujára, ám a labda megpattant és így nem találta el annak felületét – néhány perc múlva Alibec megsérült, le kellett cserélni.

A játékrész legnagyobb gólhelyzetét a vendégek hagyták ki: a 34. percben egy bedobást Camora próbált meg kifejelni, de nem tudott elég magasra ugrani, így a fején megcsúszó labda a 16-os közelében tanyázó Elie elé került, aki rávezette a labdát kapura, ám a lövés pillanatában a gólszerző Manea becsúszással blokkolni tudta. A 44. percben egy szöglet után forgott ismét veszélyben Arlauskis kapuja, de a hálóőrnek sikerült kibokszolnia a labdát.

Térfélcsere után folytatódott az ostrom a CFR kapuja előtt: az 50. percben – Cestor hibája után – Fassnacht lőtt mellé a 16-os széléről, a 73. percben pedig Elia földön megpattanó lövését kellett megszelídítenie Arlauskisnak. Három perc múlva ismét Elia tette próbára a hálóőrt, aki a 88. percben is hősiesen védte a kapuját: akkor egy újabb szögletbeadást öklözött ki, közben megsérült és elesett, de felugrott és védte Spielmann lövését, s csak ezután rogyott a földre. S amikor már úgy tűnt, hogy meglesz a győzelem, a 93. percben Aebischer hosszú sarokra tartó, megcsavart szabadrúgását Arlauskis csak kiütni tudta, a jól helyezkedő – csereként beállt – Sierro pedig közelről a kapuba vágta a „kipattanót”. Sőt, a továbbiakban – összesen 8 percet hosszabbított a holland Danny Makkelie játékvezető – a vendégek megpróbálták kicsikarni a győzelmet is, de lövéseik rendre elszálltak a kapu mellett vagy felett.

Tavaly a két csapat ugyancsak 1–1-re játszott a Dr. Constantin Rădulescu stadionban, az Európa Liga csoportkörében, majd a svájci fővárosban, a visszavágón (a csoportkör utolsó mérkőzésén) a hazaiak 2–1-re nyertek, miután a vasutasok a 84. percben Debeljuh góljával vezetést szereztek. Akkor a 93. és 96. percekben születtek meg a svájciak góljai; a hosszabbításpercekben három piros lapot is kiosztott a bíró, ebből kettőt a CFR játékosainak. Az A csoport második helyét végül e győzelemnek köszönhetően a Young Boys szerezte meg 10 ponttal, míg a 84. percben még továbbjutásra álló CFR végül 5 ponttal búcsúzott.

Visszatérve a mostani párharcra, ennek győztese a BL selejtezők rájátszásába jut, ahol a Ferencváros–Slavia Prága mérkőzés nyertesével játszik a BL főtáblájára kerülésért, míg a vesztes az Európa Liga play-offjában folytatja, ahol a Crvena Zvezda–Sheriff Tiraspol összecsapás győztese lesz az ellenfél.

A CFR felállása: Arlauskis – Manea, Bouhenna, Cestor, Camora – Susic, Rodriguez, Sigurjonsson (85. perc Costache) – Deac – Alibec (21. perc Păun), Omrani (62. perc Debeljuh).

Végeredmény: Kolozsvári CFR 1907–Young Boys Bern (svájci) 1–1 (gólszerzők: Cristian Manea 4.,illetve Vincent Sierro 90+3.)

A visszavágót jövő kedden játsszák.

A Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének további keddi eredményei: Malmö FF (svéd)–Rangers FC (skót) 2–1, Olympiakosz Pireusz (görög)–Ludogorec Razgrad (bolgár) 1–1, Crvena zvezda (szerb)–Sheriff Tiraspol (moldovai) 1–1, Sparta Praha (cseh)–AS Monaco (francia) 0–2, Genk (belga)–Sahtar Doneck (ukrán) 1–2, PSV (holland)–Midtjylland (dán) 3–0.

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Nem sikerült a Kolozsvári CFR idei bemutatkozása az európai porondon: a román bajnok hazai pályán 0–1 arányú vereséget szenvedett a svéd Malmö együttesétől a Bajnokok Ligája selejtezőinek második fordulójában.
Sport