Örömteli együtténeklés a Református Kollégiumban
Vissza

Örömteli együtténeklés a Református Kollégiumban

Közel száz ember állva hallgatta végig a Kolozsvári Református Kollégium idei karácsonyi koncertjét szombat délután a Farkas utcai református templomban, mert olyan nagy volt az érdeklődés, hogy még a pótszékek is mind foglaltak voltak. Kiss-Cserey Zoltán iskolalelkész áhítatában arra összpontosított: a gyermekek éneke minket, felnőtteket is közelebb visz Istenhez.

Először a Gergely Zoltán zenetanár által vezetett 5–8. osztályos gyerekeket hallgathattuk meg. A „kicsik” megilletődve, tiszta intonációval, buzgón énekeltek. Az elmaradhatatlan harangjáték szépen társult az adventhez illő énekhez.

A Székely Árpád által vezetett 9–12. osztályosok kórusa hét művet szólaltatott meg az egyetemes kórusirodalomból. F. Pellegrini, J. Hairston, Kl. Fischerbach, L. v. Beethoven és W. L. Dewson egy-egy alkotása mellett még elénekeltek egy Berkesi Sándor-feldolgozást, illetve Csiha Kálmán püspök egyik versének Székely Árpád általi feldolgozását. Az alapkövetelménynek számító tiszta intonáció mellett kiemelném a szépen megvalósított zenei frázisokat, zenei dinamikai megoldásokat. Szavalt: Nagy Eszter 12. A osztályos tanuló.

Több éve bevezetett, ám mára meggyökerezett hagyomány, hogy a líceumi tanulók a kollégista véndiákok kórusával együtténekelnek. Két könnyű és ismert művet (G. Young: Alleluja, G. Fr. Händel: Örvendj, világ) hallgathattunk meg, az eredmény minden igényt kielégítő volt. Természetesen nem maradhatott el a volt kollégistákból álló énekkar saját produkciója sem: Mozart-, G. Ives-művek csendültek fel. Szólót énekelt két volt kollégista, Biró Anna és Lőrincz Norbert, a kolozsvári zeneakadémia ének szakos hallgatói.

A hangverseny utolsó mozzanatában az egyesített kórusok a karzaton három zeneművet adtak elő. Szólót énekelt a szintén volt kollégista, európai hírű operaénekes, Nagy Zoltán bariton, akit illessen dicséret azért is, mert nem felejti el régi iskoláját, és ha ideje megengedi, mindig részt vesz a kollégium karácsonyi koncertjén. A hála ilyenszerű kifejezése jó példa a mostani kollégistáknak is.

(Borítókép: A koncert zárómomentuma, szólót énekelt Nagy Zoltán operaénekes, volt kollégista. Fotó:Kiss Gábor)

 


EZ ÉRDEKELHETI
KULTSZÍNTÉR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Tapétavágóval támadt egy nő emberekre ...
Vb-2018: Vereséggel kezdtek a címvédő ...
A cseheket megosztja az azonos neműek ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ