Nagy Zsolt: rengeteget tanultam a szolidaritásról

Nagy Zsolt: rengeteget tanultam a szolidaritásról
„Rengeteget tanultam a szolidaritásról, az emberi viszonyokról, a toleranciáról. A börtönben, az elzártságban felértékelődik minden, teljesen más jelentőséget kapnak az apró dolgok” – így összegezhetők Nagy Zsolt gondolatai, amelyet egy tegnap délutáni, a Minerva Egyesület székházában tartott zártkörű beszélgetésen osztott meg a sajtóval. A börtönből október elején szabadult volt RMDSZ-es távközlési miniszter beszélt a fogdában eltöltött közel három év történéseiről, jövőbeni terveiről, elképzeléseiről. Egyebek mellett elmondta: nem kíván aktív politikai tisztségeket vállalni, a közéletből azonban nem vonul ki, segítségére, tanácsaira és szakmai tudására bármikor számíthat a szövetség, és az igazságért a végletekig harcolni fog. Úgy töltötte le a rá kirótt büntetést, hogy a mai napig nem ismerhette meg az ellene használt bizonyítékok egy részét – tudtuk meg Nagy Zsolttól.

Míg a börtönben volt, négy olyan határozatot hozott az Alkotmánybíróság, amelyek szerint gyakorlatilag nem lett volna szabad őt elítélni. „Milyen jogállam az, amely nem tartja tiszteletben az Alkotmánybíróság döntéseit?” – tette fel a kérdést. Megtudtuk: miután Romániában minden jogorvoslati lehetőséget kihasznált, az Emberi Jogok Európai Bíróságnál panaszolta be a román államot.

Az RMDSZ volt miniszterét 2014 januárjában egy postaépület jogtalan elidegenítése miatt hivatali hatalommal való visszaélés vádjával ítéltek négyévi felfüggesztett börtönbüntetésre. 2015 januárjában a 2005–2006-os stratégiai privatizációk ügyében kapott újabb – ezúttal már letöltendő – négyéves börtönbüntetést. Az összevont büntetésekből 982 napot töltött le, amikor a jó magaviselete miatt szabadulhatott. A vádhatóság szerint Nagy Zsolt stratégiai privatizációs ügyekben adott ki bizalmas információkat külföldieknek magánosításra váró állami vállalatokról. Az ügyészség hazaárulással is vádolta, de ezt a vádat ejtette a bíróság. Az RMDSZ volt politikusa ártatlannak vallotta magát, és azt hangoztatta: nincs közvetlen bizonyíték ellene, az ügyészség csak mások lehallgatott telefonbeszélgetései alapján következtetett bűnösségére.