Merkel: ellentétes az európai szellemiséggel a menekültek befogadásának elutasítása

Merkel: ellentétes az európai szellemiséggel a menekültek befogadásának elutasítása
A menekültek befogadásának elutasítása ellentétes az európai szellemiséggel - jelentette ki Angela Merkel német kancellár egy vasárnapi lapinterjúban, amelyben arról is beszélt, hogy 2015 szeptemberében azért indultak menekültek Magyarországon gyalog az osztrák határ felé, mert megtévesztették őket.

A Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke a Welt am Sonntag című vasárnapi német lapban közölt interjúban elmondta, mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy a menekültügyet uniós szinten szabályozó "régi dublini rendszer" nem bírja tovább a terheket. Nem lehet elfogadni, hogy minden terhet Olaszország és Görögország viseljen, csak azért, mert földrajzi fekvésük miatt hozzájuk érkeznek meg az EU-ba igyekvő menekültek. Ezért "szolidárisan el kell osztani a menekülteket a tagállamok között", és az elosztásnál ugyan természetesen figyelembe lehet venni az adott tagállam gazdasági erejét, a munkanélküliséget és más tényezőket, de "nincs rendben", hogy "egyes országok" teljes mértékben elzárkóznak és egyetlen egy menekültet sem hajlandóak befogadni.

A befogadás megtagadása "ellentétes az európai szellemiséggel", de "le fogjuk győzni". Ehhez "türelem és kitartás kell, de sikerülni fog" - mondta a német kormányfő. Arra a kérdésre, hogy követett-e el hibákat a menekültválságban, azt mondta, hogy a 2015-ben hozott valamennyi fontos döntést ismét meghozná. A Magyarországon 2015 szeptember elején történtekkel kapcsolatban rámutatott, hogy Németországba már augusztus végéig mintegy 400 ezer menedékkérő érkezett, és a szövetségi belügyminisztérium augusztus közepén adta ki előrejelzését, miszerint az év végéig 800 ezren érkezhetnek. Végül 890 ezren jöttek, vagyis a prognózis "nagyon precíz volt". Így amikor 2015. szeptember 4-én a magyar-osztrák határ felé gyalogoló emberek ügyében kellett döntést hozni, "az emberek sorsát tartottam szem előtt, de összességében tisztában voltam a (menekültügyi) helyzettel" - mondta Merkel. Akkor arról kellett határozni, hogy a korábban vonaton és busszal érkezett 400 ezer fő után "azokat az embereket is beengedjük-e, akiket Magyarország egyszer csak nem engedett felszállni a vonatokra, hanem megtévesztették őket, és ezért ezrével elindultak gyalog Ausztria és Németország felé", vagyis egy "humanitárius katasztrófa elhárításáról" volt szó.

A német kancellár kiemelte: hibák korábban történtek, hiszen Németország a megelőző években túlságosan ragaszkodott a dublini rendszerhez, és nem figyelt eléggé arra, hogy a szíriai polgárháborúból és az Iszlám Állam dzsihadista szervezet terrorja elől Irakból elmenekült emberek "borzalmas" helyzetbe kerültek, mert csökkentették az ellátást a libanoni és jordániai menekülttáborokban, sok gyerek évekig nem tudott iskolába járni, a családok megtakarításai elfogytak, és így végül kialakult az EU felé irányuló menekülthullámhoz vezető szükséghelyzet.

A német kormány szerint mindebből az a tanulság, hogy helyben, a származási ország térségében kell segíteni a menekülteknek, és törekedni kell a menekülésre késztető okok megszüntetésére, méghozzá nemcsak Irakkal és Szíriával, hanem az afrikai országokkal kapcsolatban is - mondta Angela Merkel.

Arról is beszélt, hogy tovább kell folytatni a líbiai parti őrség kiképzését és felszerelését, de gondoskodni kell arról is, hogy a szervezet a nemzetközi jogi előírásoknak megfelelően tevékenykedjék "mind a menekültekkel és migránsokkal, mind a civil szervezetekkel kapcsolatban", és ha "kétségek merülnek fel, utánajárunk a vádaknak".

 

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Egy vonat alvázába kapaszkodva próbált meg négy afgán állampolgár Magyarország területére jutni.
Külpol
Négyen meghaltak és többen megsérültek, amikor az Esztergom-Nyerges Rallyn egy jármű lesodródott az útról és a nézők közé hajtott. A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) vezetősége közleményben tudatta, hogy a hatóságokkal együttműködve vizsgálja a baleset körülményeit.
Külpol