Megszűnhet Nagyváradon az önálló magyar színház

Megszűnhet Nagyváradon az önálló magyar színház
Megszűnhet Nagyváradon az önálló magyar színház, miután a fenntartó Bihar megyei önkormányzat a költséghatékonyság jelszava alatt egyetlen nagy közös intézménnyé olvasztaná a Szigligeti Színházat, a Regina Maria Színházat és a Nagyváradi Állami Filharmóniát.

A három intézmény összevonásáról a hét végén a helyi román nyelvű sajtóban jelentek meg az első hírek. Kedden a román színház színészei nyílt levélben tiltakoztak a liberális párti Ilie Bolojan által vezetett megyei önkormányzat tervei ellen. Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház főigazgatója a Maszol.ro erdélyi hírportál által szintén kedden közölt interjúban arra figyelmeztetett, hogy a tervezett változtatások következtében megszűnhet az önálló magyar színház Nagyváradon.

Ilie Bolojan megyei tanácselnök május elején egy találkozón beszámolt terveiről Czvikker Katalinnak, majd a román színház színészeivel is találkozott, ahol nekik is kifejtette elképzeléseit. A sajtóban megjelent hírek szerint a három intézmény összevonását úgy képzeli el a megyei tanácselnök, hogy közös adminisztratív és technikai kisegítő személyzettel működne a két színház és a filharmónia. Az érintettek szerint azonban valójában hét intézményről van szó, hiszen mind a román, mind a magyar színház keretében a színtársulat mellett működik egy-egy bábtársulat és egy-egy táncegyüttes, így mindkét színházban három-három társulat működik, a hetedik lenne a Nagyváradi Állami Filharmónia, amelynek zenekara és kórusa is van.

A művészeket az is aggasztja, hogy ezeknek az intézményeknek megszűnne a repertoárjellege és projektintézménnyé válnának, így a művészek jelentős része elveszítené határozatlan időre szóló munkaszerződését, ez a státus csak a legismertebb művészeknek járna, de azt nem közölték, hogy ezt minek alapján állapítanák meg. A határozatlan idejű munkaszerződések nélkül maradt művészeket az újonnan létrejött intézmény csak bizonyos előadásokra, projektekre alkalmazhatná.

A román színészek szerint a projektszínház ötlete nem fog működni Nagyváradon, mert a színészek nagy része más, állandó társulattal rendelkező teátrumokhoz fog igazolni, és ezzel gyakorlatilag egy „jól kiforrott, érett művészcsapatot tesznek tönkre”, ami sem a színháznak, sem a városnak nem válik javára. A román sajtó szerint május végén tervezi elfogadni a megyei önkormányzat az erről szóló határozattervezetet.

A megyei önkormányzatban kétharmados többséggel rendelkezik a Nagyvárad volt polgármesterét, Bolojant támogató Nemzeti Liberális Párt (PNL). Szintén a megyei önkormányzat elnökének kezdeményezésére tavaly felére csökkentették az önkormányzat alkalmazottainak számát, majd drasztikusan leszorították az alárendelt intézményekben is a posztok számát. Ennek következtében már akkor jelentősen csökkentették a román és a magyar színházban is a munkahelyek számát, illetve megszüntették a Várad és a Familia kulturális folyóiratok önállóságát, amelyeket ugyancsak a költséghatékonyságra hivatkozva beolvasztottak a Bihar megyei könyvtárba.