Magyar Kupa: fölényesen nyert több élvonalbeli csapat

Magyar Kupa: fölényesen nyert több élvonalbeli csapat
A Budapesti MTK 7–0-ra győzött a harmadosztályú Sényő otthonában a labdarúgó MOL Magyar Kupa 3. fordulójában, így bejutott a 32 közé.

A két együttes közötti kétosztálynyi különbség az első perctől jól érzékelhető és látható volt, a fővárosi kék-fehéreknél elsősorban Kovácsréti Márk és az északmacedón Bojan Miovszki villogott. Előbbi gólpasszokkal és két góllal vette ki a részét a magabiztos sikerből, míg utóbbi szintén két találat szerzője volt. Miovszki első gólja ráadásul nagyon látványosra is sikeredett, miután a tizenhatosról ollózva talált be a Sényő kapujába.

A hazaiak néhányszor jutottak csak el helyzetig, de végül a szépítő gólt sem sikerült megszerezniük.

A címvédő Újpest a másodosztályú Tiszakécske elleni háromgólos győzelemmel biztosította helyét a tizenhatoddöntőben, a vendégeknél a mali Abdoulaye Diaby kétszer volt eredményes. Fölényesen nyert a legutóbbi döntő vesztese is: a Székesfehérvári MOL Fehérvár Sopronban 24 perc alatt négy gólt szerzett, végül 6–2-vel lépett tovább. Az ezúttal debütáló Csoboth Kevin két találattal és két gólpasszal járult hozzá a székesfehérváriak sikeréhez.

A Ferencvárosi Torna Club kiütéssel, 9–0-ra győzött Hatvanban, az összecsapáson Myrto Uzuni hat gólt szerzett. A hatvani együttes a 34. percig tartotta a gól nélküli állást, de az albán válogatott labdarúgó a szünet előtti hajrában duplázott, majd az 59. percben a negyedik góljával 4–0-ra alakította az állást. A házigazdák a második félidőre elfáradtak, és a becsületgól érdekében kinyíltak, ezt veszélyes kontrákkal és további gólokkal büntette a Ferencváros.

A Puskás Akadémia és a Budapest Honvéd is a legjobb 32 közé jutott, miután vasárnap mindkét élvonalbeli együttes vendégként múlta felül másodosztályú riválisát. A felcsútiak Siófokon nyertek 3–0-ra, míg a kispestiek a Nyíregyházát ideiglenes otthonában, Balmazújvárosban győzték le 5–1-re.

A Magyar Kupa negyedik fordulójának esti sorsolásán két élvonalbeli párharc is kialakult, a Zalaegerszeg a Budapesti Honvédot, míg a bajnoki listavezető Kisvárda az MTK-t fogadja majd. A címvédő Újpest a másodosztályú Budafok vendége lesz, a bajnok Ferencváros pedig a megyei első osztályban szereplő Tökölé. A negyedik fordulót október 27-én bonyolítják le.

Eredmények, MOL Magyar Kupa, 3. forduló (a 32 közé jutásért, az élvonalbeli csapatok párharcai): • Sényő (III.)–Budapesti MTK 0–7 • Gyömrő (megyei II.)–Paksi FC 1–9 • Vác FC (III.)–Zalaegerszegi TE FC 0–4 • Komárom VSE (III.)–Mezőkövesd Zsóry FC 0–2 • VLS Veszprém (III.)–Debreceni VSC 0–1 • Tiszakécskei LC (II.)–Újpest FC 0–3 • SC Sopron (III.)–Székesfehérvári MOL Fehérvár FC 2–6 • FC Hatvan (megyei I.)–Ferencvárosi Torna Club 0–9 • FC Ajka (II.)–Gyirmót FC Győr 0–1 • BFC Siófok (II.)–Puskás Akadémia FC 0–3 • Nyíregyháza Spartacus FC (II.)–Budapesti Honvéd 1–5.

A 4. forduló párosítása: Szombathelyi Haladás (II.)–Gyirmót, Jászberény (III.)–Budapesti Vasas FC (II.), Budafoki MTE (II.)–Újpest FC, ESMTK (III.)–Békéscsaba 1912 Előre (II.), Kisvárda Master Good–MTK, FC Nagykanizsa (III.)–Tatabánya SC (III.), BVSC-Zugló (III.)–Fehérvár, Debrecen–Kecskeméti TE Hufbau (II.), Szeged-Csanád Grosics Akadémia (II.)–Mezőkövesd, WKW ETO FC Győr (II.)–Puskás Akadémia, III. Kerületi TVE (II.)–Paks, Aqvital FC Csákvár (II.)–Pécsi MFC (II.), Szegedi VSE (megyei I.)–Ceglédi VSE (III.), ZTE–Honvéd, Kolorcity Kazincbarcika (III.)–Diósgyőri VTK és VSK Tököl (megyei I.)–FTC.