Listázták az évtized legfontosabb magyar könyveit

Listázták az évtized legfontosabb magyar könyveit
Újabb nehéz feladatra vállalkozott a Könyves Magazin: ezúttal az elmúlt tíz év legjelentősebb magyar szépirodalmi megjelenéseinek ötvenes listáját állították össze közel harminc felkért szakértő, kiadóvezető, szerkesztő, kritikus, egyetemi tanár és újságíró segítségével.

„A folyamat úgy zajlott, hogy egyre rövidebb listákra kellett szavazniuk a voksolóknak, majd végül a szerkesztőség úgy döntött, hogy egy szerző egy könyvvel kerülhet fel a listára. Ez persze azt is jelenti, hogy voltak szerzők, akik többel is szerepelhettek volna” – olvasható a Könyves Magazin weboldalán. A könyvek ábécé sorrendben kerültek fel a listára, a szerkesztők pedig kiemelték: most is sok fontos lemaradó van.

Az évtized legfontosabb magyar könyveiről döntő szakmai zsűri tagjai: Ágoston Zoltán, Antal Nikolett, Bárány Tibor, Dávid Anna, Forgách Kinga, Jánossy Lajos, Kálmán C. György, Károlyi Csaba, Keresztury Tibor, Kolozsi Orsolya, Lapis József, Lévai Balázs, Melhardt Gergő, Mészáros Sándor, Modor Bálint, Nagy Boglárka, Nagy Gabriella, Radics Viktória, Reményi József Tamás, Ruff Orsolya, Sárközy Bence, Szegő János, Szekeres Dóra, Thimár Attila, Tóth-Czifra Júlia, Turi Tímea, Valuska László és Visy Beatrix.

Itt az ötvenes lista, amely ábécé sorrendben tartalmazza a zsűri által legjelentősebbnek ítélt, az elmúlt évtizedben megjelent magyar könyveket:

Balla Zsófia – Az élet két fele; Barnás Ferenc – Másik halál; Bartis Attila – A vége; Bartók Imre – Jerikó épül; Bodor Ádám – Verhovina madarai; Borbély Szilárd – Nincstelenek; Csabai László – A vidék lelke; Danyi Zoltán – A dögeltakarító; Darvasi László – Taligás; Dragomán György – Máglya; Erdős Virág – ezt is el; Esterházy Péter – Egyszerű történet vessző száz oldal - a Márk-változat; Garaczi László – Arc és hátraarc; Gergely Ágnes – Két szimpla a Kedvesben; Grecsó Krisztián – Mellettem elférsz; Háy János – Az öregtó felé; Jászberényi Sándor – A lélek legszebb éjszakája; Kovács András Ferenc – Bohócöröklét; Kemény István – A királynál; Kiss Tibor Noé – Aludnod kellene; Krasznahorkai László – Báró Wenckheim hazatér; Krusovszky Dénes – Akik már nem leszünk sosem; Kukorelly Endre – Mind, átjavított, újabb, régiek; Kun Árpád – Boldog Észak; Láng Zsolt – Bolyai; Mán-Várhegyi Réka – Mágneshegy; Nádas Péter – Világló részletek; Nemes Z. Márió – Barokk femina; Németh Gábor – Egy mormota nyara; Oravecz Imre – Távozó fa; Parti Nagy Lajos – Létbüfé; Peer Krisztián – 42; Péterfy Gergely – Kitömött barbár; Rakovszky Zsuzsa – Fortepan; Schein Gábor – Svéd; Solymosi Bálint – Vakrepülés; Szálinger Balázs – Köztársaság; Székely Csaba – Bányavidék; Szijj Ferenc – Agyag és kátrány; Szilasi László – A harmadik híd; Szvoren Edina – Verseim; Takács Zsuzsa – A Vak Remény; Terék Anna – Halott nők; Térey János – A Legkisebb Jégkorszak; Tolnai Ottó – Szeméremékszerek; Tompa Andrea – Fejtől s lábtól; Tóth Krisztina – Pixel; Vida Gábor – Egy dadogás története; Závada Pál – Egy piaci nap; Zoltán Gábor – Orgia.