Kemény-líceum: iskolanyakkendők, szalagfonás és a viszontlátás öröme
Vissza

Kemény-líceum: iskolanyakkendők, szalagfonás és a viszontlátás öröme

Ismét gyermekzsivaj töltötte meg a Téka Alapítvány udvarát vasárnap délután. A szórványkollégium 117 diák előtt nyitotta meg kapuját. Idén más volt az indulás, a járványügyi előírásnak megfelelően. Külön volt az évnyitó az általános iskolás és középiskolás diákok számára, mindenkit előzően megvizsgált egy asszisztensnő. A 32 településről érkezett diákot a Téka Szórványkollégium alkalmazottai fogadták, köszöntötte őket Rariga Imola, a kollégium igazgatója. Rövid köszöntőjében arra bíztatta a diákokat, hogy kövessék kitűzött céljaik, és biztosította afelől, hogy a kollégium munkaközössége támogatja őket. Ezt követően a diákok elfoglalták szobáik.

A Kemény Zsigmond Elméleti Líceum tanévnyitó ünnepsége hétfőn délelőtt fél 11-kor kezdődött. A szamosújvári gyerekek, a Téka Szórványkollégium és a környékről ingázó diákok képezik Mezőség legnagyobb szórványiskolájának közösségét. Idén közel 500 diák számára biztosít anyanyelven való oktatást az intézmény.

A Kemény-líceum idén új igazgatóval indul. Kulcsár Melinda fizikatanárnő vette át az intézmény vezetését. Először ő szólt a diákokhoz, pedagógusokhoz. Megköszönte elődeinek munkáját és jó tanácsait, a Téka Alapítványnak a segítséget. Üdvözölte az új és régi diákokat egyaránt, köszöntötte a részt vevő előkészítősök szüleit is. „Együtt erős intézményt tudunk formálni iskolánkból. Csak így tudunk előre haladni, hiszen az iskola olyan egység, amelyben tanárnak, diáknak, szülőnek és közösségnek kell megteremtenie azt a harmóniát, amire gyermekeinknek nagy szüksége van ebben a bonyolult, feszültségektől terhes világban” – bíztatta a jelenlevőket az új iskolavezető.

Balla Ferenc, megyei RMDSZ tanácsos, szülő köszöntötte az egybegyűlteket, sok erőt, mosolyt, kitartást kívánva. Szamosújvár polgármestere, Dragan Ionel Ovidiu és Barbos Vlad városmenedzser képviselték a tanévnyitón a városvezetést. A polgármester úr sikeres tanévet kívánt a tanári karnak és diákoknak egyaránt.

A Téka Alapítvány iskolánk alapítója és legfőbb partnere, támogatója. Balázs-Bécsi Enikő, az intézmény gazdasági igazgatója türelmet és kitartást kívánt a jelenlevőknek. Rotar Izabella, a helyi RMDSZ nevében szólt, ő is röviden beszélt, mint a jelenlevők többsége, s beszédében kitartást, türelmet kívánt a közösségnek és támogatásukról biztosította a Kemény Zsigmond Elméleti Líceum közösségét.

Isten áldását kérte az iskolaközösségre Vajda Dániel református és Kis Lehel baptista lelkipásztorok. A szeretet törvényét betartva könnyebben átvészeljük a jövő bizonytalanságát, bíztatták a jelenlevőket.

Kedves mozzanat az előkészítő osztályosok számára az iskolanyakkendők átadása. A tanítók egyenként szólították ki a kicsiket, akik jelképesen a közösség részeivé válnak, a nyakkendők által. Az elemisek közt minden név után suttogás, mosoly, összekacsintás volt a reakció, hiszen testvérek, unokatestvérek, szomszédok és ovis ismerősök érkeztek közénk, akikre majd vigyázni fognak, és akikkel folytathatják a játékot. A pedagógusok csodálkoztak, hogy már ők is iskolások… pedig tegnap még olyan kicsik voltak, ma már büszkén viselik a nyakkendőt.

A kezdő osztályt indító pedagógusok szimbolikusan közvetítik elköteleződésük iskolánk mellett, a szalagfonás mozzanatával. József Attila, Kertész Leszek című versének megzenésített versének ütemére a hat pedagógus a színes szalagokat felfonta majd az igazgatónő asztalára helyezte. Kulcsár Melinda igazgató felolvasta az új tanítók és osztályfőnökök névsorát, majd minden osztály a termébe vonult.

Nagyon jó volt találkozni a diákokkal, akik szemében mindenek ellenére ott csillogott a viszontlátás öröme, a tudásvágy, a játékosság. Ezek azok a titkos összetevői a pedagógusi munkának, amelyekből a legtöbbet merítünk. Amiért nagyon várjuk a holnapot… minden nap.

Borítókép: Molnár Tibor

 

 


EZ ÉRDEKELHETI
KÖZHÍR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Ingyenes vetítésen látható a colectiv a ...
Dragnea egy új párt színeiben térne ...
Kopjafát avattak az ékes énekek ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ

  • VIDEÓINTERJÚ – Tasnádi Szilárd: ...
  • Tízezrek untoldoztak hétvégén ...
  • Egy báró szobra
  • VIDEÓINTERJÚ – Hogyan ...
  • JZSUK: évkezdés tükre előtt állva