Kemény-líceum: híd a múlt és jövő értékei között

A legkisebbeket az elsős Bucsár Kinga és Zsekán Czégér Ákos verssel köszöntötte

Kemény-líceum: híd a múlt és jövő értékei között
A Kemény Zsigmond Elméleti Líceum 2016-ban nyitotta meg kapuit, akkor vált valóra sok szamosújvári álma, az önálló magyar iskola létrejötte. Rövid idő, de már nagyon sok hagyomány alakult ki, és módosult a járvány miatt. A főépületre a 2016-os év van felfestve, s azok abban az évben születtek, akik hétfőn átvehették az iskolanyakkendőt.

Az elmúlt évsorán az udvar átalakult, eltűnt a híd és felépült az új bentlakás épülete. Bár még nem itt lakik a 106 bentlakó, remélik, hamarosan átköltözhetnek a kényelmesebb és modernebb szobáikba. A Téka Alapítvány az építtetője a kollégiumnak is, támogatója pedig a magyar állam.

A Téka Alapítvány működteti az egyik legnagyobb erdélyi szórványkollégiumot, amelybe az iskola diákjainak negyede lakik, tanul és vesz részt különféle programokon. Ők már vasárnap beköltöztek, 29 településről érkezve. Előbb az általános iskolások (5-8 osztályosok) majd a középiskolások számára tartották meg az ünnepélyes évnyitót illetve a szülői értekezleteket. Részt vettek a középiskolás osztályfőnökök is. Balázs-Bécsi Enikő gazdasági igazgató kiemelte, hogy a magyar állam jóvoltából idén is ingyenesen lakhatnak a kollégiumban a diákok.

Hétfőn a Kemény Zsigmond Elméleti Líceum egész iskolaközössége ünnepi viseletben gyülekezett az udvaron. Büszke szülők, félénk kisdiákok, egymásnak örülő iskolások, mosolygó pedagógusok – már a múlté a maszk, a távolságtartás, a félelem. Bizakodva tekintenek a tanév elé.

Elsőként Kulcsár Melinda igazgató köszöntötte az egybegyűlteket, biztosította őket arról, hogy az intézmény felkészült az új tanévre. „Nemcsak a termek tiszták és várják új díszekkel a diákokat, hanem a pedagógusok is új ötletekkel sarkallják majd tanulásra őket. Iskolánkban nemcsak tanítunk, hanem nevelünk is. Igyekszünk minden gyerekre egyénileg figyelni, növekvő létszámaink is ezt mutatják” – fogalmazott. Végül pedig felolvasta a tanítók és osztályfőnökök listáját, sok sikert kívánva a 450 diáknak és a 35 pedagógusnak.

Csoma Botond parlamenti képviselő ünnepi beszédében kiemelte, hogy az anyanyelven való tanulásnak két előnye van: az identitás megőrzése és a versenyképes tudás. Példaértékűnek nevezte a helyi magyar közösség összefogását és a vezetők bölcsességét, amelynek eredménye a hat éve működő, egyre jobban fejlődő iskola. Măhălean Paul alpolgármester is pozitívan méltatta a magyar közösség munkáját, kifejtve, hogy mindig szívesen vesz részt a rendezvényeken, ünnepeken. Sikeres tanévet kívánt mindenkinek.

Balázs-Bécsi Enikő a Téka Alapítvány nevében köszöntötte a résztvevőket, beszámolt az új befektetésekről és tervekről, hiszen a mezőségi szórványoktatás támogatása az alapítvány egyik fő célkitűzése. Elmondta, hogy a kilencedik osztályban minden hely betelt az első számítógépes elosztásnál, s szomorú, hogy volt diákjainknak kellett más iskolát választaniuk. „Minden magyar gyerek számít, az anyanyelven való tanulás lehetőségét szeretnénk mindenkinek biztosítani” – fogalmazott. Emellett a Téka Alapítvány további partnerségéről biztosította a jelenlevőket, sikeres tanévet kívánva.

Egyik iskolai hagyomány az iskolanyakkendők átadása az előkészítősök számára. Felszegi Melinda és Vigh Emese tanítónők sorra szólították a 29 előkészítőst, akik közül ki bátran, ki félénken vette át az iskolához való tartozás jelképét. A legkisebbeket az elsős Bucsár Kinga és Zsekán Czégér Ákos köszöntötte Ecsédi Orsolya Minden összement című versével, mosolyt csalva a szülők arcára.

Vajda Dániel református lelkipásztor és Küsmödi Attila római katolikus plébános áldása után a tanévkezdő szalagfonás következett. József Attila Kertész leszek című megzenésített versének ritmusára az oktatási ciklust kezdő pedagógusok (Felszegi Melinda, Vigh Emese, Magó Tünde, Pap György Attila és Riti József Attila) színes szalagot fonva alkották meg a szimbolikus szövetség fonatát.

Az ünnepélyes megnyitó végén Török Bálint matematikatanár átadta a Sütő György díjat. A díj névadója Szamosújvár jeles pedagógusa volt, fia alapította a díjat, amelyet az a diák kap meg, aki a legmagasabb jegyet írja a matematika érettségin. Idén Pap Róbert vehette át az elismerést a matematika érettségin kapott 10-es érdemjegyért.

Végül minden osztály saját osztálytermébe ment, ahol lassan, de elkezdődött a tanév. Ismertették az órarendet, napirendet, szétosztják a tankönyveket, és lassan ismét zajlik az élet a Mezőség peremén álló iskolában, amely híd szeretne maradni, a múlt értékeit a jövőbe átörökíteni. S az új bentlakásra festett 2022-es évszám csak újabb mérföldkő az tanintézet életében.