Kazahsztán és Kirgizisztán: betekintés a nomád múltba és a modern jövőbe (III)
Nagy tisztelet és megbecsülés övezi a magyarokat
Nagy tisztelet és megbecsülés övezi a magyarokat
Vissza

Kazahsztán és Kirgizisztán: betekintés a nomád múltba és a modern jövőbe (III)

***
Az első rész itt olvasható.

A második rész itt található.

***

Oshban is van Fellegvár

Oshban a nagy meleg ellenére felmentem a „Fellegvárra”. Nem így nevezik, de szinte ugyanolyan, mint a kolozsvári. Szépen kirajzolódott alattam város, alacsony építményeivel, sziklás talajával. A sziklába vésett múzeumban (igen, van ilyen Oshban) a falrajzokat vettem szemügyre – azt állítják, több mint ezer évesek. Valamivel később – véletlenül – a Közép-Ázsiai Egyetemre (University of Central Asia) tévedtem. Nincsenek kimagasló épületek, mecsetek...

Megtudtam, hogy a felsőfokú oktatási intézményt három szomszédos ország, nevezetesen Kirgizisztán, Tádzsikisztán és Kazahsztán hozta létre, 2000-ben nyílt meg. Érdekes megjegyezni, hogy a számítógépek, kommunikáció és média kar éppen a kirgizisztáni Naryn városában működik, amely tulajdonképpen az ország „végét” jelenti: innen csak a kalandvágyók mennek át a hegyeken Jalal-Abadba és Oshba, mindenki másnak kerülnie kell a fővároson, Biskeken keresztül. Mivel a kapus nem állított meg, egyenesen az első emeletre mentem. Előbb az angol, majd a német tanszék ajtója előtt álltam meg. Egy oktató kijött, tágra nyílt szemekkel kérdezte, kit, mit keresek. Mivel itt nem működnek csereprogramok különböző európai egyetemekkel, tudták, nem tanítani jöttem. Áthallgatás sem jöhetett szóba, negyven év fölötti diák ugyanis nincs…

Jurták a negyedmilliós Osh központjában

Miután elmondtam, mi szél hozott, azonnal részletesen bemutatták a tanszékeket, meséltek az egyetemről, a három ország közös projektjéről, körbevittek az épületen. Úgy viselkedtek velem (s így is éreztem magam), mint egy politikus vagy üzletember, akitől jelentős anyagi támogatást várnak, de aztán rájöttem: valójában csak a természetes kedvesség és vendégszeretet vezérelte őket: büszkék voltak, hogy európai turista tévedt be hozzájuk.

Sok ország városában jelen van a Lenin-szobor. Ez a kirgizisztáni Oshban található

Lehet, a főtér közelében található Lenin-szobor nem véletlenül magaslik a kínai konzulátus épülete mellett, tény viszont, hogy mihelyt az épületnek a park közeli részén jártam, a hatalmas vaskapu kinyílt, s az őr azonnal azt kérdezte: ön amerikai? Lehet, kémre számított, ezért lelombozódott, amikor azt mondtam, európai turista vagyok, magyar útlevéllel utazom. Az épületet magas, szögesdróttal ellátott kerítés veszi körül, mindenhol térfigyelő kamerák ólálkodnak. Több helyi szerint itt nem csupán diplomáciai munka zajlik…

Hirtelen muzulmán típusú esküvőre leszek figyelmes: a menyasszony ugyanolyan fehér ruhába van öltözve, mint a többi, ám fejét kendőféle fedi, csak az arca látszik ki. Mosolyog, boldognak látszik. „Remélhetőleg nem a szülők által intézett esküvő” – mondja kísérőm… Sötétedik. Buszokra ülök, egy órába telik, amíg kiérek a külvárosba. A sötét utcán egy lovagoló férfivel megyek szembe. Rendben, hogy nomád nép (volt), de éppen ennyire – mondom magamban, majd Nazgulija házigazdámnak is. „A szomszédunknak lovardája van, ő így közlekedik fel-alá, de csak a közelben” – nyugtat meg.

Éjszaka, lóháton egy 250 ezer lakost számláló városban...

Szeptember 13-án búcsút vettek Nazgulijától és családjától, kevés pénzért kivittek a repülőtérre. Kezdetben tízen ültünk a kocsiban, de két utcányira kiszállt az apa, majd a húga három gyerekkel, s csak ötön maradunk…

A kirgiz fővárosban Dzsirgálnál lakom, a Bishkek külvárosában; kétszer váltunk autóbuszt, amíg odaérünk. Sebaj, van időnk beszélgetni. Elmondja: a tanárok átlagfizetése 10 ezer SOM, ez potom 125 euró. Ő szerencsére banki alkalmazott, a régiségének köszönhetően havi jövedelme 300 euró, de kollégái általában csupán 261 eurót visznek haza.

A kirgiz nemzeti költő Petőfit fordított

Még mielőtt találkozom Dzsirgállal, meglátogatom a belvárost, a könyvtárat és a postahivatalt. Utóbbi ugyanolyan „retró”, mint a Dózsa György/Regele Ferdinand utcában levő kolozsvári társa (egyébként az ott postázott három képeslap közül csupán kettő érkezett meg…), a könyvek világában pedig Alykul Osmonovot fedeztem fel. A 35 évesen betegségben elhunyt költő jelentős erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy „korszerűsítse” a kirgiz költészetet – mondta az információs iroda munkatársa. Azon kívül, hogy felfedezem a 200 SOM-os (2,5 eurónak felel meg) bankjegyen, megtudom még róla: Petőfi Sándor verseit is lefordította, ezek szerint tehát tudott magyarul.

Alykul Osmonov kirgiz költő Petőfi Sándor verseit is lefordította

Másnap már buszra ülök, s Almatyba gurulok. A határátkelő békés, bár mindenkinek le kell szállnia a járműről, s csomagjával kisebb távolságot kell megtennie az ellenőrzésig. A kisbusz mindenkit odaát vár. Aztán Kazahsztánban a kirgiz utasszállító kisbuszt megállítják egy ellenőrző pontnál. A gépkocsivezető nem tétovázik: 500 tenge (1 euró) csúszópénzt ad a rendőrnek, azonnal megyünk is tovább. Úgy néz ki, rutin volt mindkét fél részéről.

Almatyban a jegyellenőr igen büszke volt alkotására...

Az állomáson Emmával és Jocóval találkozom, késő délután éjszakai vonatra ülünk. Aránylag csendes, de zötyögős éjszakánk volt: az alkalmazottak kitettek magukért, ugyanis „nyugati turisták” utaztak a szerelvényen. Iparkodásuk nélkül is elégedettek voltunk a szolgáltatással: tisztaság volt a fülkében, a folyosón, és a vécén is civilizált körülmények uralkodtak.

Modern főváros személyi kultusszal

Nem sokkal az asztanai vasútállomáson történt leszállás után kukoricával „találkoztunk”: az úttest és a járda közötti „ágyásban” nőtt. Nem tudni, valaki szándékosan ültette oda, vagy csak évről évre megmaradt a magról, még abból az időből, amikor Asztana ezen része még nem volt beépítve. Hiszen Kazahsztánnak alig 20 éve van új fővárosa, több mint 10 milliárd dollárt költöttek felépítésére, miután Nurszultan Abisuli Nazarbajev államfő úgy döntött, Almatyból az ország középső részére, Asztanába költözteti a fővárost. Átfogó infrastrukturális beruházások következtek: teljesen új belvárost hoztak létre, grandiózus épületekkel.

Nurszultan Abisuli Nazarbajev kazah államfő, nem pedig Lincoln volt amerikai elnök...

Körülbelül ugyanekkor hágott tetőfokára az államfő személyi kultusza: néhány évvel ezelőtt például Nurszultan Nazarbajev elnökké választásának napját az egész ország ünnepelte. Beszédében az államfő győzelemnek könyvelte el, hogy az ország gazdasága a kelet-közép-európai államok fejlettségi szintjére emelkedett. Az állami tévében leadták az elnök életét feldolgozó trilógia első részét, a hétvégét egy nappal megtoldották, hogy a polgárok tovább ünnepelhessenek. Egyébként a 97 méteres tengerszint feletti magasságban Nursultan Nazarbayev kezének különleges emlékezetes jele látható.

Egyébként a 97 méteres tengerszint feletti magasságban Nursultan Nazarbayev kezének lenyomata látható

A HVG szerint Nazarbajevet, a helyi kommunista párt korábbi első titkárát a Szovjetunió széthullása után, 1991. december 1-jén választották meg a szavazatok 98,7 százalékával az elnökválasztáson, amelynek ő volt az egyetlen jelöltje. Azóta is vaskézzel irányítja az országot, s viszonylagos jólétet teremtett a többi közép-ázsiai volt szovjet tagköztársasághoz képest. Tekintélyuralmi rendszere azonban keményen féken tartja az ellenzéki erőket, emellett nagymértékű a korrupció. Az ország tulajdonképpen a kőolaj és a földgáz kitermelésből él.

Sorra vettük a város legfuturisztikusabb épületeit: a szinte 100 méter magas Bayterek (’magas nyárfa’) például a világhírű Sir Norman Foster 1997-es munkája, az új főváros szimbóluma. Az aranygömbben végződő építményben Nazarbajev kézlenyomata található, szinte egyetlen turista sem tud ellenállni a kísértésnek, hogy ne helyezze bele a sajátját…

Grandiózus, futurisztikus épületek uralják a bevlvárost Asztanában. Ez a Nurszultan Nazarbajev elnökről elnevezett, az ő elnöki életét és munkáságát bemutató központ

A kék és aranyszínű kupolával ellátott elnöki palota (Ak Orda) az egész belvárost uralja, 2004-ben adták át, a csúcsdísszel együtt 80 méter magas. Egyes helyiek szerint Nazarbajev szerénységét jelzi, hogy – bár ő a független Kazahsztán első államfője – az általa lakott épületet nem építették magasabbra, mint a nemzet újjászületésének szimbólumaként számon tartott Baytereket.

Impozáns a parlament épülete is: a dóm formájú tető képtelen ellensúlyozni azt, hogy a két torony egyszerűen olyan, mint egy húszemeletes kommunista tömbház. Diákszállónkhoz közel volt a moszkvai Hét Nővér-felhőkarcolók formáját követő, harminckilenc emeletes Asztana Diadala, amely nemcsak irodákat, illetve lakásokat, de egy hotelt is magába foglal. A díszítése és formája éppen olyan, mint a bukaresti Scânteia-házé, azaz a Szabad Sajtó Házáé.

A homorú épületbe nem sikerült bemenni - a Kazah Képzőművészeti Egyetem

A Kazah Képzőművészeti Egyetem futurisztikus épületébe nem engednek be: a bejáratnál az őr előszeretettel öleli, sőt hevesen meg is csókolja barátnőjét. Látja, hogy külföldi vagyok, rátesz még egy lapáttal, büszkén mondja: a kazah férfiak kemények, megadják a nőknek, ami kell… A homorú tetejű, sötétkék épület két filmstúdiót, táncközpontot, két koncerttermet, egy könyvtárat, a Kazah Képzőművészeti Egyetem előadótermeit foglalja magába.

A legfurcsább a Nazarbajev Központ: az elnök életnek bemutatására, kitüntetéseinek, illetve a külföldi magas rangú tisztségviselőktől kapott ajándékok tárolására és közszemlére tételére épített ingatlan úgy néz ki, mint egy égre néző hatalmas szem. „Így figyel meg bennünket” – viccelődött a házigazdám.

Piramis is van Asztanában, nem ám olyan, mint Egyiptomban, hanem annál sokkal szerényebb: csupán hatvankét méter magas; 2006-ban nyitották meg, jelenleg a Béke és Egyetértés elnevezésű intézetnek ad otthont. A repülő csészealjból sincs hiány, ám az egyetlen ilyen nem az űrből érkezett, hanem Nazarbajev építtette, s a cirkusz használja.

A Béke és Egyestértés Intézete...

Egyszer-egyszer az az érzése támad az embernek, hogy ehhez hasonlít az egész főváros. Az ország energiából táplálkozó erejét és hatalmát hivatott mutatni a KazMunayGas épülete: az állami tulajdonú olaj- és gáztársaság által birtokolt ingatlan mintha Dubaiban lenne.

Világleső is van a kazah fővárosban: a 150 méter magas Khan Shatyr/Han Satir, azaz a sátrak királya a világ legnagyobb sátorépítménye; Norman Foster tervezte.

Magába szippant a Gulág

A fényűző és futurisztikus főváros után úgy döntünk, hazautazásunk előtt, utunk utolsó állomásaként visszamegyünk egy kicsit az időben és ellátogattunk Alzsírba, ahol a sztálini terror idején a „népellenségek” feleségeit és nő rokonait tartották fogva.

Alzsír, a hírhedt sztálini Gulág-tábor

A Szabad Magyar Szó beszámolója szerint 2017 nyarán egykori magyar rabok előtt tisztelegve avattak emlékművet az Asztanától csaknem húsz kilométerre található egykori hírhedt szovjet női láger, Alzsír helyén, ahol egykor mintegy hatvanhárom nemzetből tizennyolcezer nő raboskodott. Az itt felállított márványtáblákra hétezer-kétszáz nevet véstek fel, köztük hét magyart is.

Közszállítással nehezen sikerült kijutni a hajdani Gulág táborrendszerhez tartozó helyhez: a jelenlegi Akmol (volt Ivanovka) belterületén levő múzeumhoz egy busz jár, naponta alig néhányszor indul. Megrázó élmény volt. Annak idején a nőket marhaszállító vagonokban vitték a táborba – aki az akkori szenvedések, megpróbáltatások képi megjelenítésére kíváncsi, feltétlenül nézze meg a nemrég vetített Az örök tél című filmet.

Alzsírban mintegy hatvanhárom nemzetből tizennyolcezer nő raboskodott

A produkció eléggé hűen illusztrálja az akkori állapotokat, bár a kolozsvári vetítésen Benkő Levente és Murádin János Kristóf gulágkutatók rámutattak: a nők nem fából készített barakkokban laktak, hiszen úgy mínusz 20-40 Celsius fokban minden bizonnyal megfagytak volna...

VÉGE

A fogvatartott nők ilyen barakkokban laktak


EZ ÉRDEKELHETI
ÉLETMÓD ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

A parlementbe hívták Ludovic Orban ...
Tenisztorna a cseh fővárosban
BL-selejtezők: kisorsolták a második ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ