Nagy tisztelet és megbecsülés övezi a magyarokat
***
Az első rész ide kattintva érhető el.
A harmadik rész itt olvasható.**
Nomád hagyományok Kirgizisztánban
A hivatalos és ünnepélyes megnyitón egyébként a magyar küldöttséget tapsolták meg a leghangosabban. Ugyanez történt a Kircsin-völgyben is, ahol újabb ünnepséget tartottak. A közember és a politikus részéről (adott pillanatban véletlenül a kirgiz turisztikai miniszterrel elegyedtünk szóba), a társadalom minden szintjén éreztük: a szülői házat ezer évvel ezelőtt elhagyó, Európába vándorolt nagytestvérnek tekintenek, aki visszatért a gyökerekhez. Nagy csodálat és tisztelet övezte a Bíró András Zsolt által vezetett magyar küldöttség minden tagját, s mindazokat, akik Magyarországról érkeztek, vagy magyar útlevéllel utaztak. Természetesen, nagyon sokan az euró jelét látták a szemünkben, de ezen messze túlmutatott az eredetünk iránti tisztelet és megbecsülés.
Mongolok a Nomád Világjátékokon - World Nomad Games
Ami a nomád világolimpiát illeti: köböre-bajnokságot valóban az ősi hagyományoknak megfelelően, azaz lefejezett, körülbelül 30 kilogrammos kecskével szervezték. A De Martin Lajos vezette Kalotaszegi Turul Nomád Hagyományőrző Egyesületnél ezt kis szalmazsákkal szoktuk, de még úgy sem egyszerű. A legádázabb harc a közép-ázsiai csapatok között alakult ki, vicces volt viszont végig követni az oroszok és amerikaiak közötti meccset: utóbbiak valósággal megalázták a másik világhatalom képviselőit.
A világjátékoknak etnokulturális komponense is volt: egyik este Japántól Magyarországig és Koreától Finnországig, szinte minden országból származó csapatok tánc és hangszerbemutatót tartottak.
A Nomád Világjátékokra érkezett csapatból Kocka Lászlóval és Nahóczki Péterrel ismerkedtem meg. Előbbi sok talpas íjász nemzetközi versenyt nyert. Igen, alapszakmája autószerelő. A kirgizekről elnevezett talpas íjász versenyen (a céltábla 34-40 méterre áll, ötöt alapállásból, ugyanannyit hátra fordulva, majd térdre ereszkedve kell rálőni) ő második, míg Péter első lett.Fel a hegyekbe!Szeptember 6-án vágtunk neki a hegyeknek. Aggódtunk, hogy 2-3 ezer méteren lehull a hó, képtelenek leszünk feljutni a 2500 méteren levő Altyn Arashan völgybe és a 3800 méter magasan levő Ala-kül (Ala-Kul) hágóra. Karakolból kisbusszal vágtunk neki az Altyn Arashan (Arany Gyógyfürdő) völgynek. Előbb kisbusszal utaztunk Ak-su faluig, majd innen 14 kilométer gyaloglás után értük el a csodás völgyet. A völggyel azonos nevű vendégház jurtájában szálltunk meg, ez volt a legolcsóbb, de ezen kívül igen autentikus hangulatot biztosított a hegyi környezetben. 
A 3800 méter magasan levő Ala-kül hágóról szép kilátás nyílik a gyönyörű Tien-san röghegység vonulatára
A völgy másik torkolatánál egy fehérbe öltözött impozáns óriás trónolt: az 5020 méter magas Palatka. Ekkor volt először honvágyam. Eszembe jutott a belső-mezőségi település, a néptánc, a népzene. Szerencsére a festői szépségű kirgiz hegyi táj enyhítette a hazavágyást. Mi több, erőt adott ahhoz, hogy a két hét alatt lebonyolított sok utazás, logisztikai és szervezési fejtörő ellenére másnap nekivágjunk a 3800 méter magas Ala-kül hágónak. Előtte való késő este viszont meglágyítottuk a csontjainkat: fürödtünk az Arashan folyó mentén levő szabadtéri gyógyfürdőhelyek egyikében.Körülbelül 5 óra emelkedés után, pásztorok jurtáit és sátrait kerülgetve jutottunk el a hegy lábánál tanyázó, magukra hagyott lovakig. Jocó külön örömét lelte a simogatásukban. Aztán meredek emelkedő következett a gerincig, majd a valóban lélegzetelállító látvány: Tien-san röghegység vonulata. Nem hiába Mennyei Hegyek. Legalább ugyanannyira látványos a gerinc alatt levő, 3560 méteren található Ala-kül tó.
Szezonvég az Altyn Arashan völgyben
A rosszra forduló időjárás ellenére sokat időztünk itt. Ismét találkoztunk Adillal, akivel a Nomád Világjátékokon ismerkedtem meg. Fotókat készítettem vele és a hegyekkel az édesanyja számára, majd az idegenvezetője unszolására lesietett a meredek lejtőn. Néhány percre rá vettük észre, hogy a lejtő közepe táján baleset történt. Odasiettünk, közben ügyelve arra, hogy ne essünk mi is le… Adil, akivel néhány perccel azelőtt fotóztunk, leesett. Egy izraeli katonai asszisztens irányításával egy sátor külső falára helyezték, s felváltva vittük le a jurtákig. Itt kiderült: eltört a bal lábának a combcsontja, betört a feje. Nagy fájdalmai voltak, a kirgiz hegyimentők semmilyen felszereléssel nem rendelkeztek. Letisztítottuk a sebet, s az izraeli orvosi asszisztens gondozásában hagytuk: a hirtelen rosszra fordult idő, a közelgő naplemente és az előttünk álló körülbelül 3-4 órás ereszkedő miatt elindultunk. Természetesen az is rendkívül fontos szempont volt, hogy mihamarabb értesítenünk kellett az Altyn Arashanban levő barátait. Az ereszkedő közben kisütött a nap, s patkót is találtam: tudtuk, hogy Adil rendben lesz.
Adil hosszú hetekig kezelték és többször műtötték Franciaországban. Kirgizisztánban igen gyatra az egészségügyi ellátás
A francia fiút csak másnap délután, részeg vezetővel érkezett katonák hozták le, értesültünk később. Az incidens után rövid ideig a karakoli kórházban tartották megfigyelés alatt, majd a kirgiz fővárosban, Bishkekben megműtötték, s hosszú hetekig egy párizsi kórházban ápolták. Kiderült, az alkarjában levő csont is eltört. Családja, ismerősei, barátai sajnos képtelenek voltak megoldani a helikopteres mentést, mert állítólag Kirgizisztánban egyetlenegy ilyen légi közlekedési eszköz van, s az is el volt romolva, az engedélyeztetési folyamat elhúzódása miatt Kazahsztánból pedig igen körülményes lett volna megoldani a mentést. Sajnos magángép sem állt rendelkezésre. Itt ragadom meg az alkalmat: aki ilyen országokba utazik, netán túrázik, nagyon ügyeljen a bőrére, mert nincsenek hegyi mentőegységek, a kórházak pedig nagyon alapszinten vannak.Az iszlám vallás is támogatja a „nagy szerelmet”
Szeptember 8-án már Balykchy városában voltunk. Shamilnak, a karakolni házigazdánknak köszönhetően sikerült szállást intéznünk – felesége rokona él a városban. Kamat és felesége, Bilja nagy szeretettel fogadott bennünket: Emmának és Jocónak külön szobát biztosított, mert „nagy a szerelem”, ahogy mondta, miközben együtt rendeztük be az alvóhelyet. Engem is külön szobával lepett meg még akkor is, ha ehhez a Koránt és az imádkozó asztalkát egy másikba kellett költöztetnie.
Kamat és felesége, Bilja nagy szeretettel fogadott bennünket
Szeptember 9-től egyedül utaztam tovább. Nem volt veszekedés, vita: én az Emma által kidolgozott tervet akartam folytatni, Jocó is úgy gondolta, túl körülményes lesz fuvart és szállást találni a hegyekben, illetve átjutni Naryn városából Kazarmanba, majd Jalal-Abatba.Kochkor városában stoppolás közben egy holland turistával ismerkedtem meg, együtt utaztunk Narynig. Ilyen esetekben mindenképpen ajánlatos utazótársat találni, egyrészt mert biztonságosabb, másrészt pedig többfele oszlanak a költségek.Narynban a Community Based Tourism (CBT Naryn), azaz a közösségalapú turizmus helyi irodájába mentem. Előzetesen felvettem a kapcsolatot Aijannal, az intézmény tizenéves munkatársával, aki vállalta, ingyen elszállásol. Egyedül a hegyekbenHétfőn, szeptember 11-én nem tudtam tovább indulni a Kazarman irányába, a hegyekbe, de legalább sikerült két holland és egy francia utazótársat találnom, akikkel másnap vágtunk neki az útnak. A Song-kül tavat ki kellett hagynom, nem lett volna sem idő sem fuvar arrafele, Kirgizisztán ezen részén ugyanis nincs közszállítás, ezért az úgynevezett cápákra van utalva az utazó. Szinte kivétel nélkül az euró jelét látják a „gazdag nyugati” turista szemében, kevés a normális árat kérő sofőr. Akadt ugyan egy, de nem tudott segíteni. Vele kapcsolatban megtudtam: nagyon vallásos muszlim, s ennek következtében tartózkodik a cselezéstől, átveréstől, felebarátja kihasználásától.
Nincs szegénység műholdvevő nélkül... (Kazarman falu Kirgizisztánban)
Kedden hajnali hatkor indultunk útnak a hegyekbe Kubannal. Pirkadatkor is, s az út végén, kilenc óra múlva is kedélyes volt, bár a sebesség miatt a makadám út több köve felcsapott, s jó néhányszor alaposan beütötte a Toyota Corolla alját. Végtelenül örvendett annak, hogy 9 óra alatt 600 lejt kereshet. Igen ám, de legalább nyolcat kellett még visszavezetnie…Mihelyt fény lett, az út emelkedni kezdett: kirajzolódtak a hegyek vonalai, a völgyben pedig a párás levegő ellenére egy széles folyó is: 2500 méter magasan járhattunk már. Kazarman faluba meredek ereszkedő vitt le, itt szállnak meg mindazon turisták, akik a Song-kül tótól igyekeznek Nyugat fele, Dzsalalabadba. A pakisztáni város nevére nagyon hasonlító település Üzbegisztán határán található, így korántsem meglepő, hogy a lakosság kétharmada üzbég nemzetiségű. Európai szemmel képtelenség rájönni, a járókelők közül ki kirgiz, és ki üzbég. Esküvői fotósra letttem figyelmes. Klasszikus felvétel készült, fura módon a menyasszony és a vőlegény sem mosolygott. Odébb fehér harisnyás és szoknyás kislányok, a szintén kisiskolás fiú pedig zakóban, fekete nadrágban, fehér ingben és nyakkendőben. Iskolából jöttek, Kirgizisztánban kötelező az ilyenfajta uniformis. Az egyik kislány a kormány nélküli mini eROLL-on (amolyan elektromos rolleren) egyensúlyoz, jobb kezével a fiúban kapaszkodik. A mindennapi élethelyzet erős jelképe annak, amivel Kirgizisztán (és Kazahsztán) évtizedek óta próbálkozik: kényesen és sokszor kínosan egyensúlyozni Kelet és Nyugat, valamint két nagyhatalom, azaz Oroszország és Kína között. 
A Jalal Abat városában lefotózott kislány jelkép: a két ország óvatosan egyensúlyoz Kelet és Nyugat között
Mindkét ország ismertségre és elismerésre vágyik, a Nomád Világjátékokon ezért is örvendtek a világ szinte minden tájáról érkezett újságíróknak és résztvevőknek. A két nagyhatalom közti földrajzi elhelyezkedés is nehezíti a kazahok és kirgizek dolgát: mindkét ország a Szovjetunió része volt, alig 30 éve függetlenek. A helybéliekkel folytatott beszélgetések során arra a következtetésre jutottam, hogy az oroszok politikai, a kínaiak pedig elsősorban gazdasági nyomást gyakorolnak mindkét államra.Hajmosás nagymama módraAlig két óra eltelte után továbbutaztam Osh városába, itt sikerült ingyen szállást találnom a CouchSurfing platform segítségével. Házigazdám, Nazgulia saját édesapjával, férjével, három gyermekükkel, húgával és négy gyermekével él együtt. Amikor érkezéskor azt mondtam, hajat mosnék, a kávéfőzőben vizet melegített, beletöltötte egy vederbe, hideget vegyített hozzá, odavitt a rózsabokor mellé és akár hajdanán nagymamám, a hajamra töltötte egy részét, majd kezembe adta a sampont, s aztán a maradékkal lemosta a habot. 
Nazguli, a házigazdám bemutatott az osztályának, s megkért, tartsak előadást Európáról...
A családi hangulathoz hozzátartozott a közös vacsora, s az is, hogy a legnagyobbik lánynak meg kellett mosnia a kicsi fiúk lábát. A feminizmusnak itt nincsenek sem gyökerei, sem jövője: az iszlám vallás tanításain alapuló társadalmi és családi szabályok megakadályozzák a nőket abban, hogy emancipálttá váljanak. Nazgulia például egy multinacionális cégnél szeretett volna dolgozni, de férje megakadályozta ebben, minden valószínűség szerint amiatt, mert a környezet hatására idővel felvilágosultabbá, világot látottabbá vált volna. „Azt mondta nekem, legyek csak szépen tanár, a nőknek a gyerekekkel és a családdal kell foglalkozniuk” – panaszkodott szomorú szemekkel Nazgulia.Másnap el is vitt abba az iskolába, ahol tanít, megkért, osztályának meséljek az utazásaimról és Európáról. Az elemisták futballról, a kontinensen levő fizetésekről kérdeztek, de az is érdekelte őket, mikor ébredünk, milyen a napunk. Nehéz volt megértetni velük a vallás és nyelvbeli különbségeket, illetve a nyugat és kelet-európai országok közötti anyagi szakadékot. Még egyes romániai magyar újságírók havi nettó 350 eurós fizetését is nagyon sokallták, a németországi 1700-2200 hallatán majdnem kiestek a padból.
FOLYTATJUK(Borítókép: Magyar küldöttség a nomád játékokon Orbán Vitor feleségével, Lévai Anikóval)
Muzulmán menyasszony Oshban
