Hogyan lesz főtt kukoricából halacska és a borsóból kisegér?

Könyv, játék, könyvjáték a 9. Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten

Hogyan lesz főtt kukoricából halacska és a borsóból kisegér?
És vegyetek könyveket, mert olvasni jó – valahogy így búcsúzott Farkas Loránd a Loose Neckties Society színészzenekar szombat esti koncertje után, a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét harmadik napján. Erre az első sorból egy fiatal nő rögtön felmutatta a kezében szorongatott köteteket, és a koncertélménytől ujjongó közönség még inkább „tetszikelt” e végszóra. Aztán...

(Borítókép: A család állt az idei könyvhét középpontjában FOTÓ: KOLOZSVÁRI ÜNNEPI KÖNYVHÉT)

Aztán hazavitték a színpad előtt, nyakban ülő táncos kicsiket, még futotta egy látogatásra az elvétve még nyitva tartó könyvessátraknál, majd haza erőt gyűjteni a folytatáshoz a vasárnapi zárónap előtt. Gyermekkönyvekből és ponyvákból, szépirodalomból és ifjúsági könyvekből, vadonatújakból és antikvár példányokból egyaránt lehetett válogatni a Fogoly utcában. De nemcsak ennyi volt a könyvünnep: játszhattunk is, beszélgethettünk, meghallgathattunk másokat, hús-vér írókkal-költőkkel találkozhattunk. A Könyvfaló játékkal pedig a gyerekeket, fiatalokat is játékos könyvolvasásra vette rá a Koinónia és az Ábel Kiadó.

Az ünnepi könyvhét vendége volt Marék Veronika Itt pedig látható a találkozón készült fotóriport.