Hamarosan megérkeznek az iskolákba a nyáltesztek
Vissza

Hamarosan megérkeznek az iskolákba a nyáltesztek

Az oktatási miniszter szerint ellehetetlenítené a diákok tesztelését, ha a feladatot az egészségügyi alkalmazottakra bíznák, mert az egészségügyben személyzethiány van – közölte pénteken az Agerpres hírügynökség.

Sorin Cîmpeanu pénteken a sajtónak elmondta, az egészségügyi minisztériumra hárul az a feladat, hogy dolgozza ki a diákok nyáltesztes szűrésének eljárását. Azt azonban kizártnak tartja, hogy a tesztelést egészségügyi alkalmazottak végezzék el, ahogyan azt a tanügyből többen is kérték. A tárcavezető nem kívánt válaszolni arra a kérdésre, hogy az egészségügyi minisztérium milyen lehetséges változatok közül választhat. Cîmpeanu hangsúlyozta, a szűrés módszertanának még a nyáltesztek szétosztása előtt el kell készülnie, mert „szörnyű lenne, ha nem tudnánk használni ezeket, amikor megérkeznek az iskolákba” – fogalmazott a miniszter.

Ugyanakkor az egészségügyi minisztérium járványügyi megfontolásokra hivatkozva elutasította a tanügyi tárca javaslatát, hogy azokon a településeken, ahol a fertőzöttségi arány nem haladja meg a 3 ezreléket, a tanítás fizikai jelenléttel történjen akkor is, ha a tanárok 60 százaléka nincs beoltva. A hírt Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter közölte az Edupedu portállal a vészhelyzeti bizottság csütörtök esti gyűlését követően.

A jelenlegi szabály szerint azokban az iskolákban és óvodákban, amelyekben a pedagógusok és a kiegészítő személyzet legalább 60 százaléka be van oltva, a gyermekek bemehetnek az órákra. Ahol ez az arány nem éri el a küszöbértéket, ott online oktatásra térnek át.

Sorin Cîmpeanu szerette volna, hogy ahol visszaszorulóban a járvány, minden tanintézetben fizikai jelenléttel folytatódjon a tanítás. Ezzel szemben Cseke Attila megbízott egészségügyi miniszter szerint továbbra is elővigyázatosnak kell lenni, mert a napi új fertőzések számának csökkenése még nem jelenti azt, hogy enyhült volna a járványhelyzet.


EZ ÉRDEKELHETI
KÖZHÍR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Prefektus: Kolozsváron a 22,1 ezrelékes ...
Emancipáció húsz lejre
Kovácsházi István vendégszereplésével ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ