Hamarosan kezdődnek az iratkozások és a próbavizsgák

Nem indul újabb mandátumért Török Zoltán főtanfelügyelő-helyettes

Hamarosan kezdődnek  az iratkozások és a próbavizsgák
Nem indul kevesebb magyar előkészítő osztály a 2018/2019-es tanévben Kolozs megyében – tudtuk meg Török Zoltán Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettestől a tegnapi tanfelügyelőségi sajtótájékoztatón, ahol kérdésünkre azt is elmondta, 2019. májusában lejár a mandátuma, és nem készül újabb mandátumot megpályázni. Ugyancsak tegnap jelentették be, március 8-tól startol az előkészítő osztályokba való beiratkozás első szakasza, amely március 26-ig tart. Szintén márciusban zajlanak a nyolcadikos, tizenegyedikes és tizenkettedikes diákok próbavizsgái. És bár tavaly ősszel a tanügyminisztérium bejelentette, hogy az idei próbavizsgán online javítják a dolgozatokat, ezt az újdonságot egyelőre mégsem vezetik be, továbbra is hagyományos módszerrel történik az értékelés. A sajtótájékoztatón beszámoltak a napokban megrendezett szóbeli érettségi vizsgák Kolozs megyei jó eredményeiről is. Akik nem vettek részt a szóbelin, nem jelentkezhetnek az írásbelire.

Ötezernél több Kolozs megyei gyermek iratkozhat előkészítő osztályba március 8-ától, csütörtöktől. Az sem kizárt, hogy eléri a hatezret az előkészítő osztályos kisdiákok száma a 2018/2019-es tanévben, miután tavaly is 1100, hatodik életévét be nem töltött gyermeket nyilvánítottak iskolaérettnek, akiket a szülők 2017-ben beirathattak előkészítő osztályba. Kolozs megyében egyelőre 247,23 osztállyal számolnak. Ez a mutató azért nem egész szám, mert több vidéki településen is szimultán oktatás zajlik.

Az iskolák március 1-jén függesztik ki a hozzájuk tartozó utcák jegyzékét, ám sem a felekezeti (unitárius, református stb.), sem a művészeti (zene, balett, képzőművészet, sport stb.) iskolákban nincs lakhelyi kötöttség.

Valentin Cuibus Kolozs megyei főtanfelügyelő reméli, hogy idén is megmarad az a tavalyi szokás, hogy a szülők nem árasztják el a belvárosi iskolákat, mivel meggyőződtek arról, hogy a lakónegyedekben működő iskolákban is minőségi oktatás folyik, ráadásul kényelmesebb is az iskolába jutás.

Az iratkozás első szakasza március 8-a és 26-a között esedékes, hétfőtől péntekig 8–18 óra között. A szülők online is beírathatják gyermekeiket, de az iratcsomók érvényesítéséhez személyesen meg kell jelenniük az iskolában. A szülőknek lehetőségük van bejelölni nem lakhely szerinti választás esetén azt a lehetőséget, hogy amennyiben nem veszik be gyermeküket a tanintézménybe, automatikusan visszakerülnek a lakhely szerinti iskola kötelékébe. Az iratkozás első szakaszának eredményeit március 30-án függesztik ki az iskolákban. A második szakaszban, amit április 12-e és 18-a közöttre ütemeztek, azokat a gyerekeket iratják be, akiket valamilyen okból kifolyólag nem irattak be szüleik az első szakaszban, vagy akik az első szakaszban nem kaptak helyet. A második szakasz április 23-án zárul az eredmények kifüggesztésével.

Török Zoltán főtanfelügyelő-helyettestől megtudtuk: a Báthory-líceumba három, a János Zsigmond Unitárius Kollégiumba kettő, míg a többi magyar tannyelvű vagy tagozatos iskolában egy-egy előkészítő osztályt hagytak jóvá. Ez 16 városi előkészítő osztályt jelent, ehhez még hozzáadódnak a teljes vagy szimultán oktatás szerint működő vidéki magyar tannyelvű előkészítő osztályok. A szászfenesi magyar tannyelvű előkészítő osztály beindításához még nem gyűlt össze megfelelő számú gyermek, de ha mégis, akkor a tanfelügyelőség vezetőtanácsa augusztus végén jóváhagyhatja azt.

A vizsgadrukk elkerülhetetlen velejárója a megmérettetésnek (Rohonyi D. Iván/Archív)

Március 5-e és 7-e között 5186 nyolcadikost várnak a próbavizsgára (közülük 549 magyart), az eredményt március 16-án függesztik ki. A XI-esek és a XII-esek próbavizsgáját március 19. és 22. között szervezik meg, az eredmények kifüggesztése március 30-ra várható. Habár tanév elején a minisztériumi illetékesek azt mondták, hogy az idei próbavizsgán kipróbálják az online dolgozatjavítást, erre végül nem kerül sor, mert a szaktárca nem hozott erre vonatkozó rendeletet. A próbavizsgán a dolgozatokat az iskolákban oktató két pedagógus fogja javítani.

A nemrég lezajlott szóbeli érettségi vizsgákkal kapcsolatosan megtudtuk: 4490-en iratkoztak be, de akadt olyan, aki nem jelent meg, ezzel pedig elvesztette a jogát a nyári írásbeli vizsgán való részvételre. Román nyelv és irodalom szóbeli vizsgán 4131-en vettek részt, közülük 4108-an mentek át, 2801 tapasztalt felhasználónak bizonyult; magyar nyelvből 493-an vizsgáztak, mindenki átment, és 438-an tapasztalt felhasználói minősítést értek el. Harmincöten nem jelentek meg az idegen nyelv szóbeli vizsgáján, míg a számítógépes ismereteket felmérő vizsgáról 25-en hiányoztak. Ezren tapasztalt, 1100-an pedig haladó szintű felhasználói minősítést értek el.

Amennyiben a minisztérium 2019 tavaszán megrendezi a főtanfelügyelő és főtanfelügyelő-helyettesi tisztségek betöltését célzó versenyvizsgákat, akkor Török Zoltán 2019 májusától megválik a tanfelügyelőségtől, amennyiben nem, akkor 2019. augusztus 31-ig még tisztségben marad.  Török Zoltán lapunknak elmondta: nem jelentkezik újabb versenyvizsgára 2019-ben.