Francia szakember oktat patkolásra Kolozsváron

Korszerű pataápolás mobil kovácsműhellyel

Francia szakember oktat  patkolásra Kolozsváron
Francia patkolókovács érkezett novemberben Kolozsvárra, hogy a Kolozsvári Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem (USAMV) húsz hallgatóját korszerű patkolási technikára tanítsa. A francia Charles Leguy Vandevelde még csak 26 éves, de már mesterien végzi munkáját, erről tegnap a sajtó képviselői is meggyőződhettek az USAMV állatorvosi karán. A francia szakembert a magyarlónai fiatal patkolókovács, Jakab Norbert is segíti, aki tegnap kizárólag azért jött Kolozsvárra a gépkocsijában kialakított mobil patkolóműhellyel, hogy Vandevelde munkáját megkönnyítse. Az USAMV-n megvalósuló oktatási projektet a Közép- és Kelet-Európában működő Frankofon Egyetemi Ügynökség támogatja. Az egyetem képviselői elmondták: azt szeretnék, ha a patkolásra oktatott egyetemi hallgatók tovább adnák a tanultakat társaiknak is, hiszen a helytelenül végzett patkolás sokat árt a lónak.

Nem sokat teketóriázott a francia patkolómester, Charles Leguy Vandevelde: nyugodt, ám határozott mozdulatokkal látott neki a patkolásnak a kolozsvári Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem (USAMV) Állatorvosi Karának lógondozásra szakosodott klinikájának udvarán. Vandevelde már egy hónapja itt oktatja azt a húsz kiválasztott egyetemi hallgatót, akik mesteri szinten szeretnék elsajátítani a patkolás tudományát. 

Charles Leguy Vandevelde elmondta: a patkolásnak különböző szakaszai vannak. Nem veszélytelen tevékenység: nagyon fontos, hogy a patkolást végző szakember nyugodt legyen, és ne féljen az állattól, mert az megérzi a közelében levő ember lelkiállapotát. A patkolás akár egy órát is eltarthat. A lovakat egy-két havonta kell patkolni. Vandevelde családjában tartottak lovakat, de patkolással mindeddig senki sem foglalkozott. A 26 éves fiatalember hároméves szakiskolában sajátította el a mesterség mikéntjét Franciaországban. Szereti ezt a szakmát, és úgy véli, meg lehet élni belőle. Tudomása szerint Romániában egy lópatkolás 50 euróba, míg Franciaországban 100-150 euróba kerül. 

A lópatkolás helyszínétől pár méterre szerény, csendes fiatalember állt. Kisfurgonja hátsó felében korszerű kovácsműhelyt rendezett be: üllővel, parázshoz szükséges tartállyal, számtalan, a patkoláshoz szükséges szerszámmal, amelyek katonás rendben sorakoztak. A magyarlónai Jakab Norbert a Szabadságnak elmondta: külföldön képezte magát patkolókovács mesternek, még Amerikában is részt vett már patkolóversenyen. Közel hét éve foglalkozik patkolással, Kolozs megyében ő az egyedüli „mobil”, azaz autóban kialakított műhellyel rendelkező patkolókovács. Ügyfeleit előjegyzés alapján látogatja meg. Tevékenységére Erdély-szerte igényt tartanak a lovak gazdái. De természetesen faluhelyen még tevékenykednek olyan kovácsok is, akik műhelyébe kell szállítani a lovat patkolásra.  


Prémium tartalom

Ha érdekli a teljes történet, legyen prémium tag vagy ha már az, jelentkezzen be!