Ez lett a mi Kalotaszegi Mekkánk: a harmincéves tordaszentlászlói kórustalálkozó
Vissza

Ez lett a mi Kalotaszegi Mekkánk: a harmincéves tordaszentlászlói kórustalálkozó

Hétvégén 30. alkalommal csendül fel ezen a történelmi tájon a Kárpát-medence s ebben Erdély, Kalotaszeg és az egész magyar nyelvterület magyar kórusainak ajkáról az Istent dicsérő és közösségformáló szép magyar ének.

Tóth-Guttman Emese: szóljon a magyar dal Erdélyben!

Tóth-Guttman Emese, a Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD) elnöke már kezdetektől bekapcsolódott édesapjával, Guttman Mihály (1926–2013) tanár-karnaggyal együtt a tordaszentlászlói kórustalálkozók szervezésébe. Hogyan vetődött fel a kórustalálkozó ötlete? Hogyan alakult ki ennek menete, a repertoár? Többek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ.

– Hogyan emlékszel vissza a tordaszentlászlói kórustalálkozó első rendezvényeire?

– Harmóniák, szavak, emlékek kavarognak bennem, ha a tordaszentlászlói kórustalálkozó kezdeteire gondolok. És még eszembe jutottak városunk nagy költője, Kányádi Sándor Vannak vidékek legbelül című versének fájdalmasan szép sorai, miszerint emlékeink változatlan fényben élnek. Ezeket időnként felidézzük önmagunkba nézve, és örülünk annak, hogy megtörténtek velünk valamikor. Kórusok sokasága vonul fel: kezdők, veteránok, meghívottak. Mindegyikük tudásuk, felkészültségük legjavát nyújtotta, felejthetetlenné téve e szép ünnepet, az eltelt huszonkilenc tordaszentlászlói kórustalálkozót. 1990-ben nagy kihívás és mondhatni merészség volt meghirdetni és megvalósítani ezt a nagy kórustalálkozót. Az 1990-es márciusi marosvásárhelyi események után, az első kórustalálkozók alkalmával a helybeliek nagy odafigyeléssel szervezték meg az eseményt, nehogy a kórustalálkozó provokáció áldozatává váljon. Ezért az autókat az udvarokon parkoltuk le. Azok, akik személygépkocsival jöttek Kolozsvárról, tudták, ki melyik udvarra álljon be. Így akartak a helybéliek megvédeni minket az esetleges atrocitásoktól. Külön köszönet Boldizsár Zeyk Imre helytörténész-tanárnak és Szőke Zoltán lelkipásztornak, a helyi önkormányzatnak és művelődési ház vezetőségének és a tordaszentlászlói énekkar minden egyes tagjának, mert kezdettől fogva kiválóan végezték a szervezési teendőket.

Édesapám, Guttman Mihály karnagy-tanár, az RMD örökös tiszteletbeli elnöke hívta életre ezt a találkozót 1990 júniusában Tordaszentlászlón. Abban a helységben, ahol a kórusmuzsikának évszázados hagyománya van, és ahol egykoron ő vezette a szentlászlói énekkart. A kórustalálkozók szervezése mindig is fontos célkitűzése volt az 1921-ben létrejött RMD-nek. A két világháború között több énekkari találkozót tartott az RMD Erdélyben. A második világháború után az RMD-t feloszlatták, a kórustalálkozók megszűntek. Természetes volt tehát, hogy az RMD az újraindítás után támogatta a kórustalálkozók megszervezését. Az RMD legfontosabb célkitűzése azóta is a gyermek-, ifjúsági, felnőtt kórustalálkozók szervezése, Tordaszentlászlón minden évben sikerült megszervezni a kórustalálkozót. A fesztivál nem meghívásos, hanem bejelentkezéses. Az énekkarok folyamatosan érdeklődnek az esemény iránt, új kórusok, együttesek jelentkeznek, vesznek részt. Az évek folyamán gyermek együttesekkel, népdalegyüttesekkel, hangszeres csoportokkal bővült a fellépők sora. Ez utóbbiak sorában fontos szerepet kaptak a citeraegyüttesek, amelyek a kórustalálkozó színfoltját jelentették.

A kórustalálkozó elkötelezett támogatói, Guttman Mihály és Tóth-Guttman Emese

– Melyek voltak a tordaszentlászlói kórustalálkozó fő célkitűzései?

– Szóljon a magyar dal és a kórusirodalom darabjai Erdélyben; tartsuk meg az éneklő Erdélyt, őrizzük meg azt a magyar zenei anyanyelvet, amelyet Kodály Zoltán és Bartók Béla hagyott ránk örökül. E gondolat értelmében hagyományként őrizzük Guttman Mihály azon elképzelését, miszerint az istentisztelet után a templomkertben az összes kórus által együtt elénekelt művek minden évben ugyanazok. Ezért csendül fel évről-évre Kodály Zoltán A magyarokhoz című kórusműve és Erkel-Bárdos Szózata.

– Karnagyként, szakemberként szabtatok-e valamilyen irányvonalat a repertoárt illetően?

– Az istendicsőítő vallásos jellegű énekek mellett sem a szervezők, illetve a fellépő énekkarok sem feledkeznek meg a magyar zenei anyanyelvről. Ebből következően a repertoár is célirányos: magyar szerzők művei magyar nyelven csendüljenek fel. Az első kórustalálkozó óta felnőtt egy új nemzedék. Nekünk, zenészeknek az a kötelességünk, hogy átadjuk nekik zenei kultúránkat, és nemzedékről nemzedékre csendüljenek fel ezek a kórusművek. A kórustalálkozón elhangzó művekből ihletet meríthetnek az eseményen részt vevő karnagyok is. Meghallgatva az előadott műveket, kottacserék történhetnek, így a kórusok repertoárja értékes művekkel bővülhet. Megfogalmaztuk azt az igényt is, hogy tartsák meg a klasszikus énekkari formát. A közös éneklés mindig is közösségépítő és -formáló jelleggel bírt.

– Milyen gondolatokkal vágsz neki a szombati, harmincadik tordaszentlászlói kórustalálkozónak?

– Édesapám, Guttman Mihály karnagy messzire mutató elképzelése teljesült. Nekünk, az utódoknak kötelességünk ezt tovább éltetni, ezért is örülünk a 30. tordaszentlászlói kórustalálkozónak.

Szőke Zoltán: az 1888-as férfidalárda ihlette a kórustalálkozót

Szőke Zoltán, Tordaszentlászló nyugalmazott református lelkipásztora is a kórustalálkozó lelkes szervezői közé tartozik. Magas, szálas alakja már a templomban kitűnik a többiek közül. Nyugodt hangját, tartalmas gondolatait mindig szívesen hallgatják a kórustalálkozó résztvevői. Főleg arra voltunk kíváncsiak: mi késztette Tordaszentlászló lakosait, egyházi és önkormányzati vezetőit arra, hogy felvállalják a találkozó megszervezését?

– Hogyan emlékszik vissza az első tordaszentlászlói kórustalálkozóra, illetve az ezt megelőző beszélgetésekre? Melyek voltak a kitűzött célok, elképzelések?

– Az 1888-ban megalakult Tordaszentlászlói Dalárda mintegy száz évig működött. Aztán a kórus létszáma meggyérült, utolsó tagjai is megöregedtek. Ezt a férfidalárdát köszöntötte az 1988-ban megalakult Tordaszentlászlói Női Kar, melynek karmestere Guttman Mihály tanár úr volt. A rendszerváltás után, megszabadulva a nacionál-kommunista rendszertől és az azzal együtt járó Cantarea Romaniei kényszerétől, sok helyen újraalakultak a kisebb-nagyobb közösségek kórusai. A Tordaszentlászlói Dalárda még élő tagjai, akik még emlékeztek a két világháború közötti kórustalálkozókra, azzal a kéréssel fordultak a község vezetőihez: szervezzenek és hirdessenek Szentlászlón is kórustalálkozót. Ennek az ügynek pártolójául szegődött Guttman Mihály tanár úr, valamint László V. Ferenc, a Romániai Mozart Társaság alapítója, akkori elnöke. A velük való beszélgetések eredményezték azt, hogy 1990. június 23-ra meghirdették az I. Szentlászló-napi Kórustalálkozót. A szervezők nagy segítségére voltak az egykori dalárda még élő tagjai és azok rokonai, hozzátartozói, akik elődeiktől sokat hallottak a dalárda működéséről, szerepléseiről. Célunk az volt, hogy ezt a találkozót minden esztendőben megrendezzük, és lehetőséget adjunk a közeli és távoli kórusoknak a részvételre. Arra gondoltunk, hogy ezeknek a találkozóknak ne adjunk verseny jelleget, hanem legyen a kórusok testvéri találkozása és lehetőség az együtt éneklésre. Így a kevésbé jó kórusok is bátrabban vehetnek részt a találkozón.

– Mit hozott a falu életébe ez az esemény? Esetleg eleinte jobban érdekelte a helybelieket, mostanra kevésbé?

– Kétségtelen, a falu életét ez az esemény gazdagította, bár nem olyan mértékben, ahogy azt reméltük vagy elvártuk volna. A fiatalabb nemzedékek, talán a másféle zenei képzés miatt, nem tudják kellőképpen értékelni azt a zenei műfajt, amelyet ezek a kórusok képviselnek.

– Megvalósultak a kezdeti célkitűzések? Hogyan látja a kórustalálkozójövőjét?

– Örvendetes, hogy a három évtized folyamán a kóruséneklés minősége sokat fejlődött, a karvezetők igényesebben válogatják meg műsoraikat. Nem elhanyagolható az sem, hogy a különböző vidékek népviseletében felvonuló kórusok látványa szemet gyönyörködtető és különös színt ad ennek az ünnepnek. A tulajdonképpeni célunk az, hogy a kórusok találkozzanak, egymásnak énekeljenek, egymástól tanuljanak.

A kórusok felvonulnak a falu utcáin

Harmincéves a Tordaszentlászlói Szent László-napi Kórustalálkozó

Köszönet az alábbi írásért Boldizsár Zeyk Imrének.

Hétvégén 30. alkalommal csendül fel ezen a történelmi tájon a Kárpát-medence s ebben Erdély, Kalotaszeg és az egész magyar nyelvterület magyar kórusainak ajkáról az Istent dicsérő és közösségformáló szép magyar ének. A hely és alkalom történelmi fontosságát jó mesterünk, karnagyunk, Guttman Mihály néhai zenetanár így fogalmazta meg a 20. Szent László-napi kórustalálkozó alkalmával, 2010-ben: „… Urunk segedelmével, bátran megvallva hitünket, vállalva nemzeti hovatartozásunkat, erdélyi viszonylatban a legnagyobb seregszemléje az élő kórusoknak, akik a Kárpát-medence minden sarkából legalább egyszer eljönnek, hogy Szent László királyunk napján, a kóruszene ünnepén, június hónap utolsó szombatján, Tordaszentlászlón ünnepeljenek. Ez lett a mi kalotaszegi Mekkánk, lassan-lassan zarándokhelyünk.”

Amint a csodatevő Csíksomlyói Szűzanya százezreket hív össze magához, úgy szólítja meg immár Tordaszentlászló református templomának harangja is a velünk együtt érzőket. Bátran énekeljük: „Nem sokaság, hanem lélek,/ Szabad nép tesz csuda dolgokat.” Ennek szellemében a rendszerváltozás idején, szemben a máig uralkodó magyarellenes időkkel hívtuk fel a még megmaradt magyar kórusokat az I. Szent László-napi kórustalálkozóra, s az Isten szent lelke biztatására 14 kórus jelent meg 1990. június 23-án. Tehát messzire hallatszott Szent László templomának harangja, s ahogy múltak az évek, egyre messzebbről is érkeztek a június végi szombatokon éppen újonnan alakult kórusok, dalárdák, gyermekkórusok, zenekarok, és nemcsak Kolozsvárról, Tordáról, Kalotaszegről, az Aranyosvidékről, Székelyföldről, hanem a Partiumtól a tágabb Erdélyen át, a Körösöktől a Küküllőkig s még azon túl is az országhatárokon át csendült hívó hangja, el egészen a Vág folyó mellékéig, Budapestig, a Duna–Tisza tájáig, sőt Hollandiáig, s hogy hangját meg is hallották, arra bizonyság az eddig megjelent több mint 507 kórus és zenekar, s több mint 14 ezer dalos, akik a templomot megtöltve énekelték együtt: „No, minden népek dicsőítsétek /Az Istent vígan zengő dalokban.” Megszentelt zászlók alá sorakozva jöttek, szívükben hordozva azoknak a tájaknak dalait, ahol még magyarul énekelnek, tarsolyukban Bartók és Kodály dalaival jöttek hallgatni „szép papi beszédet”, jöttek dicsőíteni a nagy országépítő, szentté avatott László királyunkat, s énekelni, énekelni egy-egy álló napon át, hangjukkal betöltve utcát és teret, templomot, cintermet és művelődési házat.

Szent László királyunk szentté avatásának 800. évfordulója tiszteletére 1992. június 27-én mellszobrot állítottunk falunk névadójának a templomkertben, az igét Hajdú Zoltán enyingi református lelkész hirdette.

Mindahányszor az elmúlt 30 esztendőben a Szent László-napi kórustalálkozó lelkünk belső várát építő és erősítő eseménynek számított. Alkalma ismerkedéseknek, együvé tartozási tudatunk erősítésének, s figyelmeztető arra is, hogy fáradozni kell, magunkból a legnemesebbet adva őrizni-ápolni, tovább hagyományozni kell nemzeti kultúránk s benne dalkultúránk maradandó örökségét, magunkévá téve a találkozó jeligéjét: „Nyelvében és szokásaiban él, dalaiban és művészetében érez a nemzet.” A kórusok találkozója mégsem csak ennyi. Ökumené is! Református templomunk szószékéről római katolikus lelkészek is hirdetnek igét, hogy az Istennek tetsző dolgokra való tanítás útravalóul szolgáljon dolgos napjainkra.

A részvevő kórusok közösen énekelnek Tóth-Guttman Emese vezényletével

Szervezőink és kórusaink egyaránt a kórustalálkozókat a művelődés erős várának tekintjük, ahol évről évre lépnek egyet előre és magasabbra a kórusok, gazdagítva repertoárjukat, színvonalát előadásaiknak és gyarapítva előadásaik számát a magyar szórványban is, amelyet igen fontosnak tartott néhai karnagyunk, Guttman Mihály tanár úr is, tudatosítva, hogy a magyar szórványok is nemzetünk tagjai.

Innen indult a kezdeményezés Guttman tanár úrral karöltve a Romániai Magyar Dalosszövetség másodszori megalakítására, s ugyancsak mi is kezdeményeztük néhai dr. Kötő Józseffel együtt az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület újraalakítását. A kultúrpolitika sáncain hadakozók meg kellett hallják és el kellett fogadják a kezdeményezés súlyát, jelentőségét: azaz összefogni, segíteni, buzdítani a már lábraálltakat, szítani a tüzet ott, ahol a parázs még szunnyadt a hamu alatt.

Ha bárki kinyitja a 30 esztendő kórusfüzeteit, láthatja, hogy a kórustalálkozók közművelődési szerepet is betöltöttek. Hiszen a 30 alkalommal megismerhették az évfordulók kapcsán nemzetünk nagyjait, országépítőit, államférfijait, tudósait, s ezek között ott vannak neves zeneszerzőink, akiknek kórusműveiből megtanulhattunk imádkozni, megismerhettük szabadsághőseink tetteit, lelkivilágát, a honismeretet-hazaszeretetet, így gazdagítva kórus és hallgató lelki világát.

Az idén az 1909-ben Nagyváradon született zenetanárra, zeneszerző-karnagyra, Halmos Lászlóra emlékezünk, aki negyvenéves pályája során mintegy 2000 művet komponált és közel 20 gyermek-, női- és vegyeskart alapított és vezetett, magyar és idegen költők verseire komponált. Egyházzenei jellegű kórusművei 700 opuszt tesznek ki. Zenepedagógusként a muzsika alázatos szeretetére nevelte kórusait. Győrben élt, 1997-ben halt meg.

Ünnep van tehát, a magyar dal és a falu ünnepe a több mint ezer fenyő koszorúzta Kiserdő és a zöldellő Kapsa aljában, ahol egy napra, a 30. Szent László-napi kórustalálkozó alkalmából a magyar nyelvterület mintegy 20 dalárdájának hagyomány-, szépség- és értékteremtő dalosai ajkán csendül a szép magyar ének, zászlót meghajtó tisztelettel és kegyelettel emlékezünk az ősökre, az ösvényverőkre is, hogy megbecsüléssel és tisztelettel nézzünk fel a mai zászlóvivőkre, akik félkaréjba állva, elsőkként vagy utódokként szegődtek a dal, a közösségmegtartó éneklés által a zenei anyanyelv, általában a nemzeti és egyetemes emberi kultúra szolgálatába. Ezért így köszöntelek titeket: Isten áldja meg ez alkalmat, és áldja meg munkátokat is. Hisszük, hogy ha a családi tűzhely melege és asztalának meghittsége, a templomi szószék, a tanítói, tanári katedra, színpad, a zenei meg a kórusdobogó az anyanyelvi műveltség szolgálatában összefog, törekvéseink – hogy e nép lelkét megtartsa-megtalálja, s táplálja a föld ott, ahol él – megvalósulnak. Minket Isten úgy segítsen!

Befejezésként álljanak itt néhai Guttman Mihály 1999. április 15-én, a Szabadság napilapban megjelent üdvözlésének sorai: „Kívánom, továbbra is ápoljátok a magyar kórusművészetet, melynek eredményeit és szépségeit itt, Tordaszentlászlón, Szent László királyunk napján mutassátok meg egymásnak a jövőben is!”

A 30. Szent László-napi kórustalálkozót szervező testületek nevében köszönjük a fáradságot nem ismerő és anyagi áldozatot is vállaló kórusok, kórustagok, karvezetők türelmes munkáját. Illesse tisztelet és köszönet mindazokat, akik időt, anyagi-erkölcsi áldozatot nem sajnálva vállalták a velünk való ünneplés és szervezés lebonyolítását, mindennapi gondjait és kockázatát.


EZ ÉRDEKELHETI
KÖZHÍR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Hazaszállították Ilona anyakirályné ...
Jelentkezz az 5. Kalotaszegi ...
Gyümölcsfogyasztás cukorbetegség esetén

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ