Embertelenség
Vissza

Embertelenség

Sokakat zavar a politikusok tétlensége, az a merevség, amely általában az egész társadalmat jellemzi. Nem szívesen mozdulunk rá az újításokra, a feladatokat is csak ímmel-ámmal vállaljuk el. Egyre kevésbé vagyunk a tettek embere. Általában egyedül akarjuk megoldani a problémáinkat, mások gondjairól nem akarunk tudomást szerezni azt felételezve, hogy azok bennünket nem érinthetnek. Sajnos nagyon rosszul gondoljuk, mert a mai globalizált világban és a társadalom alapvető működési szabályaiból fakadóan nem tudjuk elszigetelni magunkat, nem tudjuk hermetikusan megóvni magunkat a külvilág hatásaitól, a társadalmi folyamatoktól. A világban élünk, a hazai társadalom tagjai vagyunk, így kénytelenek vagyunk elszenvedni a benne lezajló folyamatokat. Racionális emberek előbb-utóbb szembesülnek ezzel a valósággal.

Társadalmi szinten alig vagyunk képesek cselekedni, szinte lehetetlen A pontból B-be jutni. Társadalmi problémát jelent a medvekérdés, amely a végletekig megosztja az embereket. Volt már hasonló kényes és vitás téma, ami szintén a szélsőségekig megosztotta a társadalmat, például a kóbor kuyták ügye. Racionális vitát nem lehetett folytatni róluk, és most a medvékről sem, hiszen az őket védők, illetve támadók csoportja ugyanazokat a sablonos érveket szajkózza, amelyeket már mindenki betéve tud. Közben  a medvepopuláció elszaprodása egyre nagyobb gondot okoz az ország egyes vidékein, közöttük a magyarok által jelentős arányban lakott székelyföldi, dél-erdélyi és belső-erdélyi megyékben is.

Legutóbb Maros megyében támadt barnamedve egy halászra, miután hetekig rettegésben tartotta a települést. Az állat kegyetlenül végzett áldozatával. A medvepopuláció szabályozását ellenzők szerint mindenről az ember tehet, hiszen kiirtotta a medve természetes életterét, az erdőket, ezért az állatok kénytelenek lakott területre bemerészkedni, hogy élelemhez jussanak. A vadállat és ember konfliktusa nyilvánvaló, csak a nagyon szemellenzősek tudják letagadni, hogy ez nem reális probléma. Az ország körülbelül öt-hét megyéjében ez komoly gondot okoz, az illetékesek mégis halogatják a kiegyensúlyozott döntés meghozatalát.

Minisztériumi alkalmazottak, tisztviselők, képviselők és szenátorok rettegnek a medvevédők internetes hőzöngésétől, és elvégre saját pecsenyéjüket sütögetik, hiszen nem szívesen veszítenek népszerűségükből csak azért, hogy néhány lesajnált hegyvidéki település lakosainak a kedévben járjanak. Félnek a kommunikációs lincseléstől, aminek számtalan példáját látjuk az utóbbi időben közösségi oldalakon, médiában.

Felidézve a kóbor kutyák problémáját, a napnál világosabb volt, hogy jó pár évvel ezelőtt komoly kihívást és veszélyt jelentettek az elszaporodott gazdátlan ebek, de senki nem mert dönteni. A terméketlen vitákba, egymás szidalmazásába belemerevedett társadalom megvárta míg megtörténik egy szerencsétlenség, hiszen egy kisfiúnak kellett meghalnia ahhoz, hogy az illetékesek végül normalizálják a helyzetet.

A medvék esetében is nem feltétlenül az állatok kiírtásában kell gondolkozni, addig még létezik több tucatnyi árnyalt megoldás, ami javíthat a vadállatállomány és az ember kohabitációján. Tehetünk úgy is, mintha a medve probléma nem létezne, s persze ezt foleg azok mondják, akik az alföldön, a medve által nem látogatott vidékeken élnek, de akinek a saját élete, gazdasága, anyagi megélhetése forog kockán, egész másként látja a helyzetet.

Impotens társadalomnak szoktam nevezni a hazait amiatt, hogy társadalomként nem tud megoldani nagy közös problémákat, nem tud kivitelezni nagyszabású beruházásokat, társadalmi projekteket. Sokszor az az érzésem, hogy a román társadalom nem is nevezhető társadalomnak, annyira individualista és önző, illetve képtelen az együttműködésre. Nagyon kevesen látják és ismerik fel a társadalmi érdeket, a közjót, amelyek nélkül nem alakítható ki élhető világ.

Továbbra is ringathatjuk magunkat abba az illúzióba, hogy egyedenként megoldjuk majd a mi saját problémánkat. Hazudhatjuk továbbra is azt, hogy a medvekérdés minket nem érinthet, legyen ez a székelyek, a brassóiak, a prahovaiak gondja, de  ezzel csak magunkat csapjuk be, hiszen bármikor a mi problémánkká is válhat, ha például átutazunk az említett vidékeken. Ebben az esetben gyökeresen megváltozhat a véleményünk. De miért is várjunk meg egy következő szerencsétlenséget? Miért nem lehet normálisan, körültekintően végigbeszélni a kérdést és megtalálni egy kiegyensúlyozott, emberséges megoldást? Ugyanis a medvék kiirtása valóban embertelenség lenne, de legalább akkora embertelenség a probléma által sújtott embertársainkat védtelenül, rettegésben magukra hagyni.

 


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

A mexikói Velence
A jogállam és a kettős mércék
Kormányfő: 43 településnek nincs pénze ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ