Együtt – Találkozások a román színházban

Együtt – Találkozások a román színházban
Október 9-13. között zajlik a kolozsvári Román Színház Nemzetközi Találkozások elnevezésű fesztiválja, a kilencedik kiadás címe: Együtt.

„Idén ünnepeljük intézményünk századik évfordulóját, 1919-ben indult az első román színházi évad Kolozsváron. Minden történelmi változáson túl a színház szeretete kötött össze bennünket, és adott erőt, hogy együtt higyjünk a művészet nemesítő erejében”, olvasható a színház közleményében. A Nemzetközi Találkozások alatt az intézmény bemutatja legújabb produkcióit, az érdeklődők pedig időutazást tehetnek a fesztivál időtartama alatt látogatható fotó-, dokumentum-, és jelmez kiállítás segítségével.

A fesztivál alatt az intézmény saját produkcióit tűzi műsorra, megtekinthető például Ada Milea  Chiritza în Concert című koncertelőadása (október 12., este 8 óra, nagyterem), a Tudor Lucanu rendezte Cel mai iubit dintre pământeni (Marin Preda regénye nyomán, október 9., este fél 8-tól, nagyterem), illetve Tadeusz Słobodzianek A mi osztályunk című műve, Bocsárdi László rendezésében, a produkció 2016-ban megkapta a Legjobb előadásnak járó UNITER-díjat (október 10., este 7-től, nagyterem). 

Visky András Pornó című darabját Răzvan Mureșan viszi színre, az előadás október 11-én, délután 5 órától látható az Euphorion stúdióban, este 8-tól pedig a nagyteremben mutatják be A vihart, William Shakespeare művét Tompa Gábor rendezte.

Két vendégelőadást is beiktattak a fesztivál programjába, mindkettő a kolozsvári Reactor Alkotói és Kísérleti Egyesület produkciója, ezek az egyesület székhelyén tekinthetők meg.

A színház az amerikai Robert Cohen rendező előtt tiszteleg idén, aki jelen lesz az eseményen, írják közleményükben a szervezők.

A Nemzetközi Találkozások részletes programjáról az intézmény honlapján (www.teatrulnationalcluj.ro) lehet tájékozódni.

(Borítókép: Jelenet a Chiritza în Concert című előadásból. Fotó: Nicu Cherciu)