Díjkiosztóval ért véget a XVII. Puck Báb- és Marionettszínházak Nemzetközi Fesztiválja
Vissza

Díjkiosztóval ért véget a XVII. Puck Báb- és Marionettszínházak Nemzetközi Fesztiválja

Véget ért az öt napon át zajló XVII. Puck Báb- és Marionettszínházak Nemzetközi Fesztiválja. A rendezvényen öt külföldi és tíz hazai bábszínház előadásait láthatták az érdeklődők, köztük négy egyetem bábszakos diákjainak produkcióját is. Volt továbbá nemzetközi fesztiválokról szóló kollokvium és két könyvbemutató. Jelentős esemény közülük a Kovács Ildikó rendezőről szóló monográfia román nyelvű kiadásának bemutatója. Idén a hazai társulatok a külföldiekkel egy mezőnyben versenyeztek a fesztiváldíjakért.

A rendezvény a gyermekelőadások mellett az idén is számos, ifjaknak és felnőtteknek szóló előadást is bemutatott. A több mint 7000 nézőből 1410 magyar anyanyelvű gyermekkel sikerült a bábszínház varázsát megosztani derül ki a szervezők közleményéből.

Az öt tagú bíráló bizottság Slobodan Marković (a zsűri elnöke, a Szabadkai Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál igazgatója), Raluca Tulbure (teatrológus), Andreea Chindriș (teatrológus), Szebeni Zsuzsa (színháztörténész) és Claudiu Groza (teatrológus) a következő díjakat osztotta ki a rendezvény zárógáláján:

– Mona Marian különdíj: az Exuvia  című előadás alkotónak (hollandiai T Magisch Színház)

– Kovács Ildikó különdíj: a grúziai Nike Független Bábosok Egyesületének, a Kiadatlan regény című előadásban nyújtott kiváló kollektív bábmozgatásért.

– Legjobb előadás: Egy japán történet (jászvásári Luceafărul Színház).

– Legjobb rendezés: Irina Niculescu (Egy japán történet)

– Legjobb díszlet: Erik Grosschmid (pécsi Bóbita Bábszínház Torzonborz 2. ̶  Torzonborz visszatér).

– Legjobb zenéért járó díjat megosztva a hollandiai ‘T Magisch Színház Exuvia című előadás alkotói és Babarci Bulcsú zeneszerző kapta (pécsi Bóbita Bábszínház Torzonborz 2.  ̶  Torzonborz visszatér).

– Legjobb dramaturgiai munka: Ema Sterne (A brémai muzsikusok című előadás szövegkönyvéért (bukaresti Țăndărică Színház).

– Legjobb bábokért járó díj: a szatmárnémeti Harag György Társulat, Brighella Bábtagozatának A bőgős fia meg az ördögök című előadásban szereplő bábokért.

– Alakításdíjak: Liliana Mavriș-Vârlan (Egy japán történet, Luceafărul Színház, Jászvásár), Stéfán Bodor Mária (A boldog herceg, nagyváradi Szigligeti Színház, Lilliput Társulat).  

– Legjobb mozgásért járó díj: a Lights Souls című előadás pantomímművészeinek (ukrajnai Quartet Decru).

– Legjobb színpadi játék: a franciaországi Opera Opaque című előadás művészeinek (Plexus Polaire).


EZ ÉRDEKELHETI
KULTSZÍNTÉR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

VIDEÓINTERJÚ – Horea Benea: ...
Aláírta Johannis Ecaterina Andronescu ...
Tíz meg tíz

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ