Csak az áruazonosító címkével ellátott dinnye piacképes
Illegalitásba kényszerült a Dăbuleni „márkanév”?
Illegalitásba kényszerült a Dăbuleni „márkanév”?
Vissza

Csak az áruazonosító címkével ellátott dinnye piacképes

Látványosan beindult a dinnyeszezon, a már ismerős dinnyeárusokkal egyre-másra találkozhatunk tavalyi árusító helyeiken, hiszen Kolozsvár az ország egyik legnagyobb felvevőpiaca ezekből a termékekből. Azonban az önkormányzat feltett szándéka megszüntetni a köztereken történő alkalomszerű árusítást, csak a piaci forgalmazást engedné meg. A hazai őstermelők viszont egyrészt megszokták a hagyományos értékesítést, másrészt vagy nem jutnak piaci helyhez, vagy nem tudnák megfizetni, a viszonteladók pedig aprópén­zért veszik át árujukat. Ezért sokan magánterületeken vernek tanyát, persze nem köszönömért, és kisebb tételekben hozzák árujukat a Kárpátokon túlról, hogy mihamarabb szabaduljanak tőle. Azonosító címkéjük pedig hol van, hol nincs. Az agrárminisztérium a megyei igazgatóságok felügyelői révén ellenőrzi a 2014/145. számú törvény betartását, amely a fogyasztók pontos tájékoztatását írja elő a termények eredetéről.

A dinnyeévad beálltával most ismét előtérbe került az a termékcímke, amelyet az árusoknak kitöltve kell(ene) látható helyre kitenniük. A törvény, amely a mezőgazdasági termékek piaci árusítását, értékesítési módját szabályozza, meghatározza azt is, hogy milyen adatokat kell tartalmaznia az említett címkének: a termelő neve, a termék megnevezése, a település ahonnan a termék származik, a termék beszerzésének dátuma, az eladási ár. Ezenkívül az árusnál ott kell lennie a termelői igazolványnak és a kereskedői engedélynek is. A fentiek hiánya 500 lejes büntetést von maga után.  

Kolozsváron még a belvárosban is felfedeztünk több helyen dinnyekupacokat, amelyekről feliraton hirdették az árusok az ismert, híressé vált Dăbuleni-i „származást”, márkanevet. Amelyről úgy tudjuk, hogy igazi jó zamatos és édes hazai. A Szentpéteri templom közelében egy vállalat udvarán fiatal, napbarnított nő kínál két-háromtucatnyi, jól megtermett görögdinnyét, kilogrammját 3 lejért, és néhány sárgadinnyét 5 lejért. Maradék? – érdeklődöm. És tényleg Dăbuleni-ből hozták? Az árus bizonygatja terméke eredetét, mondván, hogy kétnaponta hozzák a friss utánpótlást, és idén nagyon bőséges, jó a termés a hosszú, kemény aszály ellenére, mert van kútjuk – mondja önérzetesen a nő. Azt is elmagyarázza, mennyire létfontosságú családjuk számára a dinnyeárusításból származó jövedelem. A figyelmeztetésre, hogy vigyázzon, mert nincs kitéve a címkéjük, és a polgármesteri hivatal meg fogja büntetni, nyomban elpanaszolja, hogy már meg is büntették ezer lejjel. A hely miatt. Pedig nem közterület, hanem magántulajdon, ahol árul. Más választásuk nekik nincs, úgy próbálnak boldogulni, ahogy tudnak.
A kolozsvári városháza előírása szerint magánterületen az agrártermékek árusításának a következő feltételeket kell betartania: az illető terület legyen bekerítve, és ne károsítson zöldövezetet; az áru ne legyen a földön; az árusoknak legyen hozzáférésük ivóvízhez és vécéhez; az árus kössön szerződést takarító céggel, és rendelkezzék hulladékgyűjtő kukával; az árusítás helyszínén tilos a dinnye lékelése és kóstolása. A kiróható büntetések skálája meglehetősen széles: 500–22 500 lej közötti. 
Az azonosító termékcímkék hiányát lehetett tapasztalni más oltyán dinnyeárusoknál is: a Várostó/Csehszlovákia/T. Mihali utcában, a Györgyfalvi lakónegyedi Mercur bevásárlóközpont piacrészlegén, a Monostor negyedi ortodox templom zöldövezetében. Az évek során hagyományossá fejlődött Bucium utcai, a hazai árut legnagyobb mennyiségben engedélyezetten árusító bódék hosszú sora megszűnt, miközben az egyik belvárosi hipermarket iráni görögdinnyét és görög sárgadinnyét kínál…
Országos szinten a dinnye piaci kezdőára június végén átlagosan 2 lej/kg, ami gyakorlatilag 3–6 lej/kg-os árat jelent, de a termőföldekről az élelmes autósok akár 60 bani/kg-os áron is beszerezhetik a zamatos görögdinnyét. Szakértői vélemény, hogy a vitaminokban és értékes ásványokban bővelkedő édes dinnye nagyon kemény, a héján jelentkező sárga folt pedig azt jelzi, hogy alaposan megérett. A hosszúkás görögdinnye zamatosabb, a gömbölyű édesebb.


EZ ÉRDEKELHETI
KÖZHÍR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Dăncilă örvend Geoanának
Bajnokok Ligája: Továbbjutott a CFR és ...
Franciaország beállhat Laura Codruta ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ