Célegyenesben…

Célegyenesben…
Részsikerek és szakaszgyőzelmek sorozata kellett ahhoz, hogy most – igencsak rövid időintervallumban – már a második, Erdélyből elstartolt európai polgári kezdeményezés is révbe érkezzen. Már ami a szükséges támogató aláírásokat illeti.

Az előttünk álló héten (de ezt a szervezők is tudják, és bizonyára tudatosítják) olyan pufferzóna kialakítására van mód, hogy a szignók országonkénti hitelesítésekor „kieső” aláírások hányada ne tegye kérdésessé a vállalkozást. Most éppen Lettországon a sor, miután Spanyolhon teljesített, Szlovénia pedig – e cikk írásakor 92 százalékon áll – rövidesen teljesíti a kvótát.

Az események február hetedike után sem pörögnek fel látványosan: fél éve lesz az Európai Bizottságnak arra, hogy kialakítsa álláspontját, döntést hozzon a jogalkotási folyamatról. A MinoritySafePackhez hasonlóan, az Európai Parlamentben közvitára fog sor kerülni, majd vélhetően plenáris vita is lesz. Közben meg a lobbitevékenység folyik majd feszült ütemben, ám erről, a dolgok jellegéből adódóan, érdemi információ aligha kerül ki a köztérbe. Ha pedig ezt a kevésbé mediatizált oldalát tekintjük az ügynek, számolni kell az ellenlobbival is; naivak lennénk azt gondolni, hogy a most jubiláló katalánok és baszkok mellett a madridi kormánykörök nem készülnek diplomáciai offenzívára, vagy, hogy a szlovák államrezon hirtelen pálfordulásba kezd, és – bár több jel is utal a kisebbségi kérdés iránti fogékonyság fokozódására – beáll a nemzeti régiók státusának hívei közé. Hogy Bukarest miként reagál, azt sem nehéz megelőlegezni: az „úgynevezett Székelyföld” szajkózásától az árnyalt regionális politikák felvállalásáig még jócskán van mit abszolválnia a román politikumnak ahhoz, hogy partnerként, akár valós vitapartnerként is megjelenjen a képletben.

Mindezek dacára a kérdés tematizálásának jót tesz a Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért nevű kezdeményezés, amelynek jövőjéről valószínűleg csak jövő évben döntenek majd az illetékes uniós fórumok.

Egyértelmű, hogy az érdekelt felek másként látják térségük jövőjét Leeuwardenben, avagy frízül Ljouwertben, Ajaccióban (korzikaiul Aiacciu), Vitoria-Gastezben (baszkul: Gasteiz), Miercurea Ciucon, vagyis hát Csíkszeredában, de a hogyan tovább miatti aggodalmuk és felelősségvállalásuk már olyan közös nevező, amelyről összehangolt stratégia révén ténylegesen tovább lehet majd lépni.