Az Év Stadionja a Puskás Aréna
Vissza

Az Év Stadionja a Puskás Aréna

A tavaly novemberben átadott budapesti Puskás Aréna (a képen) nyerte a 2019-es Év Stadionja címről döntő szavazást.

A futballarénákkal foglalkozó stadiumdb.com honlap által meghirdetett verseny kiírása alapján 19 ország létesítményei közül választhatták ki az öt legjobbat a szavazók.

A portál beszámolója alapján a világ 107 országából 30 632 voks érkezett, ezek majdnem felét, közel 14 955 ezer szavazatot a budapesti stadion kapta. A közlemény szerint a november 15-én felavatott létesítményre a világ minden tájáról, így a többi között Indonéziából, Argentínából, Lengyelországból, Nagy-Britanniából, az Egyesült Államokból és a Fülöp-szigetekről is érkeztek voksok.

A legjobbnak ítélt stadionra öt, a másodikra négy, a harmadikra három, a negyedikre kettő, az ötödikre pedig egy csillagot kellett adniuk a voksolóknak és a szavazatok összesítése, valamint szakértő építészek véleménye alapján ítélték oda az Év Stadionja díjat.

A listára csak a tavaly átadott és legalább 10 ezer néző befogadására alkalmas arénák kerülhettek fel, a Puskás Aréna mellett a dunaszerdahelyi MOL Aréna és a zsilvásárhelyi/Târgu Jiu-i városi stadion is versenyben volt. Szavazni március 15-ig lehetett a weboldalon.

A honlap emlékeztetett: tavaly a szakmai zsűri a Diósgyőri VTK arénáját választotta az év legszebbjének.

A díjnyertes Puskás Aréna lesz az egyik helyszíne a koronavírus-járvány miatt idén nyárról a jövő évre halasztott labdarúgó Európa-bajnokságnak. A 2021. június 11-től július 11-ig tartó kontinensviadalon három csoportmérkőzést és egy nyolcaddöntőt rendeznek a stadionban, amely 2022 májusában otthont az Európa Liga fináléjának is.

EZ ÉRDEKELHETI
SPORT ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Hargita megyében is megjelent a kór
Folytatja a fertőtlenítést a városháza
Idős földészek mikor dolgozhatnak a ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ