Amerika – fényben és árnyban (1.)
Vissza

Amerika – fényben és árnyban (1.)

Az átlag amerikaiak közismerten keveset tudnak Európáról. Még a nagy államokat is csak hozzávetőlegesen tudják elhelyezni a kis kontinens térképén. Mi, európaiak viszont úgy hisszük, hogy több fogalmunk van Amerikáról, s főleg az Egyesült Államokról, a világ vezető hatalmáról. Pedig ez az ország akkora, mint egész Európa, s odaérkezve szembesülünk vele, hogy mennyire hiányosak róla ismereteink.

Mennyire más a valóság, mint amit többnyire a filmek tükröznek. S amit tudunk róla, az is mind a keleti térséghez, az Atlanti-óceán partvidékéhez kötődik. A túloldalról, a nyugati tartományokról alig-alig hallunk. Éppen ezért volt csábító az Egyesült Államok délnyugati sarkába meghirdetett szilveszteri út. Az egész országból csak 22-en jelentkeztünk rá, s ha tudjuk, mekkora erőfeszítést igényel, talán mi sem merünk jelentkezni.

Amszterdamból San Franciscóba: visszatérés időben

            Amszterdamból szállt fel az az óriásgép, amely tizenegy órai repülés után – végig nappal téve meg az utat – San Francisco repülőterén földet ért. Visszafelé haladtunk az időben, mert ott csak vagy két órával mutatott többet az óra, mint az indulásunk idején. Igen, tíz órányival hátrább vannak, mint Kelet-Európa.

Már jócskán délutánra jár, mire belvárosi szállodánkba berendezkedünk. S mire kilépünk várost nézni, sötétedik is – pedig ott valamivel hosszabbak a nappalok, mint mifelénk. Térképpel a kezünkben elindulunk az üzletek utcáját (Market Street) és a belváros főterét (Union Square) felkeresni. Két dolog is meglep. Bár napsütéses időben érkeztünk, mégis a mediterránnak hirdetett éghajlatban alig néhány fokos a hőmérséklet, minden ruhát magunkra húzhatunk. A másik pedig: az utcák falai mentén, a parkos részeken a csupasz hideg kövön vagy néhol kis sátorban hajléktalanok hevernek. Meg kell szoknunk, hogy ahogy melegebb tájak felé közelítünk, mind több a hajléktalan. Ilyent még csak Indiában láttunk! Figyelmeztetnek, hogy „nem kell velük törődni”, ha kéregetnek, el kell mellettük merev arccal haladni. Nem agresszívek. De a látvány elborzasztó. S minduntalan a parkoló autók között látjuk őket leguggolva dolgukat végezni.

San Francisco kupolás városházája

            Az üzleti főutca tulajdonképpen a régi város leghosszabb sugárútja, az egyik domb oldaláról kiindulva, a városközpontot, a legrégibb negyedeket s végül a bankközpontot érintve jut ki a vízpartra. Két oldalán széles járda sok járókelővel. Úgyhogy sétálóutca szerepet is betölt. Közepén villamos és trolibusz is közlekedik, alatta pedig a „csöves” földalatti, mely aztán a vízparttól az öböl fenekén halad tovább a túlsó partig. San Franciscónak nagyon különös, egyedi a fekvése. Egy közel 2 km széles bejáraton át lehet bejutni a tágas San Francisco-öbölbe, amely jócskán kiterjeszkedik északra és délre. A bejáratnál két félsziget mintegy kaput képez. A déli félszigeten, annak is főleg a belső, öböl felöli oldalán fekszik a város, annak régebbi része. Mert ma már az öblöt körbefogta, túloldalát is benépesítette a lakosság. Így aztán a tulajdonképpeni „régi” város nem túl terjedelmes, két-három nap alatt bejárható. Az utcák derékszögben keresztezik egymást, egy részük csak számot visel. A közlekedésben az okoz gondot, hogy 14 dombra épült a település, s egyfolytában fel-le kell loholnia a gyalogosnak. Kisétálunk a partig, s onnan visszatérőben megnézzük a főteret. Aránylag kis tér közepén a város hatalmas karácsonyfájával. Tetején – a számunkra kétes emlékeket idéző – ötágú vörös csillag. Tövében korcsolyapálya, arrébb egy színpadon koncertet adnak. Annyi az ember, hogy csak a fal mellett lehet haladni. Kissé átfázva, az időeltolódástól ugyancsak megzavarva érünk vissza szállónkba erőt gyűjteni a másnapi túlzsúfolt programra.

Ma is lenyűgöző az Újvilág egykori csodája

  A vasárnapi program egyetlen nap alatt akar megismertetni az egész várossal. Ráadásul azt is tudjuk, hogy borús, sőt esős idő várható. Miközben reggelizünk, az utcáról egy-egy hajléktalan – ha az őr éppen nem figyel oda – be-besurran a terembe, megragad valami ételt vagy egy pohár kávét-teát, s a vészkijáraton kiperdül. Ha elkapják, szó nélkül elmenekül. Alighogy buszba ülünk, helyi kalauzunk máris mondja a napi programot. Hat órán át áll rendelkezésünkre, s ahova csak szükséges, elvezet. Még nem esik az eső, így irány a város leghíresebb építménye, a Golden Gate Bridge felé. Mielőtt kihajtanánk a félsziget csücskére, elhaladunk a Presidio nevű domb mellett, melyről megtudjuk, hogy rajta áll az első itteni spanyol katonai erőd, 1776-ban építették, s ugyanakkor létesítettek a ferencesek itt egy missziós pontot. S ezzel kezdetét vette a város története. Mikor Mexikó felszabadult a spanyol uralom alól, 1821-ben e kis település is mexikói tulajdonná vált. Aztán 1848-ban az USA háborúval szerezte meg. Ekkor lett hivatalos neve a San Francisco. 1850-ben nyilvánították várossá. Az 1848-ban kitört kaliforniai aranyláz az addig alig ezer lakost számláló települést pár év alatt több tízezres létszámúra duzzasztotta. Ez lett a nyugati part első nagyvárosa. A Presidio erődje 1989-ig volt katonai kézen, azóta látogatható.

A Golden Gate csónakból nézve

            A Golden Gate híd az egyetlen objektum a városból, melyről talán mindenki hallott, vagy felvételt is látott. Sokáig az Újvilág csodájának tartották. Ma is lenyűgöző. A San Francisco-öböl bejárata fölött ível át. 1933 és 1937 között épült, 27 éven át ez volt a világ leghosszabb függőhídja. Legnagyobb tám-köze 1280 m, teljes hossza 2737 m. Víz feletti magassága 227 m, úgyhogy a legnagyobb hajók is áthaladhatnak alatta. Hatsávos autóút, bicikli- és gyalogsáv teszi lehetővé a közlekedést. Szerencsénk van, hogy még nem esik, s a vöröses-barna híd mindkét tartópillére egyszerre látható. Kis időt kapunk rá, hogy felsétáljunk a hídra. Az úttesten szédítően sok autó jön-megy. A híd végénél kapus fizetőpont. A gyalogjáró fölé hajló drótkerítés védi a gyalogosokat – önmaguktól. Mert a híd évtizedeken át a világ minden tájáról ide vonzotta az öngyilkosságra készülőket. Busszal kelünk át a hídon, s teszünk körutat a Sausalito negyedben. Korábban itt főleg raktárépületek álltak, s komppal vitték át az ellátást a belvárosi áruházaknak. A híd megépülése óta villanegyeddé vált az öbölre néző lejtője. A dús növényzetet is meghagyták.

Visszatérve, buszunk következő állomása a Golden Gate park. Ez nincs közvetlenül a híd tövénél, hanem a félsziget nyugati, óceáni oldalán fekszik. Itt magas partszakaszról letekinthetünk a strandszerű homokozóra. S a hideg ellenére néhány vízbe be-befutó fiatalembert is látunk. Az oldalt – mint halljuk – mesterségesen fásították be, s az egész park előre megtervezett. Buszunk aztán a belső sétányok egyikén araszol végig: kis tavak, pavilonok közt haladunk, sokan gyermekkocsit tolnak, pedig elered a szemerkélő eső. Mégis csak vasárnap van!

 

{Tovább olvasható még 973 szó.}
A turizmust szolgálja a híres börtönsziget, az Alcatraz             Újabb megállónk a híres kétcsúcsú hegy, a filmcímként is ismert Twin Peaks. Meredek szerpentinen kapaszkodik fel a busz, hogy megcsodáljuk a város teljes panorámáját. Helyette olyan sűrű ködöt találunk, hogy csak a busz oldaláig látunk. A köd különben
Ha érdekli a teljes történet, legyen prémium tag vagy ha már az, 

EZ ÉRDEKELHETI
ÉLETMÓD ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Amerikai elhárítás: Peking és Teherán ...
Bejrúti robbanás - Donald Trump részt ...
1350 új koronavírusos megbetegedést ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ