A vétó
Vissza

A vétó

Az EU-ban újabban a vétójog az alapvető vitakérdés. És ez érthető is. A vétójog ugyanis a demokrácia alapja. Ha van még köztünk ép eszű ember, aki azt hinné, hogy az EU a demokrácia és a jogállamiság fellegvára, ki kell ábrándítanom.

A demokrácia alapelve ugyanis nem a definiálatlan népfenség, még csak nem is a népfenséghez semmi módon nem kötődő brüsszeli bürokrácia szándékai, hanem az állampolgári közösség egészét (implicite az európai államszövetség tagjainak mindenikét) átfogó konszenzus. A többségi demokrácia egyébként különösebb nehézségek nélkül a többség kisebbségek fölötti terrorjává alakítható.

Ehhez nem szükséges egyéb, mint hogy a társadalom egésze olyan sérelmeket szenvedjen el, melyek az állampolgári jogok és érzületek nézőpontjából elviselhetetlenek. Ha ugyanis egy külső hatalom egy társadalom (vagy nyelvi-kulturális közösség) egészére rá próbálja erőltetni saját – az állampolgárok (vagy a nyelvi-kulturális közösség tagjainak) többsége által megalapozatlannak, sőt erkölcsi szempontból elfogadhatatlannak érzett – jogelveit, az érintett államok többségi demokráciája késedelem nélkül diktatúrává alakul. Sőt, azt is le merem írni, hogy természetszerűen azzá kell alakulnia. (Ma talán már Magyarország az egyetlen kivétel.) A veszélyt már Bibó István is világosan látta és világosan ki is fejtette (lásd a Századok című történettudományi folyóiratban a nyolcvanas évek elején megjelent A német hisztéria okai és eredete című korszakos művét. Ő Hitler hatalomra jutását nem meghatározóan a német nép alkati antiszemitizmusából és demokráciaellenességéből, hanem az első világháborút követő békeszerződés bosszúszomjból és a legyőzöttek mértéktelen megalázásának mohóságából vezette le. Ilyen körülmények közt a konszenzus gyakorlatilag lehetetlenné vált. Hiszen a társadalom egyetlen meghatározó csoportja sem törekedhetett a Nyugat által rájuk erőszakolt demokratikus értékek „védelmére” és a méltánytalan helyzet elfogadására. Különösen akkor nem, ha a méltánytalanságokat elkövetőik a demokrácia nevében követik el.

Hitlert gyakorlatilag a nyugati demokráciák juttatják hatalomra. És ők hozzák abba a helyzetbe, hogy a megerősödött német gazdaság és katonai hatalom birtokában kirobbanthassa a világháborút.

Egy zavartalanul működtethető társadalomban efféle helyzet nem alakulhat ki.

A neves amerikai jogfilozófus, Robert A. Dahl: A forradalom után című (magyarra is lefordított) művében világosan fogalmaz: „Az én olvasatomban – írja – az emberiség egész története érveket soroztat fel a tökéletes harmónia lehetősége ellen.  Még ha találok is hozzám hasonlóan gondolkodó embercsoportot, melyek együtt élhetek, bizonyos, hogy időnként nem értünk egyet. S még bizonyosabb, hogy bármennyire is harmonikusak vagyunk mi magunk mint csoport, időnként más csoportokkal nem értünk egyet, melyek hatással vannak ránk. Éppen úgy, ahogy én nem akarok remete lenni, a hasonló emberek csoportja is csak ritkán fogja teljesen elszigetelni magát az emberiség többi részétől.”

A szerző joggal teszi fel a kérdést, hogy: „Összeegyeztetheti-e a többségi elv a személyes választás kritériumát társadalmi lény mivoltommal, azzal az igényemmel, hogy mások között éljek, s hogy elkerüljem az elszigetelődést, az anarchiát, a despotizmust?” … S ha én a gyakorlatias emberek által annyira csodált lehangoló tudomány képviselője lennék is, egy igazán racionális ember; mégis ésszerű lenne számomra, hogy fenntartsam tagságomat a társulásban, s hogy elfogadjam a rám rótt kötelezettségeket mindaddig, amíg a többség képviselőjeként szerzett előnyeim meghaladják a kisebbségi lét által okozott veszteségeimet.” (19-20. oldal.)

A lényeget legvilágosabban Roger Scrutton – magyarul szintén hozzáférhető – A nemzetek szükségességéről című tanulmánykötete fogalmazza meg: „A szabadság és az engedelmesség ugyanaz.” Ezen a gondolaton alapul a társadalmi autonómia, azaz a társadalmi szerződés, már Thomas Hobbes, John Locke, Jean-Jacques Rousseau által kidolgozott és a neves amerikai filozófus, John Rowls által talán végső formába öntött elmélete.

 „A szerződés (azonban – B.B.) vétójogot teremt”, folytatja Scrutton. „Ha az egyik megállapodó fél nem tudja elfogadni a feltételeket, a szerződés semmissé válik. A társadalmi szerződést következésként tehát úgy is fel lehet fogni, mint amely vétójogot biztosít az egyszerű állampolgárnak. Az a törvény, amellyel az állampolgár nem ért egyet, nem legitim, és ezért az államot a folyamatos éberség állapotában kell működtetni, nehogy elveszítse az állampolgár egyetértését és a vele való rendelkezés jogát. A társadalmi szerződésen alapuló állam következésként teljes mértékben tiszteletben tartja az egyén autonómiáját, szabadságát és méltóságát. Azok a dolgok tehát, amelyekről értelmes lény nem mondhat le – az élet és a lelkiismeret –, a szerződéses elmélet szerint végső jogosultságokká vagy »emberi jogokká« válnak. Ha pedig valamely közösség a maga sajátos szokásaiban találja meg boldogságát és társas életének alapjait, ezeket is védeni kell az elismert kisebbségi jogainak biztosítása révén… Az ő egyetértését is biztosítani kell, és a törvénynek olyannak kell lennie, hogy ő is okot lásson elfogadására.” (17-18. 0ldal.)

A vétójog körüli európai vitában tehát nem az orosz-ukrán háborúra meg ki a játék, hanem a kisebbségek jogainak végleges és irgalmatlan felszámolására. S a Nyugat aligha teheti meg, hogy erre legyintsen, mert mindez a nyugati demokráciának, mint az erőszakmentes társadalmi koherencia alapelvének felszámolását is jelentené. A fasizmusnál is szívósabb, mert gazdasági és csak látszólag politikai, erkölcsi vagy bármely más princípiumra alapozott terrornál is veszedelmesebb hatalomgyakorlás alapjait teremtené meg.

Nem tudom, miről folyik a vita, ha nem erről. Mellesleg az emberiség létét minden másnál irgalmatlanabbul veszélyeztető környezeti válság háttere előtt.

A kompromisszum elvének felfüggesztése nem csak a társadalmakat verheti szét, de az elemi közösségeket, a családokat is. Ma már az apák és fiaik sem juthatnak valamiféle konszenzusra. Barátságosan hülyézik egymást, miközben már társadalmi életterükről is tömbökben hull a vakolat.

S félreértés ne essék – bármennyire is fájdalmas az, ami Ukrajnában történik – itt nem Ukrajnáról van már szó, ​hanem az emberi civilizációról.

Úgy ahogy van. Globálisan.

 


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Esők is viharok váltják a kánikulát
A Fellegvár is a kolozsvári turisztikai ...
Nem tervez lemondani Ferenc pápa

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ