21. század?

21. század?
Az ember a szó szoros értelemben szédülni kezd, ha némi felelősségtudattal végig próbálja gondolni mindazt, ami manapság világunkban történik.

Az Ukrajna tagjelölté avatására vonatkozó döntést megelőzően az Európai Bizottság elnöknőj, Ursula von der Leyen azt nyilatkozta, hogy nevezett ország az utóbbi időben fontos lépéseket tett a társadalom demokratizálása érdekében.

Nem világos, hogy az elnöknő mit ért az „utóbbi időn”, ahogyan azt sem, hogy miben állhatnak a szóban forgó „demokratikus lépések”.

Az ukrán kormányzat a kisebbségi közösségek diszkriminálására vonatkozó – még a háború kirobbanását megelőzően hozott – intézkedései közül nemhogy egyetlen egyet sem vont vissza, de azóta is folyton súlyosbítja őket. Sokak szerint ezek magának az orosz agressziónak a kiváltó okai közt is szerepet játszanak. Ha nem éppen döntő szerepet.

Sőt, Zelenszkij kormánya – az elnök von der Leyen asszonnyal való találkozása óta is – folytatja a kisebbségellenes, tételesen főként az oroszok ellen irányuló (de minden más kisebbségre is érvényes) megszorító intézkedéseket. A mai Ukrajnában oroszul megszólalni is tilos. Az már csak járulékos következmény, hogy az országba tilos orosz nyelvű sajtót, vagy könyveket (a szépirodalom sem kivétel) bevinni.

Nyilvánvaló, hogy az Európai Bizottság elnöknője blöffölt. Hogy bárki is félrevezethette volna, szerfelett valószínűtlen, hiszen az ukrajnai helyzet – az oroszok által lassan földig bombázott Kelet-Ukrajna miatti felháborodás dacára – a nyugati sajtó előtt sem titok. Csak egy-két lapot kellett volna kézbe vennie.

A blöff magyarázata az, hogy Brüsszelnek meg kell győznie Európa népességét arról, hogy Ukrajna Zelenszkij retorikájának megfelelően valóban „az európai demokráciát védelmezi az orosz diktátor agressziójával szemben”. Hogy nem egészen ez a helyzet, azt legfeljebb a semleges Svájc legjelentősebb lapja, a Neue Zürcher Zeitung teszi szóvá. Az NZZ bécsi tudósítója, Ivo Mijussen azzal indítja lapbéli tudósítását: „Nem újdonság, hogy az a Zelenszkij, aki politikai ellenfeleit már a háború előtt rendre félreállította, és a hatalmi ágak függetlenségét is gyakorta megsértette, nem valamiféle kifogástalan demokrata. A háború kirobbanása még alá is játszott autoritárius törekvéseinek.” Újabban mindinkább a titkosszolgálatokra támaszkodik, betiltotta az ellenzéki pártokat és sajtót. Törvényjavaslatot terjesztett a parlament elé a kémelhárítás és a katonai titkosszolgálat egyesítéséről. Az önmagukat orosz identitásúnak (is) tekintő politikusokat szigorú megfigyelés alá helyeztette. Zelenszkij – a szerző szerint – épp azért, hogy hatalmi pozícióit erősíthesse, a konfliktus mihamarabbi lezárását sem tartja szívügyének. Annak ellenére sem, hogy ezzel távlatilag Ukrajna területi veszteségeit is növelheti, s az ukrán államon belüli ma már jól érezhető ellentéteket is elmérgesítheti.

Hogy Putyin valóban hajlik a demokratikusnak álcázott diktatúrára, azt eddig sem lehetett senki előtt titok. Egy KGB-ügynök tényleg nehezen bújhat ki a bőréből. S a háború mindezt megdöbbentően nyilvánvalóvá is tette. A Mariupol bejáratát övező betonfalat az ukránok korábban kék-sárga színekre mázolták. Mióta a várost az oroszok vették birtokukba – hadakozás ide meg oda – arra is volt gondjuk, hogy a maradékot fehér-kék-vörösre mázolják át. Ami korábban csak és csakis ukrán lehetett, az ma már (vagy még?) kizárólag orosz. 

Oroszország is (ahogyan azt korábban az orosszal Ukrajna tette) eltökélt kampányt folytat azért, hogy az „idegen” nyelv és kultúra nyomait is eltüntesse. A Donbaszban elfoglalt területeken, ahol korábban az orosz többség számára is az ukrán volt a kötelező oktatási nyelv, mostantól az orosz vált a kötelezővé. Az ukrán nyelv és kultúra nem létezővé nyilváníttatott…

Az emberi jogok jegyében világuralomra jutott Nyugat azonban mindezeket sem korábban nem volt hajlandó, sem újabban nem hajlandó figyelembe venni. Ahelyett, hogy a demokrácia export kezdeteitől az idegengyűlöletnek próbált volna Kelet-Európa és Oroszország szerte határt szabni, s ezzel megalapozta volna a népek közti békesség és együttműködés eszméjét, folyton egyik vagy másik fél mellett foglal állást. Ahogyan azt érdekei megkívánják. Újabban az orosz-ukrán háborúba önti a pénzt és szállítja a fegyvereket. Ahogyan azt az orosz is teszi…

Azzal sem gondolnak, hogy elvakult politikájukkal az egész világot háborúskodásokba taszíthatják.​

Két lehetőség van: vagy az időszámításba csúszott valami hiba, vagy az emberiség rekedt meg az óvodáskorban…

 

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei