"Lehet szidni az RMDSZ-t, de pecséttel a kezünkben…"

Kampányzáró sajtótájékoztató a Bánffy-palotában

"Lehet szidni az RMDSZ-t, de pecséttel a kezünkben…"
Románia nem mintaállam, ami a kisebbségek védelmét illeti, ezért is van szükség európai szabályozásra ezen a téren. Hogy ez sikerülhessen, az RMDSZ képviselőinek ott kell lenniük az Európai Parlamentben, a szövetség ehhez kéri az erdélyi magyar közösség támogatását – mondta el Csoma Botond képviselő, Kolozs megyei RMDSZ-elnök a kampányzáró tájékoztatón. Emlékeztetett: a perben, amelyet a Minority SafePack kezdeményezői indítottak az Európai Bizottság elutasító döntését követően, Románia és Szlovákia azt kérte, hogy a kezdeményezők ellen szállhasson be. Nem mindegy tehát, hogy csak a román nacionalisták kerülnek be az Európai Parlamentbe a vasárnapi megmérettetést követően, vagy a kisebbségvédelmi törvénycsomagot kezdeményező RMDSZ-képviselők is.

Csoma Botond kifejtette: a most záruló kampányban nagy hangsúlyt fektettek a z erdélyi magyar választókkal való személyes kapcsolatfelvételre. A megye 87 településére jutottak el, 57.400 szórólapot osztottak ki, a 30 napos kampányidőszakban az EP-képviselőjelöltek összesen 13 napig voltak jelen Kolozs megye településein.

Nem kérdőjelezhető meg a magyar képviselet fontossága 

Hegedüs Csilla ügyvezető alelnök, az RMDSZ EP-képviselőjelölt listájának harmadik helyezettje több mint húszezer kilométert tud maga mögött, 7500 szórólapot osztott ki ugyanennyi kézfogás kíséretében. Tapasztalata szerint a választók többsége tudatában van annak, hogy az RMDSZ-nek hibái ellenére sincs alternatívája.  Sem Dacian Cioloș, sem Traian Băsescu vagy a magyarellenes uszítás mesterének tartott Rareș Bogdan nem fogja érdekeinket képviselni Brüsszelben, erre csakis egy erős, egységes magyar képviselet képes. „Az RMDSZ-t lehet szidni, de arra kérjük a választókat, hogy a pecséttel a kezükben tegyék. Vegyenek részt a választáson, szavazzanak a szövetségre, hogy még sokáig legyen, akit szidni!”, fogalmazott Hegedüs Csilla félig-meddig viccesen.

Elmondta azt is: az elmúlt tíz évben 168 millió eurós uniós támogatás sikerült szerezni erdélyi magyar műemlékek felújítására, ebből 30 milliót Kolozs megyéből pályáztak meg, ami elismerésre méltó teljesítmény.

Oláh Emese alpolgármester is az uniós források jelentőségére hívta fel a figyelmet, az infrastruktúra fejlesztésre megpályázott pénzek  sokat javíthatnak a Kolozs megyei településeinek helyzetén, különös tekintettel Kolozsvárra, a várost elkerülő terelőút megépítése is EU-s finanszírozással valósulhat meg. Kolozs megyében mindeddig 450 millió eurót sikerült lehívni, és további 400 milliós támogatásra van remény. Az alpolgármester ezúttal is hangsúlyozta: az RMDSZ két milliárd euró átcsoportosítását kéri a regionális program javára, ha ez megvalósul, minden megyének további ötven millió euró jut. Szintén fontos célnak nevezte a pályázatokkal járó bürokrácia csökkentését.

Vákár István, a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke a gazdák támogatásának jelentőségéről beszélt. Az unió mindenféle elvárásokat támaszt a gazdák felé, fontos, hogy támogatásba is részesítse őket. Hogy az erdélyi magyar gazdák se kerüljenek hátrányos helyzetbe, az RMDSZ képviselőinek jelen kell lenniük a brüsszeli parlamentben. Elmondta: Kolozs megye az első helyen van a vidékfejlesztési alapok lehívását illetően, országos viszonylatban a legtöbb sikeres pályázat Erdélyből származik.

Kérdésünkre Csoma Botond is reagált azokra a bírálatokra, amelyek az RMDSZ-nek a PSD-ALDE koalícióval kötött együttműködési megállapodását kifogásolják azt hangsúlyozva: a szociáldemokraták soha nem voltak népszerűek Erdélyben, az emberek pedig hajlamosak érzelmileg viszonyulni a politikához, többségük azonban érti, hogy pragmatikus okok vezettek ehhez az együttműködéshez.

Csoma Botond külön kitért a Mentsétek meg Romániát Párt képmutatására, az USR, amelyik  folyamatosan támadja az RMDSZ-t a PSD-vel kötött együttműködési megállapodás miatt, semmilyen morális akadályt nem látott a kétes múltú Dacian Cioloș pártjával való szövetkezésben. Az USR a magyarokat hátrányosan érintő kezdeményezések sorát szavazta meg, partnere pedig az a Dacian Cioloș, aki aktív tagja volt a 90-es években a szélsőséges nacionalistákat tömörítő Vatra Româneascának.

Kifejtette: bár sok bírálat éri a szövetséget, a választók nem kérdőjelezik meg a magyar képviselet létfontosságát.

Az RMDSZ-PSD protokollum felbontásának lehetősége a sajtótájékoztató idején még nem merült fel.

Rohonyi D. Iván felvétele