„Egy rendkívüli nő egy rendkívüli korban” – december elején debütál a romániai mozikban a Fűző

„Egy rendkívüli nő egy rendkívüli korban” – december elején debütál a romániai mozikban a Fűző
A Filmtett Egyesület most először nem magyar gyártású, mégis magyar vonatkozású filmet hoz el a romániai mozikba: egy hét múlva premier előtti vetítéssel kezdődik a Fűző (eredeti címe Corsage, román címverziója Corset) romániai mozikörútja. Marie Kreutzer Cannes-ban díjazott és Oscarra nevezett Sisi-filmje igazi különlegesség, hiszen Erzsébet osztrák császárné és magyar királyné alternatív történetét meséli el – derül ki a Filmtett Egyesület közleményéből.

Mint írják, tizennégy romániai városban – köztük Kolozsváron is – vetítik december folyamán a Fűző című kosztümös, de romantikusnak nem feltétlenül mondható Sisi-filmet. Az osztrák-luxemburgi-német-francia koprodukcióban készült filmdráma Erzsébet osztrák császárné és magyar királyné portréját rajzolja meg, nem szokványos – a népszerű, Romy Schneider-féle, 1955-ös verziótól kétségtelenül gyökeresen eltérő – eszközökkel és megvilágításban.

Jelenet (Robert Brandstaetter felvétele)

A játékfilm története 1877-ben játszódik, amikor a legendás szépségéért Európa-szerte bálványozott, 40 éves Sisi már hivatalosan is öregasszonynak számít. Bár korábban kulcsszerepet játszott az Ausztria és Magyarország közötti kiegyezésben, funkciója később pusztán jelképessé vált. Egyre kétségbeesettebben küzd, hogy megőrizze a róla alkotott képet és fiatalos külsejét. A bécsi udvar fullasztóvá válik számára, ezért fiatalkorának izgalmait keresve Angliába és Magyarországra utazik, ahol meglátogatja egykori szerelmeit és politikai szövetségeseit – részletezi a közlemény.

A film bemutatója idén, a cannes-i fesztivál Un certain regard versenyszekcióban volt, ahol a zsűri díjjal jutalmazta a címszerepet alakító Vicky Krieps rendkívüli színészi teljesítményét. A Fűző azóta számos nemzetközi díjat nyert, ezt a filmet nevezte idén Ausztria a legjobb nemzetközi film Oscar-díjáért folyó versenybe, továbbá az alkotás jelenleg három kategória jelöltjeként várja az Európai Filmdíjak decemberi átadóünnepségét.

Jelenet (Govinda Van Maele felvétele)

A filmet decemberben vetítik a romániai mozik Corset címmel, forgalmazója a Filmtett Egyesület. Az alkotás november 29-én premier előtti vetítéssel debütál Bukarestben, az Elvire Popesco moziban, ahol december 2-ától rendszeresen vetítik a Román Parasztmúzeum mozija, a Happy Cinema, a Cineplexx Băneasa és a Cinema City Cotroceni mellett. A kolozsvári Győzelem moziban premier előtt vetítik az alkotást december 1-jén, később ugyanitt és a Cinema City Iulius Mallban lehet megnézni rendszeres vetítésen, alkalmi vetítésen pedig a Művész moziban. A sepsiszentgyörgyi Művész moziban (Cinema Arta by Cityplex) december 2-ától rendszeresen vetítik a Fűzőt, a kézdivásárhelyi Vigadóban egyszeri alkalommal december 7-én tekinthető meg, a csíkszeredai Csíki moziban pedig december 10-én és 17-én látható.

Ami a film további romániai mozikörútját illeti, Nagyszebenben december 21-én egyszeri vetítésen tekinthető meg a Ion Besoiu Kulturális Központban, Marosvásárhelyen a Maros Megyei Múzeumban december 9-én vetítik, a temesvári Győzelem moziban november 30-án és december 3-án nézhető, továbbá Konstancán, Brassóban, Resicabányán, Karánsebesen, Petrozsényben és Maroshévízen december 2-ától rendszeresen vetítik.

Borítóképen a Sisit alakító Vicky Krieps  jelenet (Felix Vratny felvétele)