Élt közöttünk egy törékeny, emberszerető, még idős korában is megejtő szépségű festőművész, aki nőiessége dacára rendkívüli erőről és határozottságról tett tanúbizonyságot. S aki életét a mindenkori Szép szolgálatába állította.

Vérzivataros korunkban világok omolnak össze, miközben mi mindannyian éljük a magunk kis világát. Örömökkel, bánattal fűszerezettet. S talán van valami szimbolikus is abban, ahogyan ez a világ viszonyul hozzánk. Ahogyan osztogatja és fosztogatja értékeinket. Ahogyan megajándékoz egy-egy nem várt művészi élménnyel, s ahogyan megfoszt annak alkotójától.

Kántor Lajos képzőművészeti gyűjteményének a sepsiszentgyörgyi székhelyű Erdélyi Művészeti Központba (EMŰK) került darabjaiból nyílt kiállítás február 26-án, az Olt utca 2. szám alatti intézmény földszinti és harmadik emeleti kiállítótermeiben. A vendégeket Vécsi Nagy Zoltán, az EMŰK vezetője köszöntötte. Szücs György a Magyar Nemzeti Galéria főigazgató-helyettese megnyitóbeszédét Mátray László színművész olvasta fel. A kiállítás április 16-ig látogatható.

„Egy lángot adok, ápold, add tovább” – biztatott még az idei, vírusosan formát bontott, magyarnapos augusztusi nyárban is Essig József, a képek és mozgóképek avatott mestere, a fáradtságot nem ismerő közösségszervező, mindig segítőkész, önzetlen jó barát.

Soó Zöld Margit kiállításainak emlékével felvértezve indultam újabb tárlatlátogatásra. Fia, Soó Zöld Balázs ugyanis meglepett az Erdélyi Művészeti Központ (EMŰK) kiadásában, Székely Sebestyén György előszavával, a kolozsvári IDEA nyomda gondozásában megjelent, igényes katalógussal.

Építem a rendet – vallotta hosszú évtizedeken keresztül szóban, írásban, képben és tettben Heim András. Vallotta vidéki rajztanárként, nyomdászként, a Korunk grafikai szerkesztőjeként, a Korunk Galéria vezetőjeként, és vallotta nyugdíjasként is 2020 június 2-ig. Mert ennyi adatott meg számára. Szűk 74 esztendő. Szűk, mert szeptemberi születésnapját már nem érhette meg. De megérte mindazt, ami egy művészi pályát teljessé, egységes egésszé, befejezetté tehet.

Művészsors. A maga legmélyebb, legteljesebb és leghitelesebb értelmében. Ez adatott meg Nagy Enikőnek. És 85 esztendő. Megpróbáltatásokkal, kereséssel, kitartással, örömökkel, bánatokkal, felfedezésekkel, eredményekkel teli.

„Játék az idővel. A visszafordíthatatlanul elszállt idővel. Amit, igenis visszafordít. Mert nem ismer lehetetlent. S mert nála a játék egyfajta nagyon is komoly, nagyon is elmélyült, érzelmi-gondolati műhelymunka. A paradicsomi aranykortól, s annak személyes változatától, gyermekkorától napjainkig terjed a művészi reflexiók sorozata, a festői emlékidézés és jövőbe látás” – mondtam 2012-ben, a Barabás Miklós Céh kiállítótermében rendezett, sajátosan lírai, de ugyanakkor bő humorral, olykor szarkasztikus jegyekkel is fűszerezett tárlata megnyitóján. Amit aztán művészeti múzeumbeli, felejthetetlen festői megnyilatkozásai követtek.

Suba László tordai képzőművész szobraiból és grafikáiból nyílt kiállítás március 5-én kolozsváron, a Barabás Miklós Céh Farkas/Kogalnceanu utca 27. szám alatti székházának galériájában. A jelenlévőket Kolozsi Tibor szobrászművész, a céh elnöke üdvözölte és avatta be megnyitóbeszédében a mesterség titkaiba. A művészi műsorban közreműködött Casabian Kamilla, aki kobozkísérettel csángó népdalokat adott elő.

A kolozsvári grafikai iskola jeles képviselőjétől, a vonal utolérhetetlen mesterétől, grafikusnemzedékek kiváló oktatójától, igaz barátunktól búcsúzunk. Ioachim Nica grafikusművész, nyugalmazott egyetemi tanár immár végleg megpihent. Tudtuk, hogy nagy beteg, de azt is, hogy nem egykönnyen adja fel a harcot. Ezért is ért váratlanul a szomorú hír. A múlt év végi Téli Szalonon, a kolozsvári Művészeti Múzeumban még fő helyen csodálhattuk meg bravúros, színekben pazarló remekléseit, az Őszi etűdöket.

Az öt évvel ezelőtt elhunyt szobrász- és grafikusművész, Lőrincz Lehel alkotásaiból nyílt emlékkiállítás március 3-án a Kolozsvár-Hidelvei Református Egyházközség gyülekezeti otthonában. A sokoldalú, jeles képzőművész, az 1994-ben újjáalakult Barabás Miklós Céh alapítótagja még életében gondoskodott alkotásai utóéletéről. Életművének egy jelentős részét ugyanis az egyházközségnek adományozta. Az itt otthonra lelt és megbecsült értékek, szobrok és pasztellképek, valamint a művész hagyatékát hozzáértéssel kezelő özvegye, Edit asszony tulajdonában lévő alkotások tekinthetők most meg a barátságos kiállítóteremben, amely nem először nyújt otthont a művész alkotásaiból rendezett tárlatnak.

Hol vagytok, ti híres kolozsvári nők? – teszi fel a kérdést a kolozsvári utcanevek közt kutakodva T. Szabó Csaba a Szabadság 2018. augusztus 16-i számában. Merthogy utcanevek vonatkozásában számuk elenyészően kevés, relevanciájukról nem is beszélve. S hogy ő maga kit ajánlana ilyen megtisztelő szerepre? Első megközelítésre három nevet említ: Torma Zsófiáét, Cs. Gyimesi Éváét és Unipan Helgáét, aki, bevallása szerint, gyermekkora képi és vizuális világát meghatározta.